láttak valamit?

2019.10.10. 11:35

Debreceni rablás: kék Skodával menekültek a támadók, segítséget kér a rendőrség

A hajdú-bihari rendőrök kérik azok jelentkezését, akik a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkeznek.

Fotó: police.hu

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást azok ellen az ismeretlen tettesek ellen, akik október 7-én 9 óra 15 perc körül Debrecenben, az egyik bevásárlóközpont parkolójában megtámadták egy pénzváltó alkalmazottjait, olvasható a rendőrség legfrissebb, csütörtöki közleményében.

Mint írják, a három támadó megszerezte a sértetteknél lévő készpénzt, majd negyedik társukkal együtt egy kék színű Skoda Superb típusú gépkocsival elmenekültek. A nyomozás adatai szerint az elkövetők német, illetve litván rendszámokat használtak a járművön.

 

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kéri azokat, akik a képen látható gépkocsit felismerik, azzal vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkeznek, illetve azokat a magán és egyéb szállásadókat, akiknél három-négy, feltehetően külföldi férfi, Debrecenben, vagy annak környékén megszállt 2019. október 3-a és október 7-e között, jelentkezzenek személyesen a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon (Debrecen, Kossuth utca 20. szám), vagy tegyenek bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén.

A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában