Megyei droghelyzet

2021.06.26. 11:04

Más szert kapnak fel a városban, mást vidéken

Idehaza évente 50 ember hal meg kábítószer-túladagolásban, átlagéletkoruk alig több mint 20 év.

Fotó: Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Hajdú-Bihar megyében a rendőrség évente 1500 olyan előadást tart, ami bűnmegelőzéssel, ezen belül a kábítószer-fogyasztás megelőzésével foglalkozik. A visszaszorítás az iskolákban kezdődik, ma már a drog­prevenciós előadásokon az életkori sajátosságokat figyelembe véve mutatnak rá a kábítószerek káros hatásaira. Juhász Zoltán rendőr alezredessel, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetőjével beszélgettünk arról, miként tudják megszólítani a leginkább veszélyeztetett korosztályt.

– Magát a kábítószer-bűnözést két részre kell osztani: van egy keresleti és egy kínálati oldal. A prevenciós órák elsősorban a keresleti oldalra koncentrálnak, hogy minél kevesebben nyúljanak kábítószerhez, akár kipróbálás szintjén.

„Az egyszeri kipróbálás során is komoly egészségügyi következményei lehetnek a szer használatának, akár halálhoz is vezethet.”

Az országban nagyságrendileg egy évben 50 ember hal meg kábítószer-túladagolásban, az áldozatok átlagéletkora alig haladja meg a 20 évet – mondta Juhász Zoltán, hozzátéve, a fiatalok figyelmét a jelenség veszélyeire és törvényi következményeire is felhívják. – Ha valaki csekély mennyiségű kábítószert tart, fogyaszt, birtokol vagy termeszt magának, akkor lehetősége van az elterelés jog­intézményét választani. Ez azt jelenti, ha elkapják, beismeri a tettét és ha vállalja azt, hogy legalább egy hat hónapig tartó kábítószer-függőséget megelőző vagy gyógyító kezelésen vesz részt, akkor felfüggesztik a büntetőeljárást. De akivel szemben nem szűnik meg a büntetőeljárás, az az ítélethirdetés után meghatározott ideig priuszos lesz – részletezte.

Juhász Zoltán rendőr alezredes | Fotó: Napló-archív

Figyelni a jelekre

Azt, hogy a drogprevenciós előadások üzenetei célba érnek-e, nem tudni. Az osztályvezető szerint ha néhányan nem nyúlnak intelmeik miatt kábítószerhez, akkor már megérte. Az iskolákban a pedagógus meg tudja állapítani, hogy a gyerekkel valami nincs rendben, s bár jelezheti, nem terheli feljelentési kötelezettség. A szülői felelősségre rendszerint felhívják a figyelmet; ha több, az eddigiekhez képest szokatlan dolgot tapasztalnak a gyereküknél, felmerülhet a kábítószer-fogyasztás gyanúja. Ha megváltozik a gyerek egészségi állapota, a viselkedése, romlik a tanulmányi eredménye, ismeretlen barátai vannak, a régiek elpártoltak tőle, eltűnnek otthonról dolgok vagy kétes eredetű pénzek jelennek meg nála – ezek együttes megjelenése árulkodó lehet.

Ma már nem elég, ha a klasszikus kábítószerekről beszélünk, hiszen a dizájnerdrogok és a pszichoaktív szerek megjelenésével egyre nagyobb a kínálat a piacon. Míg a drágább, klasszikus szerek – például a marihuána, kokain, heroin – vásárlását a tehetősebbek engedhetik meg maguknak, addig a néhány száz forintos tudatmódosító szerek inkább a hátrányos helyzetű réteg mérgei.

– A kisebb településeken mindenféle tudatmódosító, még pszichoaktív anyagnak sem minősülő, gyakorlatilag méreg terjedt el, ami akár cigarettára spriccelve, akár dohány közé keverve okoz bódult állapotot. Hajdú-Bihar megyében is volt olyan, hogy iskolából kellett rosszul lévő gyereket elvinni kórházba, aki valamilyen tudatmódosító szert szívott.

„Tapasztalatunk szerint az, hogy milyen kábítószert fogyaszt egy gyerek, függ attól, mennyire szocializált, vagy milyen anyagi helyzetben van”

– mondta Juhász Zoltán rendőr alezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Rend­őr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője.

Végzettségtől is függ

Míg az idősebb korosztálynál a függőségek terén az alkohol jelenik meg nagy számban – több százezren küzdenek idehaza alkoholproblémával –, addig a kábítószerek a fiatalok körében terjednek leginkább, ezért is az iskolákra fókuszál a rendőrség a prevenciós előadásaival. – A kábítószer-fogyasztóknál általános mondás, hogy öreg alkoholista van, öreg drogos nincs, hiszen a hatásmechanizmusa gyorsan rontja le a szervezetet. Az idősebbekre kevésbé jellemző a kábítószer-fogyasztás, bár érdekes, mert az iskolai végzettségtől is függhet ez. A fogyasztók egy része még érettségivel sem rendelkezik, a felsőfokú oktatási intézményben végzetteknek elenyésző százaléka az, akit eljárás alá vontak, akár mint fogyasztót, akár mint terjesztőt – tudatta Juhász Zoltán. Hozzátette, nagy a látencia, így kell kezelni a számokat.

KD

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában