agrometeorológia

2019.12.19. 10:26

Belvízgondok lehetnek a megye nyugati részén

Átmeneti volt a hideg periódus december elején, a második hét már az átlagnál több fokkal enyhébb időt hozott.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

Gyorsan elfogyott a hideg levegő utánpótlása, amely a hónap első napjaiban az átlagnál valamivel hidegebb, havas időjárást okozott. A melegedés eleinte csak a magasabb légrétegekben ment végbe, emiatt fokozódott a ködhajlam, sok volt a felhő. Főként az ország északkeleti, keleti tájain zárult be több napra a ködtakaró, amely csak kevés helyen szakadozott fel rövid időre. A napfénytartam ennek megfelelően az átlagosnál – mely az évnek ebben a szakában egyébként sem jelent többet napi 1-1,5 óránál – 50-70 százalékkal alacsonyabb volt.

Megérkezett a meleg levegő

A téli évszakban a hőmérséklet alakulását jóval kevésbé határozza meg a napos órák száma, hiszen ilyenkor a napállás az év során a legalacsonyabb, a napsugárzás energiája az alacsony beesési szög miatt csekély. Az elmúlt hetihez hasonló jelentős melegedést sokkal inkább eleve enyhébb légtömegek fölénk sodródása tud előidézni. Ez esetben is jó 8-10 Celsius-fokkal melegebb levegő érkezett a magasban, s fokozatosan kiszorította a megülepedett hideg, párás légtömeget. Ennek hatása leginkább a légmozgás megélénkülésekor, a ködtakaró felszakadása után volt érezhető, de így is leg­alább 3-4 fokkal a sokéves átlag felett alakult az időszak középhőmérséklete, fagy pedig mindössze egy-két napon fordult elő.

A melegfront-jellegű változás eleinte szórványos, kisebb csapadékkal járt, majd többfelé alakult ki újabb eső, zápor, már nagyobb csapadékhozamokkal. A hét teljes csapadék­összege területi átlagban 5 és 15 milliméter között alakult, a nagyobb – akár 20 milliméteres – hozamokat a nyugati-északnyugati részeken, míg az alacsonyabb értékeket a keleti-délkeleti tájakon mértük. Sajnos épp errefelé volt hónapok óta a legkevesebb a lehullott csapadék, így a talaj nedvességdeficitje is ott a legmagasabb. Az olvadó hóréteg 8-10 milliméteres nedvességtartalmával együttesen a mostani csapadék hatására már szinte mindenütt 100 milliméter alá csökkent az 1 méter mély talajszelvényből hiányzó vízmennyiség. A keleti és a nyugati tájak közötti erőteljes vízellátottságbeli különbségek azonban előre vetítik a kora tavaszi időszak gyakran jelentkező problémáját: mire a szárazabb vidékek talajai is megfelelően feltöltődnének nedvességgel, a nyugati és északnyugati körzetekben már nagy valószínűséggel belvízgondok fellépésével kell majd számolni, amennyiben bőséges csapadék érkezik a tél folyamán.

Debreceni Egyetem, AKIT DTTI. Agrometeorológiai és Agroökológiai Monitoring Központ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában