Kimaradt az elszámolás

2020.03.03. 11:12

Vádat emeltek egy hajdúsági sportegyesület vezetője ellen

A főügyészség tájékoztatása szerint a meghosszabbított határidő végéig sem adta le a felhasznált támogatásról szóló elszámolást.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

A Debreceni Járási Ügyészség költségvetésből származó pénzeszközzel kapcsolatosan előírt elszámolási kötelezettség elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat egy Hajdú-Bihar megyei sportegyesület ügyvezetője ellen, aki a módosított határidő lejártáig sem tett eleget jogszabályi kötelezettségének.

Az önkormányzatokról szóló törvény lehetőséget biztosít arra, hogy egy önkormányzat saját döntése alapján helyi sportegyesületnek pénzbeli támogatást nyújtson. A vádirat szerint a vádlott egy Hajdú-Bihar megyei község sportegyesületének ügyvezetőjeként 2017 márciusában sporttámogatás igénylésére irányuló pályázatot nyújtott be a helyi önkormányzathoz. A képviselő-testület a sportegyesületet közel 5 millió forint összegű támogatásban részesítette, amelyről támogatási szerződést kötöttek, majd az összeget több részletben átutalták az egyesületnek. 2017 nyarán a sportegyesület egy fűnyíró traktort akart megvásárolni a Magyar Labdarúgó Szövetség által a társasági adóból képzett vissza nem térítendő támogatásból, amelyhez az önerőt az önkormányzattól igényelte. A képviselő testület 2017. június 29-én újabb támogatási szerződést kötött a sportegyesülettel és közel 250 ezer forintot utalt át a számlájára. A támogatási szerződésekben rögzítették, hogy a sportegyesületnek a kifizetett összegekről a 2018. január 31. napjáig el kell számolnia az önkormányzat felé. A sportegyesület a támogatásokat jogszerű tevékenysége során ténylegesen, számlákkal igazoltan felhasználta. Annak ellenére azonban, hogy a könyvelési bizonylatok rendelkezésre álltak, a vádlott az elszámolást az önkormányzat által biztosított meghosszabbított határidőn belül – 2018. február 28. napjáig – sem nyújtotta be – írja közleményében a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség.

A Debreceni Járási Ügyészség a tettét beismerő vádlottal szemben költségvetésből származó pénzeszközzel kapcsolatosan előírt elszámolási kötelezettség elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában