Vádemelés

2021.01.05. 10:03

Lányok előtt akarhatott felvágni egy betöréssel vádolt fiú

A Debreceni Járási Ügyészség kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt emelt vádat egy fiatalkorú ellen, aki virtusból tört be egy használaton kívüli vasútállomás épületébe.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

A vádirat alapján a 14. életévét alig meghaladó, fiatalkorú vádlott kiskorú lány ismerősei társaságában 2020. szeptember 18-án a délutáni órákban Létavértesen sétálgatott, amely során eljutottak egy használaton kívüli vasútállomás egyik lezárt épületéhez. A fiú merészségét akarta bizonyítani a lányok előtt azzal, hogy odament az épület egyik ablakához és kitört egy darabot az azt takaró OSB lapból, majd berúgta az épület ajtajának alsó részét és a felette lévő ablakot is betörte egy kővel. Ezt követően a vádlott bement az épületbe, ahol földhöz vágott egy, a vasúttársaság tulajdonában lévő, működőképes rádió adó-vevőt. A rongálás következtében a készülék használhatatlanná vált – részletezte közleményében a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség.

A fiatalkorú fiú a fenti cseleményével a sértettnek (a vasúttársaság) mintegy 74 ezer forint kárt okozott, amely nem térült meg. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság által lefolytatott eljárás keretében a sértett képviselője polgári jogi igényt terjesztett elő, kérte az okozott kár megtérítését.

A Debreceni Járási Ügyészség a vádlott ellen kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság az iratok alapján, tárgyalás lefolytatása nélkül hozzon büntetővégzést és a vádlottat intézkedésként bocsássa próbára, továbbá állapítsa meg, hogy a próbaidő tartama alatt pártfogó felügyelet alatt áll. A járási ügyészség indítványozta továbbá, hogy a járásbíróság a sértett képviselője által előterjesztett polgári jogi igényt érdemben bírálja el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában