Vádemelés

2020.08.25. 12:32

Előhúzta a bozótvágót a féltékeny férfi Nádudvaron

Meglátta a volt élettársát és annak jelenlegi párját egy autóban, majd futni kezdett a jármű után – olvasható a vádiratban.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

A Debreceni Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki Nádudvaron rátámadt egy mozgó személyautóra, amelyben volt élettársa és annak jelenlegi párja utazott – tudtuk meg a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészségtől.

A vádirat szerint a vádlott korábban párkapcsolatban élt a sértett jelenlegi kedvesével. Miután azonban a kapcsolat megromlott és véget ért, a nő összemelegedett a sértettel. A vádlott 2020. április 10-én délelőtt 10 óra körül gyalogosan közlekedett a városban, amikor észlelte, hogy ugyanabban az utcában halad járművel a sértett férfi, az autóban pedig utasként volt élettársa is jelen van. Ennek láttán elővette a nála lévő bozótvágó kést, azt maga elé emelte, és a féltékenységtől vezérelve elkezdett futni a jármű felé, miközben hangosan felszólította a sértettet és a volt élettársát, hogy szálljanak ki a kocsiból, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket. Látva a vádlott felindultságát és támadó szándékát a sértett tolatni kezdett az autóval, azonban a vádlott a jármű után futott. Amikor elérte az autót, a bozótvágó késsel a mozgásban lévő gépkocsi motorháztetejére ütött, majd többször rácsapott a bal oldali első ajtó kissé lehúzott ablakára, illetve az ablakkeretre. A sértett és a vádlott volt élettársa nem szálltak ki az autóból, a sértett gyorsított, majd elhagyták a helyszínt – olvasható a Főügyészség közleményében.

A vádlott magatartása következtében a gépkocsi motorházteteteje behorpadt, illetve a bal oldali első ajtó ablaküvege összetört, ez által a sértettnek 100 ezer forint kára keletkezett, személyi sérülés azonban nem történt.

A Debreceni Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt emelt vádat a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság az iratok tartalma alapján, tárgyalás lefolytatása nélkül a vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje, és a bűncselekmény során eszközül használt bozótvágó kést elkobozza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában