Szemkápráztató, amit szalmából készítenek a hajdúnánási asszonyok

Állandó a sürgés-forgás a hajdúnánási Bartók Béla körút 27. szám alatti épület emeletén, de ami még ennél is látványosabb, az az ott készülő termékek: szalmakalapok, bőrövek, nemezelt és hímzett díszek sokasága tárult kedd délelőtti ottjártunkkor a szemünk elé. 

Berencsi Mária, a helyi sajátosságokat létrehozó munkacsoport vezetője fogadott bennünket, aki elmondta, hogy a közfoglalkoztatási program keretén belül indították el a kézműves termékek gyártását 2014-ben. Akkor még 70-en voltak, mára csak 24-en maradtak. 

– Nemezeléssel, hímzéssel, bőrdíszművek készítésével, illetve szalmamegmunkálással foglalkozunk. Ez utóbbi a leghangsúlyosabb, ugyanis Hajdúnánás tradicionálisan szalmaváros – sorolta. Kezdetben a hetesfonatos kalapfonással kezdték. Ezt a programban részt vevő hölgyek, asszonyok az interneten fellelhető anyagok segítségével sajátították el. – Nem egyszerű munka, nagyon nagy akarat, kedv és szeretet kell hozzá, hogy valaki tényleg minőségit alkothasson – hangsúlyozta Berencsi Mária. A szalmafonók helyiségében körülnézve erről mi is megbizonyosodhattunk: szalmából készült férfi-női kalapok, különféle díszek, táskák és tálalóedények sokasága sorakozott a termékek között.

Elismert szalmafonókkal

Nem olyan régen a Helyi Sajátosságok elnevezésű munkacsoport szalmakészítői közül hárman is – Bata Sándorné, Nagy Sándorné és az azóta már nyugdíjba vonult Fejesné Szebenyi Éva – elnyerték a Népi Tárgyalkotó Iparművész címet.

– A Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Osztálya értékelte a munkáinkat. A kiírás szerint a cím három év alatt szerezhető meg, évente bizonyos mennyiségű tárgyak minősítésre való leadásával – ismertette kérdésünkre Nagy Sándorné Julika. Összesen 35 darab tárgyat kell lezsűriztetni, volt olyan év, hogy 5 darabot adtak le, a következőben pedig 15-öt. Ezeket először vidéken, többek között Debrecenben értékelte a szakmai zsűri, majd végül Budapesten döntöttek a minősítésről. – Készítettünk kalapokat, fűzött táskákat, dobozkákat, kenyérkosarakat és pogácsakínálót is. A címhez öt A-minősítésű, illetve 30 darab B-minősítésű tárgyat kellett készíteni. Nekünk ez öt év alatt sikerült – tette hozzá.

Húsz méter fonat egy kalap 

Beszélgetésünk alatt Julika kezei között folyamatosan forogtak a szalmaszálak, így volt alkalmunk közelebbről is megismerkedni a kalapkészítés technikájával. – Elsőként meg kell tisztítani a szalmát, majd utána kezdődhet a hetesfonat készítés, tehát a szalma hét szálból való összefonása. Egy kalaphoz körülbelül 20 méter fonat szükséges. Ebből formáljuk és varrjuk össze a fejfedőt – mutatta be. Fontos még, hogy a munkafolyamat alatt folyamatosan áztatják a szálakat, mert ha száraz a szalma, akkor eltörik. A legideálisabb az alakor búza, amelyet helyben, az önkormányzat saját gazdaságában vetnek és aratnak. Egy kalap elkészítése körülbelül két-három napot vesz igénybe.

Több ezer külföldre

Bata Sándorné is 2014-ben kezdte el a szalmakészítést a közfoglalkoztatási programban, amelyet nagyon megszeretett. – Sokféleképpen fel lehet dolgozni a szalmát és rengeteg gyönyörű dolgot készíthetünk belőle. Nincs olyan, amelyet ne szeretnék, még a hetesfonást is szívesen megcsinálom – fogalmazott.

A helyi szalmamegmunkálás történetéről elmondta, a mai napig vitatott, hogy a nánásiak az erdélyi mesterektől tanulták, vagy pedig egy helyi asszony vitte el oda a tudást. – Többször is jártunk Kőrispatakon ismerkedni a technikával. A helyiek sem tudták bizonyosan állítani, hogy honnan is eredhet a technika – idézte fel. – Az 1960-as években egyébként ugyanebben az épületben működött egy feldolgozóüzem. Akkoriban szinte minden családban volt, aki fonta a szalmát. A fonatokat behozták, amiért pénzt kaptak cserébe. Az itt lévő varrók pedig feldolgozták a szalmafonatokat és több ezret adtak el külföldre is az elkészült termékekből – tudtuk meg a népi iparművésztől. A szalmafonás újraélesztésével pedig idővel a hírnév is visszatért: három éve folyamatosan a hajdúnánási asszonyok készítik augusztus 20-ra, a Szent István Bazilikában elhelyezett csigaformájú búzakoszorút, amelyre idén is felkérést kaptak.

Bőrből és textilből is

A szalmafonók után a nemezelőkhöz vezetett minket Berencsi Mária, ahol tű- és vizes nemeztechnikával különféle díszeket készítenek az asszonyok. – Karácsonykor nagy slágere van ezeknek a díszeknek. Tavaly egy több mint 5 méter átmérőjű adventi koszorút állítottunk fel a városközpont körforgalmában, amelyet a mi díszeinkkel – nemezangyalkák, szalmadíszek – dekoráltunk – emelte ki. A hímzéssel foglalkozókhoz átlépve megtudtuk, hogy egyedül ők használnak helyi mintát, mint például a református templom vagy a víz motívum. Ezen kívül hímeznek magyar népi mintás táskákat is marha- és sertésbőrrel ötvözve. A bőrdíszművesek pedig leginkább pénztárcákat, tegezeket, telefontartókat, táskákat készítenek.

– Az ország szinte minden szegletében jártunk már a termékeinkkel, de leginkább megrendelésre szoktuk azokat elkészíteni, illetve a város vendégeinek adjuk ajándékba. Kapcsolatban vagyunk hagyományőrző csoportokkal is, mint például a néptáncosok vagy íjászok – tudatta Berencsi Mária. 

BS