Nagykerekiből Debrecenbe: Döcögős az akadálymentes!

Szeretnék pár, mondatban hozzászólni a cikkhez. A menyem négy éve hordja Nagykerekiből – Debrecenbe a most hat éves fogyatékos kislányát. Nap, mint nap megteszik ezt a 60km-es utat.

A gyerek teljesen mozgásképtelen, speciális babakocsiban hordja, ami harminc kiló és akkor még nem beszéltünk gyerek súlyáról, sőt a „túlélő csomagról”, ami egy ilyen helyzetű gyereknél elengedhetetlen.

Évek óta ezzel a teherrel fel a vonatra, le a vonatról, aluljáró le-fel, majd buszra fel-le, és ugyanez haza.

Nemrég hallotta valakitől, hogy kérni lehet a MÁV-tól, hogy ne a szokott tizenegyedik vágányról induljon a vonat, hanem az elsőről. Bement a MÁV irodába „és nemcsak ígérték”, hanem így tettek.

Azóta nincs aluljáró, cipekedés a lépcsőn, a peronról könnyen fel tud szállni a vonatra. Felajánlották, ha sok a csomagja, azonnal segít egy vasutas felpakolni. Én tudom, hogy hazánkban nagyon sok fogyatékkal élő ember van, és több segítségre lenne szükségük, de ne várjunk nagy dolgokat, az ilyen kis segítség is sokat jelent. Az én menyemnek bizonyosan, mert egyedül neveli két kislányát, a férje (az én fiam) három éve meghalt, és amennyi nehézséggel, akadállyal, bürokráciával kell naponta megküzdenie, én hiszem, hogy sokan feladták volna már.

De ő minden nap útra kell az unokámmal, mert mi már tudjuk, hogy csodák nincsenek, a mindennapok kis történéseiben kell meglátnunk a jót és az akadályokat nehezekben ugyan, mint az egészség és sikeres embereknek, de meg kell oldanunk.

Köszönet MÁV!

Lérai Istvánné, Nagykereki