Fegyver, lőszerek

2019.06.10. 11:55

A rendőrség vetett véget a reggeli vadászatnak

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki engedély nélkül vadászott Nyíradony külterületén – áll a police.hu-n megjelent közleményben.

Fotó: police.hu

Bejelentés érkezett a rendőrségre június 9-én 6 óra 30 perc körül arról, hogy Nyíradony külterületén egy férfi engedély nélkül vadászik, tudatta a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrök a helyszínre mentek, és egy vadles közelében igazoltatták a bejelentésben szereplő férfit. Az ellenőrzés során megállapították, hogy a 67 éves nyíradonyi lakos nem tagja egy vadásztársaságnak sem, továbbá jogosultság nélkül végzett vadászati tevékenységet egy szántóföld mellett, olvasható a rendőrségi közleményben. Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt elfogták és előállították, a nála lévő fegyvert és lőszereket lefoglalták. A nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, amely során beismerő vallomást tett.

Fotó: police.hu

Vele szemben a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság orvvadászat bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában