oktatásra is költenek

2020.03.09. 07:49

Tizenkét milliárd forinttal támogatják a foglalkoztatás bővítését

A szülők aluliskolázottsága a gyereket is hátrányosan érintheti.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

2019. december 10-én megjelent a Foglalkoztatásbővítés ösztönzése című pályázati felhívás, mely a jelenlegi feszes munkaerőpiac­hoz történő alkalmazkodást segíti elő a kis- és közepes vállalkozások számára.

– Magyarországon a támogatási rend két fő pályán mozog: vannak az egész országra kiterjedő pályázatok, és vannak bizonyos régiókat célzó kiírások. Az utóbb esetén azon régióknak nyújtunk segítséget, ahol az átlagostól alacsonyabb a foglalkoztatási ráta, a munkanélküliségi ráta pedig magasabb, nevezetesen az Észak-Alföldön, Észak-Magyarországon, Dél-Dunántúlon, illetve a Dél-Alföldön – mondta el a Naplónak Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Hozzátette:

– Az új gazdaságélénkítő program két fő irányra bontható: az egyik, hogy létszámot kell bővíteni, minimum három fő felvételét várjuk el, ebben az esetben bértámogatást tudunk adni. Ezenkívül technológiai fejlesztésre is szükség van, esetleg új létesítmény létrehozatalára, a meglévő bővítésére. Elmondta, a foglalkoztatás bővítésére irányuló támogatásra 12 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre.

Támogatják a családokat

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kiemelkedő, lényeges hiányosságokat kiküszöbölni kívánó pályázati lehetősége a kisgyermeket nevelő szülők képzésének elősegítésére, és elhelyezkedésük támogatására irányul.

– A munkaerőpiacon nagyon jelentős különbségek vannak Észak-Magyarország és a Dunántúl viszonylatában, ezért az itteni teendőink mellett arra is kell figyelnünk, hogy keressük meg az okokat, melyekre ezek a különbségek visszavezethetők. Keressük meg azokat a társadalmi csoportokat, amelyek foglalkoztatásával tudunk segíteni. Ebben a programban a kisgyermeket nevelő szülőkre gondolunk. Esetükben már van egy kezdeményezésünk, ami arról szól, ha a család nem talál megfelelő bölcsődét férőhely hiányában, vagy egyáltalán nincs az adott településen bölcsőde, de az édesanya szeretne visszamenni dolgozni, akkor egy meghatározott összegű támogatási összeget tudunk folyósítani, ami hozzájárulhat egy magánbölcsődében a gyermek elhelyezésének biztosításához. Ez maximum 40 ezer forint lehet havonta. Ez is egy nagyon népszerű támogatás, közelít a kétezer főhöz azoknak a száma, akik igénybe vették már. Nagyon sok bölcsőde épül, és épülni is fog a következő időszakban, de míg ezek nincsenek készen, addig is szeretnénk támogatni a családokat – mutatott rá Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

A kisgyermekeket nevelő szülők képzését segítő pályázatban kiemelt célcsoportot képeznek az alacsony iskolai végzettségű vagy szakképzettséggel nem rendelkező kisgyermeket nevelő szülők, akik a projekt keretében ösztöndíjban részesülhetnek, amennyiben általános iskolai vagy középiskolai tanulmányaikat folytatják, vagy szakmai képzésben vesznek részt. Az ösztöndíj-támogatás mértéke havi 100 ezer forint, amely egyebek mellett a képzés helyszínére történő utazás és a gyermekfelügyelet költségeit kompenzálja. Az ösztöndíj összegéből – a képzés sikeres elvégzésének ösztönzése céljából – minden hónapban 40 ezer forintot visszatartanak, amelyből 20 ezer forintot a képzést lezáró vizsgán való részvétel igazolását követően, a fennmaradó 20 ezer forintot pedig a képzés sikeres elvégzése után folyósítanak.

– Ebben a pályázati rendszerben különböző kategóriák érhetők el. Vannak olyan anyukák, akiknek nincs meg a nyolc általános iskolai végzettségük sem. Itt nyilván más gondok is adódhatnak, nem tudjuk, az anya mennyire képes arra, hogy minden olyan ismeretet átadjon a gyermeknek, amit ilyenkor szükséges. Szociális és elhelyezkedési problémák is felmerülhetnek, azt gondolom, hogy nyolc általános végzettség nélkül ma már nagyon nehéz bárhol is boldogulni. A tankerületi központokkal vesszük fel a kapcsolatot, szeretnénk, ha járási szinteken lenne egy-egy olyan oktatási intézmény, ahol esti tagozaton ezt a képzést biztosítani tudják. Ez egy általános iskolai csomag, a következő szintén ösztöndíjas, ami szakképzettség megszerzésére irányul – mondta az államtitkár, majd kitért a harmadik szintre is.

– A következő kategória az, amikor azoknak a kismamáknak biztosítunk lehetőséget, akik nyelvi vagy informatikai képzésben szeretnének részt venni. Nekik nyilván már van egy képzettségük, amire alapozhatnak, számukra nem ösztönzést fogunk adni, hanem ingyenes tanfolyamokat.

Még tárgyalnak

A projektet 2022. december 31-ig kell megvalósítani, s cél ez időszak alatt legalább 2 500 fő képzésben való részvételének támogatása, akik közül legalább 2 ezer fő sikeresen el is végzi a képzéseket. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program forrásaiból 3 milliárd forint.

– Itt partnereket kell találnunk ahhoz, hogy be tudjuk vonni az édesanyákat a munkába, ezért jelenleg a védőnők szövetségével tárgyalunk. Az ő segítségüket abban kérjük, hogy a kismamákhoz jusson el az információ, főleg az első kategóriában, hiszen közös érdekünk, hogy az anya általános ismeretei növekedjenek. Az első kategóriában lesz a legnagyobb feladat valakit rábeszélni arra, hogy jelentkezzen a programba, hiszen nyolc általános iskolai végzettség nélkül már nagyon nehéz az életet szervezni. Nemcsak a saját, hanem a gyermekeinek az élete is nehéz lehet, hiszen a lemaradás magában hordozza azt, hogy a következő években, évtizedekben a gyermek továbbviszi a problémákat. A szülők aluliskolázottságából adódó hátrányok nemcsak a szülőt érintik, hanem majd a gyermekeket is – vallja az államtitkár.

Kiss Dóra

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában