Vádemelés

2021.02.03. 09:23

Orrcsonttörés lett a vége az esküvői partin elszabaduló féltékenységnek

Súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki egy félreértett mozdulat miatt ököllel betörte a sértett orrát.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

A vádirat szerint a vádlott és barátnője 2020. május 9-én részt vett egy debreceni családi ház udvarán rendezett esküvői partin. Az este folyamán a többi vendéggel együtt különböző szórakoztató játékokban vettek részt,. Ezek során az volt az egyik feladat, hogy a résztvevők hajtsák a fejüket a mellettük ülő játékos ölébe. A sértett és a vádlott barátnője egymás mellett ültek, ebből adódóan a sértett a nő ölébe tette a fejét. Ezt a baráti társaságban beszélgető vádlott is észlelte a közelben. A férfi féltékenységéből fakadóan megközelítette, majd az egyik ujjával megszúrta a sértett szemét, aki ezért kérdőre vonta a vádlottat. A feldühödött vádlott ezután ököllel erőteljesen megütötte a sértett orrát, ami ennek következtében eltört – olvasható a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség közleményében.

A sértett a vádlott bántalmazása következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Az ügyben a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatta le.

A Debreceni Járási Ügyészség a vádlott ellen súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában