megérdemelt elismerés

2021.05.13. 10:40

Példaértékű munkájáért tüntették ki a Hajdúszoboszlón szolgáló tűzoltót

Az embereknek segíteni kell, de ez csapatmunka és életforma – vallja az elismert lánglovag.

Fotó: Tibai Irma

Ez az elhivatott szemlélet jellemzi Gál László címzetes tűzoltó főtörzsőrmestert, a Hajdúszoboszlói Katasztrófavédelmi Őrs hivatásos tagját. Példaértékű munkájáért Czeglédi Gyula polgármester önkormányzati elismerésben részesítette őt a magyar tűzoltók napja alkalmából.

Mögötte a család

Felnőttként választotta életpályának a tűzoltóságot. – Egy barátom már tűzoltóként dolgozott, ő segített a döntésben – mondta. A kétgyermekes családapa közel 12 éve Balmazújvárosról jár át a fürdővárosba, hogy ha hívják őket, segíthessen. Először önkéntes volt, 2009 óta hivatásos tűzoltó. Ismereteit folyamatosan bővítette, rátermettségét számtalanszor bizonyította. Negyedik éve a „C” szolgálati csoport kinevezett szerparancsnoka.

Gál László szerint minden káreset más, ugyanakkor mindegyik eset megoldására fontosként tekint vissza.

„Úgy gondolom, hogy akár tűzesethez, akár balesethez vonulunk, ha sérülés nem történik, nincs emberélet veszélyben, a személyek túlélik, s mi ezért tenni tudtunk, az részünkről sikeres beavatkozásnak tekinthető.”

– Mi az, ami a leginkább tetszik e hivatásban? Természetesen az, hogy az embereknek segíteni kell. Ez itt csapatmunka, számítunk egymásra, csak így lehet végezni. Harmadsorban ez egy életforma, aki nem szereti, nem marad hosszú ideig közöttünk. Én imádom, szeretem a munkámat, s remélem, hogy még nagyon sokáig végezhetem – vallja Gál László. A főtörzsőrmestert családja is támogatja hivatásában. – Tény és való, hogy féltenek, de természetes, hogy a családtagjainkért aggódunk. Tudják azt is, hogy vigyázok magamra, s nagyon odafigyelek az állományra is.

A hajdúszoboszlói kataszrófavédelmi őrsnél jelenleg 43 tűzoltó szolgál, akik további négy településen teljesítenek szolgálatot – tudtuk meg Lakóczi Sándor József tűzoltó százados, őrsparancsnoktól. Évente 300-400 alkalommal vonulnak, ezek száma nagyban függ az időjárástól. Az elismerésátadó ceremónián jelen volt dr. Nagy Imre tűzoltó ezredes, a Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője is. A lánglovagok kötetlen megbeszélést folytattak a város polgármesterével.

Tibai Irma

Borítókép: Czeglédi Gyula átadja az elismerést Gál Lászlónak, a háttérben Lakóczi Sándor József látható

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában