Ingatlan

2020.06.21. 13:52

Több bérlakás épülhet?

A szakértő szerint a 22 százalékos áfacsökkentés ösztönözheti a bérlakásépítést, de sok a bizonytalanság.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

A rozsdaövezetekben épülő új lakások esetében 27 helyett 5 százalékos lesz az általános forgalmi adó – jelentette be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a keddi kormányinfón. Kifejtette, az 5 százalékos lakásáfa az érintett területeken az új lakások értékesítésére, valamint azok bérbeadására lesz érvényes. Az áfacsökkenés várható következményeiről Borbély Ferenc felelős műszaki vezető, műszaki ellenőr válaszolt a Napló kérdéseire.

Csak a rozsdaövezetekben

Mint ismert, 2016 januárjától a fent taglaltakhoz hasonlóan már csökkentették az új lakások értékesítésének áfáját 22 százalékkal. A kedvezményes áfakulcs ekkor azonban csak egy meghatározott ideig, 2019. december 31-ig volt érvényben. Fontos különbség az akkori helyzethez, hogy a mostani bejelentés szerint az 5 százalék csak az ún. rozsdaövezetekre vagy barnaövezetekre terjed ki, amely volt ipari területekre vonatkozhat.

– Ez a csökkentés a külvárosi részt érinti leginkább, de érdemes kiemelni, hogy a tendencia továbbra is a belvárosi ingatlanok népszerűségét mutatja. Adódik a kérdés, hogy pontosan mi is minősül rozsdaövezetnek, hiszen ez egyelőre még nincs tisztázva városonként – mondta a Naplónak Borbély Ferenc. Hozzátette, a jelenlegi 27 százalékos áfatartalom jelentős terhet jelent, amely továbbra is magas lakásárakat fog feltételezni a frekventáltabb helyeken.

A szakértő szerint elképzelhető, hogy a 22 százalékos, lakásárban is megjelenő differencia miatt nőhet a bérlakás­építési kedv. – Meglátásom szerint az alacsony, 5 százalékos áfa vonzó lehet, ami miatt nőhet a kereslet. Azonban valószínűleg ezen területekre kevesebben költöznének, ha a csökkentés kiterjesztésre kerülne a barnaövezeteken kívülre is – fűzte hozzá.

Inkább magántulajdonba

Más kérdés, hogy ezek a külvárosi részek milyen infrastruktúrával rendelkeznek. A fejlesztésekkel a szándék valószínűleg az, hogy rendbe hozzák az érintett helységeket, ahol jelenleg sok esetben nem jó minőségű a talaj, s akár közművesítésre is szükség lehet. – Az átfogó megoldás az lehetne, ha mindenhol 5 százalék vagy egységesen alacsonyabb lenne minden területen az áfa mértéke. Fontos megjegyezni, hogy a legtöbben nem a bérlakásokat keresik, hanem magántulajdonba vennék az ingatlanokat – osztotta meg a szakértő.

Szilágyi Gergő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában