Kék hírek

2023.11.06. 14:42

Ivott, késelt, megijedt, elmenekült – jogerősen is elítélték a Debrecenben bicskázó hajléktalant

Hat év börtönt kapott, és ezt mindenképpen le is kell ülnie.

Haon.hu

A bűncselekmény helyszíne

Forrás: police.hu

Jogerős ítéletet hirdetett a Debreceni Ítélőtábla hétfőn annak a hajléktalan férfinak az ügyében, aki Debrecenben, a nyílt utcán szúrta hasba egyik ismerősét 2021 nyarán.

Mint arra az ítélőtábla közleménye emlékeztet, az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2023 májusában P. A. Z. vádlottat emberölés kísérletének bűntette miatt 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és a sértett is hajlék nélkül éltek Debrecenben. A bűncselekmény elkövetésének napján, 2021 augusztusában, napközben mindketten nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztottak, így az esti órákra erősen ittas állapotba kerültek. Késő este több másik személy társaságában ültek két, egymás mellett lévő padon Debrecen belvárosában, ahol beszélgettek és italoztak. A vádlott és a sértett között vita alakult ki 23 óra körül.

A két férfi dulakodni kezdett, eközben a vádlott a nadrágjának a zsebéből elővett egy bicskát, amelynek kihajtotta a pengéjét. A sértett ezt észrevette, védekezésként pedig mindkét kezével ráfogott a késre, de a vádlott kirántotta a bicskát a kezei közül, és hasba szúrta ismerősét. 

A sértett ekkor erősen vérezni kezdett, a vádlott megijedt, és távozott. A helyszínen jelenlévő egyik személy azonnal segítséget hívott a sértetthez, akit kórházba szállítottak. A sértett nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, azonban figyelemmel az elkövetés eszközére, módjára, a szúrás intenzitására és a sérült testtájékra, akár a halála is bekövetkezhetett volna. Az elkövető tisztában volt a halálos eredmény reális lehetőségével, de azzal nem törődött – olvasható a közleményben.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet jogerős.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában