Helyi közélet

2008.05.17. 13:17

Betörők ellen is véd a fólia

<p>Jó ideig a lefóliázott ablakú autókról sokan mindjárt a hétpróbás gengszterekre, vagy a tuningőrült fiatalokra asszociáltak, napjainkra azonban már csökkent ez a fajta előítéletesség.</p>

Jó ideig a lefóliázott ablakú autókról sokan mindjárt a hétpróbás gengszterekre, vagy a tuningőrült fiatalokra asszociáltak, napjainkra azonban már csökkent ez a fajta előítéletesség. Szerencsére - teszem hozzá -, hiszen a fóliáknak a rongyrázáson túl kifejezetten hasznos funkcióik is vannak.

Már nem tilos

A hatóságok által hosszú évekig tiltott ablakfóliázásnak ma már semmi akadálya, a szabályokat azonban be kell tartani. Így például az első szélvédőre semmilyen fólia nem tehető, az első oldalablakoknak pedig nagyobb (70 százalékos) fényáteresztő képességgel kell rendelkezni, mint a hátsóknak. Külön szabály vonatkozik a hátsó szélvédőre; tilos lesötétíteni a hátsó ablakot azokon a járműveken, amelyekről hiányzik a jobb oldali visszapillantó tükör. A rendőr persze első ránézésre aligha tudja majd eldönteni, hogy az első oldalablak fóliája a külső fények 70 vagy pusztán 50 százalékát engedi át, ha viszont emiatt műszaki vizsgára rendeli a verdát, könnyen jöhet a nagy lebukás.

Lebukhatunk vele

A vizsgáztatók pontosan meg tudják mérni az üveg fényáteresztő képességét, így az az autós is ráfizethet, aki ugyan szabványos fóliát rakatott fel, de azzal nem számolt, hogy a kocsi gyári üvege eleve színezett volt. A gyári füstüvegek a beeső fénynek átlagosan a 15-20 százalékát képesek felfogni, de gyári fóliázásra is egyre gyakrabban látunk példát. Ez is azt mutatja, hogy az üvegfóliázás nem butaság, csak ésszel kell csinálni (a szakemberek segítenek). Ha szabványos fóliát használunk, az nem zavar minket a kilátásban, kevésbé engedi felhevülni az utasteret, mi több, akár biztonsági funkciója is lehet. Az egyik barátom például csak annak köszönheti a GPS-berendezése megmenekülését, hogy a kocsija fóliázott ablakán nem tudott behatolni a bűnöző (egyszerűn nem volt rá eléd ideje).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában