2008.03.22. 08:21
A „szent titok”: a legvilágosabb beszéd
<p>Debrecen – A hívő ember sem tud többet a feltámadás titkáról, mint bárki más. A különbség csak annyi, hogy ezt a nem-tudást a legtermészetesebb állapotnak tartja – fogalmazott Csutak Zoltán, a Szent József Gimnázium tanára.</p>
A hit „szent titka” épp a maga feltörhetetlenségében teremt világosságot maga körül; tehát nem vakhitről van szó. A hívő számára épp ez a titok jelenti a legvilágosabb beszédet az emberi lét lehetőségeiről. A katolikus liturgia sem akar más lenni, mint a titokra való állhatatos rámutatás.
A liturgiában végtelen diszkréció nyilvánul meg; ebből a diszkrécióból táplálkozik a várakozás ereje. Az életet megszentelő várakozás pedig arra vonatkozik, ami a legfontosabb, s amit elképzelni sem tudunk.
A húsvét megünneplése tehát elsősorban ismétlés – folytatta. A történtek belső újracselekvése, megújuló élménye. A történet kétezer éves, de mindannyiszor a mostban történik. Ha a hivatalos állami ünnepek lebonyolítására valaki állandó, kötelező sztenderdet fogadtatna el – liturgizálná azokat – a vállalkozás 1-2 éven belül komikumba fulladna. Az ugyanannak évezredes ismétlésére szentelt húsvétot ez láthatólag nem fenyegeti.
A böjt régen sem csak az evéstől való tartózkodást jelentette. Jézus negyven napos böjtjében – ami a húsvét előtti böjt előképe – fel kell figyelni arra, hogy a Megváltó a pusztába vonul. A léleknek a pusztaság tapasztalatának is ki kell tennie magát, a legmélyebb visszavonultságban ébredhet rá saját teremtő erejére, és szilárdulhat meg a későbbi kísértésekkel szemben.
Ma már a böjt spirituális vonatkozásai kerülnek inkább előtérbe, az abban rejlő önépítő, meditatív folyamat. Ugyanakkor a pikáns illatú szárazkolbászt hirtelen elengedő kéz heroizmusa is megbecsülendő.
– Túl hosszú és jelentős történet ez, semhogy bármiféle üzenete legyen – mondta Csutak Zoltán. – Élete van, amelyet a benne hívők ugyanúgy fenntartanak, mint a közömbösök. Van azonban egy kép, amely mintha mégiscsak üzenetté formálna valamit ebből a történetből.
Grünewald Feltámadt Krisztusára gondolok az isenheimi oltárról. A legtöbb feltámadás-képben általában benne marad valami erőszakos propagandisztikus jelleg, a sírból kiemelkedő Krisztus diadalmas dinamizmusa már-már a Harag Napját vetíti előre.
Ezen a képen más történik. A Feltámadott mosolyog. És hogy mosolyog... Noblesse oblige.