Kalandos esti utazásom története

Április 15-én Debrecenből utaztam volna haza, Geszterédre a 17 óra 3 perckor induló autóbusszal, amelyre többnyire az van kiírva: Szakoly–Téglás. A végre 17 óra 9 perckor érkező busz homlokán csak a „Szakoly” feliratot olvastam el, felszálltam. Jól elhaladtunk, amikor ismeretlen tájakra lettem figyelmes. Az utasokat kérdezgettem ijedtemben, tőlük megtudtam, hogy a busz Nyíradonyba tart. A sofőrtől érdeklődtem, aki azt mondta, nem tudja, hogy mikor megy vissza Debrecenbe busz, neki már lejárt a munkája.

 Mit tehettem, várakoztam a nyíradonyi buszváróban, hátha jön valami visszafelé. Az idő igen barátságtalan volt, hideg, szeles, esős. A környezettől féltem is, csak akkor nyugodtam meg, amikor a Rendőrség tábláját megláttam. Gondoltam, ott eltölthetem az időt reggelig, így 69 évesen. Egyszer csak megállt mögöttem egy személykocsi, s kiszállt belőle a már ismert, fiatal buszsofőr, aki a nyíradonyi buszt vezette. Mondta: megtudakolta, 8 óra 20 perckor megy Debrecenbe busz, de onnantól hogy tetszik hazamenni Geszterédre? Elviszem a nénit.

Alig tudtam szóhoz jutni a meglepetéstől. A mai rohanó, közönytelen világunkban létezik még segítőkész ember. A fiatalember kész lett volna feláldozni a napi munkája után az otthon, a család melegét, nem beszélve a benzinfogyasztásról. A lakása Nyírgelsén van, onnan jött vissza Adonyba, aggódva értem.

A rendőrök megnyugtatták, így elbúcsúztunk. A rendőrök felajánlották, hogy Balkányig elvisznek, de nem fogadhattam el, mert késő este onnan már hogy juthattam volna haza. Így felszálltam a 20 óra 20 perces buszra, s visszamentem Debrecenbe. Ott telefonáltam a Hajdúszoboszlón élő lányomnak, hogy jöjjön értem. Így ért véget a kalandos esti utam.

Erdős Imréné
Geszteréd