Helyi közélet

2008.05.28. 17:04

Csapatmozgások várhatók Debrecenben – zenére

<p>Debrecen – Három külföldi együttes: az athéni helyőrségiek, az osztrák karintiai katonai kerület muzsikusai, illetve a török Mehter katonazenekar tisztel meg minket fellépéseivel az idén.</p>

A június 26-án kezdődő 16. debreceni nemzetközi katona-zenekari fesztivál szerdai sajtótájékoztatóján Vámos Nóra, a Magyar Honvédség Kommunikációs és Toborzó Főosztályvezető helyettese, a szervezőbizottság elnöke azt is jelezte: a három külföldi zenekar kevésnek tűnik, ám mindösszesen négy együttes jelzett vissza felhívásukra, ugyanis a nemzetközi katona-zenekari szereplések igen költségesek, sok embert kell utaztatni, felszereléssel, s több fesztivál is van Európában.

(Végül a román zenekar – a nemrégiben megtartott bukaresti NATO-csúcs költségei miatt – nem is tudta vállalni, hogy eljöjjön a debreceni találkozóra.)
Csizmadia Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere a programok sorában külön felhívta a figyelmet a június 28-ai, Kölcsey központbeli fesztiválkoncertre: – Rendkívüli élményben lesz része annak, akik eljön erre az estre, Európa egyik legjobb koncerttermébe – ígérte az ezredes.
Halász János alpolgármester tájékoztatása szerint a fesztivál költségeit fele-fele arányban állja a város és a honvédelmi tárca; az összköltségvetés az idén 30 millió forint. Ez előrelépés a két évvel ezelőttiekhez képest, hiszen akkor 20 millió forint jutott a találkozó megrendezésére – mutatott rá Halász János.
Makray Balázs, a Főnix Rendezvényszervező Kht. ügyvezetője megnyugtatta a labdarúgást is kedvelő katonazene-rajongókat: sikerült úgy alakítani, hogy egyetlen műsorszám időpontja se ütközzék a labdarúgó-EB elődöntőivel, döntőjével (melyek szintén azon a hétvégén lesznek).
Kovács József dandártábornok, a Bocskai-dandár parancsnoka arról szólt, hogy a június 27-ei, Szent László-napi programjaik kapcsolódnak a katona-zenekari fesztivál programjaihoz. Aznap a debreceni Kossuth téren technikai, fegyverzeti, közelharc-bemutatók várják az érdeklődőket, többek között egy MiG–29-es szimulátor is. Továbbá, aznap köszönnek el ünnepélyesen a Koszovóba induló KFOR-misszió legénységétől: – A cívisváros főterénél méltóbb helyszínt nem találhatnánk arra, hogy elköszönjük az útnak indulóktól. Koszovóban az eddigi legnagyobb magyar békefenntartó alakulat fog szolgálni (a szlovén katonákkal együtt csaknem hétszázan lesznek), ráadásul elő ízben fordul elő, hogy magyar parancsnokság alatt vigyázza a békét a zászlóalj – ismertette a parancsnok.
A fesztivál napjaiban (június 26–29.) várható persze némi katonai mozgás is a város utcáin, ami miatt a közlekedők türelmét kérik a szervezők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában