Túl vannak az első idei horgászélményen

A Nyíracsádon élő Kis-Bicskei család – apa, anya és a gyerekek – belevaló, ízig-vérig 21. századi, modern felfogású csapat. Jó hangulat, sok nevetés, vidámság és összetartás jellemzi őket. A családi köteléken kívül még egy szoros kapocs, a horgászat szeretete köti őket össze, ami már-már a megszállottság határait is feszegeti, hiszen ha pecáról van szó, mindent elfelejtenek, maguk mögött hagynak, kikapcsolnak, és irány a part. Kis-Bicskeiék még shoppingolni is horgászboltba járnak, a nyaralási úti célt pedig szintén a horgászathoz igazítják. Józsi, a családfő volt az, aki megszerettette mindenkivel a horgászatot. A Vajdaságban, Zentán, a Tisza mellett töltötte gyermekkorát, úgy fogalmazott, neki mindene volt a víz, a horgászat és a szeretett folyó. Így aztán nem csoda, hogy családjával, először feleségével, Zsikével, majd gyermekeivel, Sárival és Zalánnal is megszerettette a horgászatot.

Korán kezdte mindenki

– Zsikét nem volt nehéz a vízpartra csalogatni, a gyerekek pedig már ebben a légkörben nőttek fel. Sári hároméves volt, amikor az első spiccbotját megkapta, a Hernádon használta először. Nála ez volt az első meghatározó élmény, amit azóta is emleget – mesél a kezdetekről Józsi, majd felesége kiegészíti: – Zalán alig múlt kétéves, amikor először magunkkal vittük horgászni, sátorozni. Olyan izgatott volt, hogy hajnali kettőkor már riasztotta a családot, hogy ideje indulni. Nyolcévesen már minden halfajtát felismert – meséli Zsike.

Kis-Bicskeiéknél az évtizedek alatt csaknem félszáz bot gyűlt össze.

Mindig azokat viszik magukkal, amiket az adott vízterület vagy halfajta megkíván. Természetesen mindenki a saját botját kezeli, rendezi, és mindenkinek kialakultak a saját horgászszokásai is. Zalán bojlizni, Zsike feederezni szeret, Józsinak, Sacinak jöhet bármi. Zsike álma-vágya egy fehér színű Döme Gábor-féle feederbot. Hogy miért éppen fehér? Mert Zsike szerint egészségügyi dolgozóhoz ez illik.

A legnagyobb ajándék

– A horgászat kitölti az életünket. Ehhez választunk mindig úti célt, ahol akár több napig is hódolhatunk szenvedélyünknek. Ha nincs több napra idő, de már nagyon ki vagyunk éhezve egy kis horgászatra, egy-egy napra is elugrunk a Tiszához vagy valamelyik közelebbi horgásztóhoz.

„Ha több napra megyünk, közösen készülünk, sütünk, főzünk előre, felpakoljuk a „konyhát”, a sátrat, még díszkivilágítást is viszünk magunkkal az éjszakai pecázáshoz.”

Elmegyünk négyen is, de gyakran verődik össze kisebb-nagyobb baráti társaság is. Ülünk a parton, beszélgetünk, jókat nevetünk, lessük egymás botját. Teljesen ki lehet szakadni a pörgős világból, ami úgy tölt fel bennünket, mint egy természetes akkumulátor. Ha nagyobb fogásunk van, első az élmény megörökítése, a fotózás, aztán megveregetjük a vállunkat, és visszaengedjük a halat a vízbe – meséli lelkesen és mókázva Zsike.

Családi rekordok, versenyek

– A parton csak a közös élmény, a közös együttlét a fontos. Szerveztünk már családi bajnokságot, ahol a „fiúk” versenyeztek a „lányok” ellen, csaknem 50 pontyot fogtunk. Akkor négyen voltunk, de Tiszadadán horgásztunk már hét gyerekkel is egyszerre. Legszívesebben Szegedányásra járunk, az ottani Tisza-part maga a nyugalom szigete. Ott még a mobiltelefont is elfelejti mindenki, ami egyébként része az életünknek – mondja Zsike, majd Józsi eleveníti fel egyik emlékezetes horgász­élményét. – Gyomaendrődön ünnepeltük Soma barátom születésnapját. Ha már vízparton voltunk, gondoltam, bedobok egy botot, csak a szokás kedvéért. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy eltűnt a kapásjelző. Mikor megnéztem közelebbről, már vagy 30 méterre volt a zsinór a víz alatt. Hatalmas halat reméltem, az is lett. Akkor született a 15,8 kilogrammos pontyrekord. Farokuszonya akkora volt, mint a két tenyerem. Fotó után persze visszaengedtük a vízbe – büszkélkedett Józsi. Minden családtag számontartja egyéni rekordját. A 14 éves Zalán és Zsike legnagyobb fogása egy-egy 9 kilogrammos ponty volt, Saci Erdőtelkesen egy 7 kilogrammos amurt fogott.

Színesebbnél színesebb horgászsztorik

Kis-Bicskeiéknek persze számos horgászsztori is van a tarsolyukban. – Szegedányáson az egyik horgász barátunk nagy amurt fogott, el is vitte a botját a hal. A csónakok éppen kinn voltak a vízen, így kénytelen volt a mi kenunkkal a hal után menni, a csónak csak később tudott a segítségére sietni.

„A Tiszán, halfogás közben szállt át az imbolygó kenuból a csónakba, így tudtuk kifogni a 13 kilós amurt.”

Ez egy óra hosszás küzdelem volt – mesélt lelkesen Józsi, majd Zsike vette át a szót. – Szintén Ányáson történt, amikor kenuval indultak a fiúk beetetni. A part közelében addig bohóckodtak, míg megbillent a kenu, és az összes etetőanyag beleborult a sekély vízbe. Halat nem fogtunk ugyan, de a vadkacsák napokig „buktak” a beetetett helyen – idézi mosolyogva a sztorit Zsike, aki azt is elárulta, hogy túl vannak már az idei első horgászélményen, pünkösd hétvégéjén pedig Erdőtelkes mellett várja őket egy príma kis horgásztó, ahova természetesen együtt készül az egész család.

Kedves Zilahi Enikő