extrém állatok

2021.02.18. 14:24

Bemutatunk két különleges házi kedvencet

A pókok képesek egyszerre több száz petét is lerakni, ám veszélyesek lehetnek a kikelő csemetéikre, a kaméleon esetében mindig gondoskodni kell arról, hogy elegendő folyadékot igyon.

Fotó: illusztráció / Shutterstock

Az aranyos kutyák és a cicák mellett vannak, akik inkább az extrémebb állatok tartását részesítik előnyben, így olyan élőlényeket vesznek magukhoz kedvtelésből, mint például a pókok.

Fotó: illusztráció / Shutterstock

Habár sokakat megbotránkoztat ezen állatok külseje, s félelmet kelt, mégis van, aki a szépséget látja bennük. – A pókok hosszabb ideje népszerűségnek örvendenek. Sokak azért vonzódnak hozzájuk, mert extrém dolognak számít, hogy valaki ilyen állatot tartson az otthonában, mint kis kedvencet – mondta Tóth Ádám, egy kisállatbolt üzletvezetője. – Számos faj létezik, melyek között színesebbnél színesebb példányokat is megtalálhatunk. A helyigényüket illetően viszonylag kis részen is tökéletesen érzik magukat, de ez mindig a tartani kívánt pók méretétől függ. Egy biztos: sosem szabad túl nagy terráriumba tenni őket, mert sokszor nem indulnak el élelmet keresni, hanem várják, hogy feléjük tévedjen a táplálék. Ezért ha túl nagy területen vannak tartva, előfordulhat, hogy éhen halnak – tette hozzá. Kiemelte: hetente egyszer kell etetni a pókokat, minden alkalommal élő állattal, ami mozog, akár egy tücsökkel, sáskával, csótánnyal vagy bármilyen egyéb rovarral.

Elfogyasztja az áldozatát

A pókokat kizárólag egyedül lehet tartani egy terráriumban, hiszen ha nem szimpatikus számukra a társuk – sokszor még a meglévő szimpátia sem előny – megtámadják, megölik és megeszik azt. – A hím és a nőstény példányokat is csak akkor lehet összeengedni, ha ivarérettek lettek, párzásra készek. Mivel általában a nőstények nagyobbak, mint a hímek, így gyakran előfordul, hogy megeszik őket – osztotta meg Tóth Ádám. – A pókok petékkel szaporodnak, amit egy hatalmas szövedékbe helyeznek el, s ezen belül kikelnek a kicsinyek. Amíg világra nem jönnek, addig a nőstény a több száz lerakott petéjét őrzi – folytatta. – A kikelést követően a nőstényt le kell választani a kikelt pókokról. Habár a kicsinyek túl picik ahhoz, hogy tápláléknak nézze őket az anya, a frissen kikelt csemeték veszélyesek lehetnek egymásra. Sokszor előfordul, hogy még a szövedéken belül megeszik az erősebbek a gyengébbeket – fűzte hozzá. Hihetetlennek gondoljuk, de létezik vegetáriánus pók is, mely nem folytat ragadozó életmódot. Ez a fajta különféle növényi eredetű táplálékot fogyaszt, s főként a fehérjékben dús hajtásvégeket részesíti előnyben. Ezeket úgy szerzi meg, hogy amíg a hangyák nem figyelnek, megragad egy hajtásvéget, letöri, és elszalad vele. További érdekesség, hogy a pókok vére kék, s egyik fajuknak, a fekete özvegynek halálos a csípése az emberre nézve is. Rengeteg méreganyagot juttat a szervezetbe, mely először hányást okoz, majd a nyaki izmok megmerevednek, s az áldozat elveszíti az eszméletét.

Színes, szórakoztató és nyugodt társaság

Mivel az elmúlt időszakban megnőtt a hüllők tartása iránti kedv, így a kaméleonok is nagy népszerűségnek örvendhetnek.

Fotó: illusztráció / Shutterstock

A kis­állat-kereskedések „polcain” a legtöbb esetben január végére már nem látható egy darab sem, s tavasztól újra mindenki keresi őket a boltokban. – A kaméleonok csak úgy, mint a pókok, párás környezetet igényelnek. Naponta háromszor is érdemes őket bepermetezni, mert többnyire nem isznak itatóedényekből, csupán a levelekről nyalogatják le a vízcseppeket. Érdemes rászoktatni őket arra, hogy fecskendőből igyanak, mert ezáltal biztosan elég víz kerül a szervezetükbe – mondta Tóth Ádám kisállatbolt-üzletvezető. – Élő állatokkal táplálkoznak, főként rovarokkal. Az eledel nagyságát a kaméleon méretéhez igazodva kell megválasztani. Ami nem mozog, azt tulajdonképpen nem tekintik táplálékforrásnak – tette hozzá.Nem ajánlott a kaméleonokat együtt tartani, mert hamar stresszessé válnak a másik fél állandó jelenlététől. – Ahogy nőnek, úgy kell fokozatosan külön terráriumba tenni őket. Amennyiben tenyészteni vagy szaporítani akarja az ember, kénytelen egy helyiségbe zárni őket. Könnyebbségként szolgál, hogy a nősténynek furcsa zöld színe lesz, amikor párzani támad kedve. Amikor megtermékenyült, szép narancssárga csíkok lesznek rajta, s ezzel jelzi a többi kaméleon számára, hogy ő már elkelt – osztotta meg Tóth Ádám, majd hozzátette: amint kapnak ebből az állatból a boltjukba, szinte azonnal megvásárolják őket.

Vámosi Kira

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában