Miért ennyi most az annyi?

2023.03.01. 17:30

Ne várjunk sokat a vaj árának zuhanásától

Két nagy multiáruház magyarországi üzletlánca csökkentette a vaj árát a napokban, a debreceni szakember szerint ennek ellenére a tejtermékek itthon nem lesznek olcsóbbak.

Forrás: illusztráció / Napló-archív

A Tej Terméktanács adatai szerint az Európai Unióban már hónapok óta csökken a vaj, a tejszín és a sajtok ára, ami elkerülhetetlenné teszi, hogy hozzánk is begyűrűzzön az árcsökkenés. A szervezet honlapján a napokban közölte, hogy a vizsgált (tejzsír alapú) termékek árának november óta tapasztalt csökkenése februárban is folytatódott. Mint írják, a nemzetközi tej- és beszerzési piacon kialakult árcsökkenés teszi lehetővé, hogy két nagy magyarországi üzletlánc 20 százalékkal csökkentette a két legnépszerűbb saját márkás és magyar beszerzésű vajának árát, így az első 1199 forint helyett ezentúl 959 forintba, utóbbi 479 forint helyett mostantól 383 forintba kerül.

Azért nem ennyire egyszerű

Az aszályos időjárás okozta gabonahelyzet és a gázárak emelkedésének összefüggése: több fontos tényező alakítja a tejtermékárakat a hazai termelőknél, így Hajdú-Bihar vármegyében is. A Haon az ügyben Nagy Pétert, a Nagyné és Fiai Tehenészet és Tejfeldolgozó Üzem vezetőjét kérdezte.

Háború, időjárás, takarmány, tejelés és tejárak: legrövidebben így lehet értelmezni azokat a tényezőket, melyek a tavalyi aszályos időjárás, a takarmány- elsősorban a kukoricatermést, és a tejelés ezektől függő mennyiségét befolyásolják. Így függ össze a kukorica magas ára azzal, hogy a tejfeldolgozó egy kilogramm túrót a tavalyi 500-700 forint közötti ár helyett idén 1600 forintért tudja kirakni a pultba.

A költségek nem kevesebb mint 100 százalékkal emelkedtek, amit sajnos minden ágazatban a vásárló fizet meg a beépített árakkal

– mutatott rá Nagy Péter.

A takarmány drágulása mellett a tejfeldolgozó üzemben a földgázt használó gőzfejlesztő kazán működtetése is hatalmas érvágás Nagynééknak. Míg a családi vállalkozás tavalyi gázrezsije havonta 380 ezer forint volt, ami éves szinten valamivel több mint 4 milliós kiadást jelentett, az utóbbi hónapokban csaknem 3 milliós havi számlára emelkedett, az ezzel járó 40 milliós éves pluszköltség sem tesz jót a tejtermékáraknak.

Ameddig a feldolgozáshoz szükséges energiaárak nem csökkennek, az árak sem lesznek jelentősen alacsonyabbak
Forrás: Nagy Péter-archív

Kényszermegoldás

Nagy Péter kitért arra is, hogy az árzuhanás oka, hogy a magas árak miatt csökkent a kereslet, az emberek – mivel tejtermékekre a mindennapokban is szükség van – nem mondtak le teljesen, de jellemzően a felét veszik csak meg a korábban megszokott mennyiségnek. A vaj és a sajt véges szavatosságú termék, és míg a napi cikkeknél nem észrevehető az árváltozás, a tartósabb termékeknél annál inkább: amikor a kereskedő nyakig van vajjal, inkább adja el olcsóbban, mintsem hagyja, hogy ráromoljon. – Természetesen a multicégek ide vonatkozó árváltozásait is figyelik a magyar tejfeldolgozók és kereskedők – jegyezte meg.

Az egyébként is meglehetősen silány gabonatermést a tejelő teheneknek szánt takarmányok aflatoxin-szennyezettsége is fenyegeti. Mivel ezt a toxint hőkezeléssel nem lehet megsemmisíteni, a Nébih a HACCP keretein belül önellenőrzést ír elő a tejfeldolgozóktól. A szervezet még novemberben országos célellenőrzést rendelt el, mint írják, kiemelten fontos, hogy a gabonatermesztők, az állattartók és a tejfeldolgozók egyaránt rendszeresen önellenőrző vizsgálatokat végezzenek. Nagy Péter szerint a probléma elkerülésére egy ideig biztosan toxinbontó takarmánykiegészítőre lesz szükség, ami természetesen sok pluszköltséggel is jár. Összegzésképp elmondta:

az, hogy a fent kifejtett nehezítő tényezők miatt hogyan alakulhatnak a tejtermékek árai hosszú távon, a gazdasági mutatók változásai mellett nagyban függ a szeptemberi betakarítástól is.

SZD

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában