Nem kellett repülősó után kapkodnunk

A Novák Eszter rendezésben, Tóth Ildikó és Cserhalmi György főszereplésével bemutatott előadás a kissé nehézkes és lassú indítás után – lehet, hogy a közelgő vihar miatt – nagyon felpörgött, így majdnem azt kaptuk, amit vártunk, olykor ugyan a színpad helyett az eget szemléltük, azért javarészt jól szórakoztunk.

Az egyik legtöbbet játszott színpadi szerző, Carlo Goldoni kétszázötven éve írt komédiáját szívesen veszik elő a színházak, hiszen témája, a szerelem egyidős az emberiséggel, a könnyed, humoros műfaj pedig mindig is vonzotta a tömeget a nézőtérre. Nem volt ez másképp 1993-ban sem, amikor Árkosi Árpád rendezésében a Csokonai Színházban játszották nagy sikerrel a Mirandolinát, mint ahogy a mostani budapesti produkcióra (mint az összes többi vendégjátékra) is minden jegy elkelt. A meteorológiai rémhírek, a vihar fenyegető szele, a távoli cikázó villámok sem tántorították el a „makacs” debrecenieket, hogy a Kossuth-díjas Cserhalmi Györgyöt és a Jadviga párnája s a Rokonok csodás Tóth Ildikóját testközelből láthassák. S bár az előadás – részben a szokatlanul komolyra vett műértelmezés, illetőleg a határozatlan, túlzottan óvatos dramaturgi (Kárpáti Tamás) munka miatt – némileg egyenetlenre, ritmustalanra sikeredett, a hiteles és élvezetes színészi alakítások különösen a második felvonástól tűzbe hozták a közönséget.

A rendező Novák Eszter olvasatában ugyanis eltolódtak a hangsúlyok a komédiától a dráma irányába, nála fontosabb helyet kapott az a metamorfózis, ahogyan a pökhendi nőgyűlölőből szerelmes lovag válik, a kacérkodó, győzni akaró lányból megtört asszony – egy ártalmatlannak induló, majd véresen komollyá váló játék során. Határozott elképzeléssel nyúlt a darabhoz, ami nem csoda, hiszen Novák Eszternek ez a harmadik Goldoni-rendezése, melynek végeredménye egy érdekes, értékes, ám olykor vontatott, a már említett dramaturgiai elnagyolás, túlzott bátortalanság által nem elég feszes és kevésbé látványos (Khell Zsolt szürke díszletei és Zeke Edit fantáziátlan jelmezei feledhetőek) előadás született.

A remek szereplőgárda Magyar Attila (Forlipopoli őrgróf), Schlanger András (Albafiorita gróf), Mihályfi Balázs (Fabrizio), Kárász Zénó (Zeno) hozták ugyan a figurát, és végig adagolták a poénokat, mégsem kellett repülősó után kapkodnunk. A színpadon kétségkívül alaposan felkészült színészeket láthattunk, akik érezhetően otthonosan mozognak a komédia világában, játékukból talán a kellő hőfok hiányzott. A tavalyi Nyári Színházi Esték fergeteges Fekete Péter című produkciójához képest, melyben Magyar Attila teljesen levette a lábáról a közönséget, a mostani visszafogottabb, mondhatni egysíkúbb alakítás nem aratott akkora tetszést. Ripafratta lovag szerepében Cserhalmi György és Mirandolinaként Tóth Ildikó egyenrangú partnerei voltak egymásnak, két hatalmas tehetséggel megáldott színművész jutalomjátékának lehettünk szemtanúi. Nagy élmény volt őket látni, és részükről sikerült is volna a varázslat, ám a katarzis ezúttal elmaradt, talán a furcsa befejezés, a tempóingadozások, s a várt hepiend elmaradása miatt.

– Hassó Adrienn –