Régi épület

2023.09.05. 17:00

Kiderült, miért nem kell senkinek a debreceni „Don-kanyar”

Néhány éve még volt remény rá, hogy eltűnjön a pusztulásnak indult debreceni épület.

Szakál Adrienn

Egy forgalmas út mellett áll az egykor népszerű hely

Forrás: Kiss Annamarie

A Faraktár utca egykori villasorának több mint 1100 négyzetméteres saroktelkén elterülő épülete évtizedek óta csúfítja a festőinek egyébként sem mondható környéket. „Itt épül rövidesen az Auróra Korner, a keleti városrész kapuja”– ezzel a felirattal 2017-ben találkozhattak a járókelők az utcafrontra kifeszített molinón, mely 50-70 négyzetméteres teraszos lakások és egy panorámás penthouse lekötési lehetőségére hívta fel a figyelmet. 

Ahogy a plakát, úgy a tervek is a ködbe vesztek, mondhatni, elestek a Don–kanyarnál. Ezt a nevet egyébkén nem véletlenül kapta még „fénykorában” az épület.

 Sokan emlékezhetnek rá, hogy a tejbár mellett itt működött a 217. sz. Kanyar büfé, melynek törzsközönsége – eleinte a javarészt műszak után betérő vagongyári munkások – gyakran úgy estek el túlfogyasztástól, mint a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezeteként is számon tartott Don-kanyar áldozatai.

A hivatalosan a Hajnal utca 8.szám alá tartozó, 6262-es helyrajzi számú épületről a Magyar Építész Kamara honlapján is találtunk bejegyzést. Itt idén januárban azt közölték, hogy társasházat, irodákat és mélygarázst tartalmazó, a telekre pozitív tervtanácsi véleménnyel bíró építészeti tervek készültek.

 Mivel évtizedek óta rontja a városképet a főút mellett romosodó ház, vélhetően egy egyszerű társasház építésével is beérnék az arra járók, illetve a környéken élők, az ingatlan tulajdoni lapja szerint azonban erre a közeljövőben semmilyen kilátás nincs.

Debrecen Don kanyar haon
Még kint van a régi cégtábla
Forrás:  Kiss Annamarie

Bejegyzések a tulajdoni lapon

Bár a részletek nem ismertek, annyit tudni, hogy a Don-kanyarra tavaly májusban csak a vármegyei kormányhivatal hulladékgazdálkodási főosztálya mintegy 100 ezer forintos jelzálogot terhelt.

A Földhivatali Portálon közzétett, a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal által kibocsátott tulajdoni-lap másolatának egy másik tétele talán megmagyarázza, miért nem kezd senki semmit a pusztulásnak indult ingatlannal.  

A bejegyzési határozat szerint a NAV idén áprilisban több mint 3 és fél milliárd forint erejéig rendelt zár alá vételt az ingatlanra, melyet a földhivatal adatai alapján legutóbbi tulajdonosa, egy – a cégbírósági adatok szerint – jelenleg felszámolás alatt álló gazdasági társaság 2019-ben vásárolt meg.

Az adóhivatal a napokban tájékoztatja a Haont arról, hogyan tehermentesíthető a szebb napokat látott Don-kanyar épülete, melyet, úgy tűnik, nem az építkezés munkálatai, hanem egy kiadós hóesés szépíthet meg leghamarabb.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában