Helyi gazdaság

2013.03.26. 17:33

MSZP: lesújtó a kiskereskedelmi forgalom csökkenése

Budapest, 2013. március 26., kedd (MTI) - Az MSZP lesújtónak tartja a kiskereskedelmi forgalom csökkenését.

Budapest, 2013. március 26., kedd (MTI) - Az MSZP lesújtónak tartja a kiskereskedelmi forgalom csökkenését.

A Központi Statisztikai Hivatal kedden közölt részletes adatai szerint januárban a kiskereskedelmi forgalom 2,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Tukacs István szocialista országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján erre úgy reagált: ez még akkor is lesújtó adat, ha a visszaesés kisebb annál, mint amit a statisztikai hivatal előzetes becslése jelzett.

Az MSZP-s politikus szerint ez világosan mutatja, hogy a belső fogyasztás növekedésére alapozott gazdaságpolitika, és az ezt elősegíteni hivatott egykulcsos adórendszer megbukott.

Hangsúlyozta, hogy az emberek azért nem költenek többet, mert nem tudnak: a tavaly csaknem hatszázalékos inflációt nem ellensúlyozta béremelés, a reálkeresetek csökkentek, a családokat sújtja a gyenge forintárfolyam és a különadók áthárítása is. A háztartások pedig ott takarékoskodnak, ahol tudnak: a fogyasztásukat csökkentik - jegyezte meg.

Tukacs István hozzátette: nem igaz, hogy a családok a fogyasztás helyett megtakarítanak, ugyanis a banki betétállomány is csökkent tavaly.

Beszélt arról is, hogy a továbbra is alapvető gazdaságpolitikai fordulatot sürgető MSZP elsősorban az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentésével mérsékelné a megélhetési költségeket.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában