Helyi közélet

2008.06.12. 15:36

Kitörő siker fogadta Pécsett az Úri murit

<p>Pécs - Az országos színházi fesztiválon szerdán este csilláros telt ház előtt mutatta be a Csokonai Színház társulata az Úri murit. Móricz regényéből Vidnyánszky Attila készített színpadi változatot és rendezőként is ő jegyzi.</p>

Először azért érdeklődtek nagyon sokan az Úri muri iránt Pécsett, mert Cserhalmit akarták látni, majd, hogy megnézzék a helyette beugró Gáspár Tibort. (Cserhalmi György betegség miatt nem léphetett színpadra).
Balogh Tibor, a színház irodalmi titkára a csütörtök délelőtti szakmai értékelést a Naplónak így foglalta össze: egyöntetű volt az elismerése a színházban folyó műhelymunkának, a dramaturgiai feldolgozásnak, a színészek tudatos játékának. A beugró Gáspár Tibor alakítását a Cserhalmiéval egyenértékűnek mondták. Kiemelték még Tenki Réka, Kristán Attila és Szűcs Nelli alakítását.
Bíráló hang illette az első és a második felvonás közötti hangnembeli eltérést (az elsőhöz képest a második allegorikusabb), de kinek ez, kinek az tetszett jobban – idézte az elhangzottakat Balogh Tibor. A közönség ujjongva, négyszeres visszatapsolással ünnepelte az előadást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában