Spórolás és klímavédelem

2022.04.24. 07:00

Remek befektetés a napelem

Jelentős összegeket takaríthatunk meg, ha pályázunk.

Forrás: MW-archív

Magyarország is egyre nagyobb hangsúlyt fektet a klímavédelemre, ezen belül a megújuló energiaforrásokra. Az egyik legelterjedtebb megújuló energiaforrás a nap­elem, mely éghajlat szempontjából Magyarországon remek befektetésnek számít, még pályázat nélkül is. Baranyai Szabolcs, egy többek között napelemekkel foglalkozó cég ügyvezetője nyilatkozott lapunknak az idei lakossági napelempályázatról. 

– Ezen nagy volumenű pályázat útján több ezer ember ingyen kaphat napelemrendszert és válthatja ki vele a villanyszámláját. A napelemes pályázatok célja ugyanis, hogy segítsék a kisebb jövedelmű állampolgárokat, ezáltal kevesebb rezsit kelljen fizetniük, és könnyebben boldoguljanak. A támogatásban a villanyóra-szabványosításon, amperbővítésen kívül (ez is visszaigényelhető) más előfinanszírozási kötelezettsége nincs a pályázóknak. Szuper lehetőség arra, hogy megszabaduljon az ember a villanyszámlától, sőt, a nagyobb pályázati csomag választása esetén a fűtésszámlától is – fejtette ki a szakember. 

Mint mondta, a 2022-es lakossági napelempályázatot elsőként négykörösre tervezték, ám a nagy érdeklődés miatt úgy döntöttek a lebonyolítók, végül kétkörös lesz, melyből az első (melynek beadási határideje már lejárt) keretösszegét megnövelték, így aki pályázott, és jogosult rá, az eredetileg tervezett pontozási rendszer nélkül megkaphatja a támogatást. A második kör szeptember 26-án indul, és október 17-ig lehet rá beadni a pályázatot, erről azonban bővebb információ egyelőre nincs. Az első körben a cégeknek az alap napelemes rendszert 20 hónapjuk van elkészíteni, a bővebb fűtéskorszerűsítéses csomagra pedig 26 hónapjuk – emelte ki Baranyai Szabolcs, hozzátéve, jelenleg elbírálás alatt van a pályázat első köre. 

A vissza nem térítendő, 100 százalékos intenzitású támogatás maximális mértéke napelem-telepítésre bruttó 2,9 millió forint, fűtéskorszerűsítéssel együtt 11,3 millió forint. 

Nem voltak felkészülve 

A lehetséges buktatókról a szakember az alábbiakat mondta. – Alapjában véve a pályázóknak csak akkor volt lehetőségük pályázni, ha a regisztrált kivitelezővel szerződést kötöttek, és az rögzítette őket. Ezért, mondhatni, nem a pályázók követhetnek el hibákat, hanem a kivitelezők, akik nem jól vagy nem kellően informálják a pályázókat. A mi cégünk is pályázatírót fogadott, hogy segítse az ügyfeleinket, és ne legyen ilyen probléma. Természetesen így is előfordulhat több kisebb hiba, melyet a hiánypótlásról szóló levélben jeleznek, ám ha a pályázó nem veszi észre a levelet, könnyen kifuthat annak határidejéből, az pedig a pályázat elutasításával járhat.

Mint említette, a cégek túlterheltsége is problémát okozhat: – Nem sikerül például a hiánypótlás, mert sok cég nem volt felkészülve, hogy ekkora lesz a kereslet, és amikor az ügyfél keresné a kapcsolattartót, az nem elérhető. Sajnos több ilyen esetet tapasztaltunk. Ahogy olyan eseteket is, amikor nem informálták, hogy a Beadás gombra is rá kell nyomni, nem csak a pályázat teljes ellenőrzésére, vagy csak egyszerűen nem voltak jól megadva a vállalkozási szerződésben a számok, és a kivitelezőt nem lehetett elérni idejében, illetve nem adott megfelelő információt. 

Segítség a csalók ellen

A napelempályázatokkal kapcsolatban felmerült: sajnos a hirtelen megnőtt igény, valamint a rengeteg pályázó megannyi új céget hozott a piacra, amelyek próbálnak trükközni, ezért egy átlagos rendszer akár 500 ezer – 1 millió forint eltérést is mutathat egy-egy árajánlatban. Baranyai Szabolcs ezekről is beszélt a Hajdú-bihari Naplónak. 

– Több olyan információ jutott el hozzánk, miszerint némely cég kiküld egy ajánlatot, és mire oda kerül a sor, hogy elkészülhetne a rendszer, az inflációra hivatkozva megemelkedik az ár, vagy nem azok az alapanyagok kerülnek fel, amelyeket a szerződésben rögzítettek. Sőt akár az is előfordulhat, hogy nem szakszerűen lesznek feltelepítve, és ha probléma van, a cég nem veszi fel a telefont. Hozzánk is több megkeresés érkezik, hogy az ügyfél szeretné bővíteni a rendszerét, mert nem termel úgy, ahogy annak kellene, a telepítő céget pedig nem éri el. Bővítést kérnek tőlünk, és amikor kimegyünk felmérni, kategorikusan kizárjuk, hogy vállalnánk, mert úgy van felrakva, hogy kész csoda, hogy egyáltalán működik – emelte ki a szakember. Hozzátette, a szakszerű telepítés nemcsak a termelés miatt fontos, hanem biztonság szempontjából is. 

– Sajnos az áramszolgáltató nem fektet elég hangsúlyt az engedélyezéskor az ellenőrzésre, ezért szerintünk olyan céget érdemes választani, amelyiktől ismerünk személyesen valakit, és tudjuk, nem tűnik el, ha valamilyen problémánk lenne. Ki kell küszöbölni Baranyai Szabolcs kiemelte, ezekre a problémákra szeretnének megoldást találni egy weboldallal, amelyen az emberek csak olyan cégektől kapnának árajánlatot/megkeresést, amit előtte ellenőriztek, és az ellenőrzést rögzítették is az oldalon. 

– Minden cégről bővebb információt kapna az ügyfél az oldalunkon, a már kész projektjeik alapján. Az ügyfelek véleményét is rögzítjük a cégekről, ezért ha kalkulál és kap egy ajánlatot/megkeresést, az oldalunkon bővebben is tájékozódhat róluk. Célunk, hogy biztonságos rendszerek legyenek fent, megbízható cégektől – emelte ki a szakember. Mint mondta, jelenleg különböző cégekkel veszik fel a kapcsolatot, előreláthatólag pedig május 1-től tudják elindítani az oldalt. 

PSZ


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában