Sziréna

2024.01.29. 10:38

Pénzváltós rablás Debrecenben: tagadta a tettüket a grúz bűnbanda két tagja

Az ügyet márciusban tovább tárgyalják.

Haon.hu

A vádlottak ismeretlen társaival szemben a nyomozás tovább folyik

Forrás: police.hu

Előkészítő ülést tartott január 25-én a Debreceni Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben csoportosan elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség – olvasható a törvényszék közlésében.

Az előkészítő ülés során az ügyész ismertette a vádiratot. Az ügyészség beismerő nyilatkozat, valamint a tárgyaláshoz való jogról történő lemondás esetén a vádlottakkal szemben úgynevezett mértékes indítványt tett – az elsőrendű vádlott esetében 10 év fegyházban, míg társa esetében 5 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés – a büntetés tartamára vonatkozóan. Az ügyész azt is indítványozta, hogy a törvényszék egyiküket véglegesen, társát 10 évre utasítsa ki Magyarország területéről.

A vádlottak – tolmács közreműködésével – az előkészítő ülésen tagadták a bűncselekmény elkövetését és az országban tartózkodást, a tárgyaláshoz való jogukról nem mondtak le, ezért a bíró az ügyet tárgyalásra utalta.

Nem térültek meg a károk

A vádirat szerint a nyíregyházi eset 2018. március 26-án történt. Az egyik helyi pénzváltóban dolgozó férfi reggel autóval ment munkába, amivel egy közeli bevásárlóközpontban parkolt le, majd 18 óra körül tért vissza. Ekkor a közelben várakozó két grúz vádlott és ismeretlen társuk az autójukkal mellé álltak, ketten kiszálltak, egyikük pedig megindult a férfi felé. Társa közben kivette a járműből a férfi sporttáskáját, majd átkutatták az autót. A sértett megpróbálta visszaszerezni értékeit, de a két elkövető rátámadt, majd a táskával együtt elhajtottak a helyszínről. 

A férfi a bántalmazás során nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett és közel 80.000 forint kára keletkezett, ami nem térült meg.

A fiatalabb vádlott 2019. október 7-én reggel három ismeretlen társával egy debreceni bevásárlóközpontba ment, amit előzőleg megfigyelt. Kora reggel érkezett a parkolóházba egy pénzszállító jármű, az abban ülő két férfinak egy pénzváltó értéktárából kellett bankba vinnie az összesen közel 54 millió forint értékű, különböző pénznemekben gyűjtött készpénzt, amiket két szállító zsákba tettek.

Az elkövetők a közelben várakoztak, majd amikor a szállítók beültek a járműbe, a három ismeretlen tettes rájuk támadt. Egyikük megütötte a sofőrt, aki védekezni kezdett, ezért az elkövető a lábánál fogva kirántotta a járműből. A férfi felállt, próbált ellenállni, de nem tudta visszaszerezni az ellopott táskát. Közben tettestársa egy fúróval betörte a másik férfi melletti ablakot, és elvette tőle a zsákot.

Forrás: police.hu

Az elkövetők a helyszínről elmenekültek, közben többször járművet cseréltek. A két értékszállító férfi az eset során nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A pénzváltó társaság kára nem térült meg.

A vádlottak ismeretlen társaival szemben tovább folyik a nyomozás. A Debreceni Törvényszéken a büntetőügy tárgyalása 2024. március 14-én folytatódik a vádlottak, tanúk, sértettek kihallgatásával.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában