Jelentkezzen, akit átejtett!

2019.07.23. 16:54

Debreceni szála van a Balaton-parti csalássorozatnak

A debreceni férfi sorra járta a balatonlellei üzleteket, ahol a porral oltó készülékeket vizsgálta felül, olvasható a police.hu-n.

Fotó: illusztráció, Pixabay

A Fonyódi Rendőrkapitányság eljárást indított többrendbeli csalás és hamis magánokirat felhasználása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt N. Károllyal szemben, tudatta közleményben a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

A nyomozás adatai szerint a 38 éves férfi július 15-e és 19-e között több balatonlellei üzletet is felkeresett, magát tűzoltókészülék-hitelesítőnek kiadva. A híradásból kiderül: a csaló szakértelmet imitálva, a porral oltókat alaposan áttörölgette, a gondos műveletért pedig több tízezer forintot kért el, melynek átvételét hamis számlával igazolta.

A fonyódi rendőrök N. Károlyt július 22-én Balatonlellén fogták el, majd előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra. A nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. Az eljárás során felmerült, hogy a gyanúsított az ország különböző pontjain is követett el hasonló bűncselekményeket, így a Fonyódi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya várja mindazon személyek jelentkezését, akiket az elmúlt időszakban hasonló módon megkárosítottak.

Kérik, hogy aki maga is a bűncselekmény áldozatává vált, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban további információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Fonyódi Rendőrkapitányságon (8640 Fonyód, Vitorlás utca 2.), vagy hívja a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, továbbá a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában