Sziréna

2020.03.17. 11:53

Befejeződött a hajdúnánási autólopás vizsgálata

A gyanúsított nem jutott messzire, mert árokba tolatott a gépkocsival – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fotó: police.hu

A rendőrségre 2020. március 2-án 16 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy Hajdúnánáson elloptak egy autót egy családi ház udvaráról. A rendőrök azonnal a fehér Suzuki keresésébe kezdtek, amit egy árokba csúszva, üresen találtak meg egy közeli utcában – olvasható a police.hu-n. Rövid tanúkutatást követően a járőrök igazoltattak egy férfit, aki a város külterületén sétált az út szélén. A férfi beismerte az egyenruhásoknak, hogy ő hozta el az autót ismerősétől, azonban azt is hozzátette, hogy csak a munkahelyére akart elmenni vele, utána visszaadta volna a gépkocsit a tulajdonosának. A helyi lakos viszont nem jutott messzire, mivel a járművel egy árokba tolatott – tájékoztatott a rendőrség.

A nyomozók jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a 49 éves férfit.

Az ügy vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában