Boltdömping dömpingárakkal

Emlékszem, a nyolcvanas években, amikor autója kevés embernek volt de kenyérre azért tán mindenkinek tellett, szombat délelőttönként öldöklő csata folyt a lakótelepi ABC-ben. A nép apraja-nagyja egyszerre rohamozta meg a fogyasztás e (kápolnányi) templomát, hogy beszerezze a hétvégére valót. Az egész hétvégére persze, mert délben lehúzták a rolót, akkor is, ha odacsukták vele az utolsó vevő szoknyájának szegélyét.

Aztán

a kilencvenes években sorra ütötték fel fejüket a diszkontok, kisboltok, árudácskák. Nyitvatartási idejük egyre nyúlt, majd önmagába visszafordult, ahogy az életmód változott (értsd: egyre több időt töltöttünk a mókuskerékben, és már csak hétvégén meg éjszaka jutott idő vadászatra, halászatra, gyűjtögetésre). Aztán a múlt évtized, sőt évezred vége felé megjelentek a hodálynyi szupermarketek, örök nyitvatartással, végtelenített árukészlettel; mellettük pedig a diszkontláncok kisebb területen, de kimondottan a kispénzűekre szabva, ennek megfelelően többnyire silány minőséget kínálva.

A fenti bőség melengeti a vevő szívét: itt biz érte folyik a verseny. Néha nemtelen eszközökkel (erről bővebbet a Gazdasági Versenyhivatal döntéseiben lehet olvasni), de hát a kereskedelmi társaságok nem Grál-lovagok gyűjtőhelyei.

Kegyeink keresésének akár örülhetnénk is, ha néha nem ötlene fel bennünk: ennyire? Tényleg minden sarokra kell egy bolt? Tényleg szükség van akkorákra, amikben csak a mélyhűtött áru-pult Alaszka-méretű? Megéri nekünk, hogy a hazai egység csendben tönkremenjen, mert nem tud a dömpingárakkal versenyezni?

És a nagyon olcsó az tényleg olyan olcsó vagy valahol Távol-Keleten szerezték be, ott is cunami után, a raktár hátsó sarkából?

És egyáltalán: kiknek akarnak ilyen sokan eladni, a lélekszámunk csak fogy, a pénzünkről nem is beszélve...

Kapcsolódó anyagok:

Tesco és Aldi épül Hajdúböszörményben

Autószalonok eladósorban; nem megy a bolt

Tesco és Lidl Püspökladányban