Átverhették a postást

2021.10.20. 10:04

Rossz kezekbe került a nyugdíj: csalással vádolnak két böszörményi nőt

Egyikük a nyugdíjra jogosult asszony lányának adta ki magát a vádirat szerint.

Fotó: illusztráció / Shutterstock

A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség kisebb kárt okozó csalás vétsége miatt emelt vádat két nővel szemben, akik megtévesztéssel szerezték meg egy asszony nyugdíját – számolt be honlapján a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint a vádlottak rokonok, és együtt élnek a Hajdúböszörmény külterületén lévő házukban. A vonatkozó szabályok értelmében a külterületre kézbesítendő postai küldeményeket támpontos levélszekrényeknél kell elhelyezni. A két nő július 23-án délelőtt a postai levélszekrényeknél tartózkodott. Látták, hogy a postás küldeményeket kézbesít a címzetteknek, és észrevették, hogy kézbesítésre vár egy asszony nyugdíja is. A nők elhatározták, hogy megszerzik a pénzt, így odamentek a kézbesítőhöz, és a fiatalabb előadta, hogy ő a jogosult lánya, aki helyett átveszi a nyugdíjat. Elmondta, hogy az asszony kórházban fekszik, ő pedig otthon hagyta az igazolványát. Ekkor az idősebb társa a saját igazolványát felmutatva tanúsította, hogy társa a jogosult gyermeke.

A megtévesztett kézbesítő végül átadta a közel 120 ezer forint nyugdíjat. A vádlottak tettére azonban hamarosan fény derült, mert nem sokkal később a jogosult személyesen kereste a postást, hogy átvegye a nyugdíjat.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság lefoglalta a csalással megszerzett pénzt, így a kár megtérült, a nyugdíját a jogosult megkapta.

A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség a tettüket beismerő vádlottakkal szemben társtettesként elkövetett kisebb kárt okozó csalás vétsége miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. Az ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban arra tett indítványt, hogy a járásbíróság az ügyiratok tartalma alapján a fiatalabb vádlottal szemben közérdekű munka, míg társával szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában