Helyi közélet

2007.12.15. 10:49

Élet a volt Zichy-kastélyban

<p>Hosszúpályi – 2006. december 27-én kezdte meg az önkormányzat az épület átalakítását, felújítását. Mintegy 3 millió forint pályázati pénzt, 1,7 millió forint „önerőt” fordítottak a belső átalakításra, ami meg is látszik.</p>

Átvágtak például egy közfalat – a mozigépész-kistermet megszüntették –, miáltal a nagyterem 20 hellyel bővült. Egy internetes kis kávézóban beszélgetünk, aminek a szakhatósági engedélye még várat magára. Nem teleház, hangsúlyozzák a munkatársak, annak megvannak a sajátos szabályai. Itt szoktak megbeszéléseket tartani, kisebb rendezvényeket lebonyolítani. A falakon körben műalkotások.

 

Húszezernyi kötet

A helyiségek bejárása közben a könyvtárba is eljutunk. A tágas, világos, egymásba nyíló szobák (összesen hét) polcain 18-20 ezer kötet sorakozik. Külön szoba jut a szépirodalomnak, a folyóiratoknak, a gyermekkönyveknek stb. Minden korosztály igényeit próbálják kielégíteni. A körülbelül 200 négyzetméternyi alapterületű könyvtár szombaton is nyitva tart. A nagytermet, a kistermeket, az öltözőket (a fellépő művészeknek még zuhanyozót is kiképeztek!), az irodahelyiséget látva felvetődik a kérdés: Van-e élet a megújult falak között?

 

Háromszáz rendezvény

Az igazgatónő távollétében Bodnár Jánosné és Zara Ildikó munkatársak elmondják, hogy a kisebb-nagyobb rendezvények száma évente meghaladja a 300-at. Általában havonta tartanak egy nagyobb rendezvényt. A felsorolásból csak az utolsó hónap programját tudjuk rögzíteni. December elsején volt egy regionális angolverseny hetedikes-nyolcadikos tanulók részére, aznap sorra került a nyugdíjas egyesület bemutatója. Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című regényének színpadi változatát adták elő. Maguk rendezték, úgy mondják, aranyosak voltak. Kistérségi sakkversenyt bonyolítottak le, aztán a falujáró Mikulás-ünnepséget. A héten két gyerekelőadás lesz (volt?), az egyik a Vidám vándoroké, a másik a Szeredás együttesé. December 21-én tartják a falukarácsonyt, amely szinte mindenkit megszólít. A művelődési házban működő különböző gyerekcsoportok lépnek fel, amelyek már nagyon készülnek. Szerepel az óvónők kórusa, „szuper jók” szoktak lenni, még magánszámot is előadnak. Rendszerint egy sztárvendéget is meghívnak. Szilveszteri mulatság akkor lesz, ha valamelyik egyesület rendezi.

 

Bakó Endre

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában