Lezárt nyomozás

2021.12.11. 09:30

Hazafelé tartottak a házibuliból, amikor balesetet szenvedtek

Egy fiatal debreceni nő vezette a járművet, amely az árokba csapódott.

Forrás: police.hu

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy debreceni lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított egy házibuliban volt a barátaival 2021. augusztus 19-én este Hosszúpályiban. Az eseményről két ismerősével együtt elindult Monostorpályiba, azonban útjuk nem tartott sokáig, mivel a község előtt balesetet szenvedtek – derül ki a rendőrség közleményéből.

Forrás: police.hu

Az eljárás során kiderült, hogy a sofőr – egy 26 éves nő – a sebességet nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg, emiatt az autó megcsúszott és az árokba hajtott. A jármű vezetője nem használta a biztonsági övet, ezért a baleset következtében kiesett a gépkocsiból és életveszélyes, jobb első utasa súlyos, míg a másik férfi könnyű sérüléseket szenvedett.

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy a sérülések megelőzésében a passzív biztonsági eszközöknek kiemelten fontos a szerepe! A biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszer, valamint a bukósisak megfelelő használata életet menthet! – figyelmeztet a police.hu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában