Pszichológia

2020.05.20. 20:00

Sokat elvesz a gyerektől a társak hiánya

A Napló egy szakértőt kérdezett arról, milyen hatással lehet a távoktatás gyermekeinkre.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

A veszélyhelyzet alatt szinte minden megváltozott, nem csak a felnőttek, a gyermekek életét is felborította a rendkívüli körülmény: az alternatív oktatást felváltotta az online térben való tanulás, de vajon ez hogyan hat a gyerekek szociális viselkedésének fejlődésére? A témában Posztós Réka pszichológus integratív gyermekterapeutát kértük meg, hogy nyilatkozzon a Naplónak, aki többek között azt elmondta: bár kényelmesnek és időhatékonynak tűnhet a jelenlegi helyzet, a gyerekektől épp azt veszi el, ami számukra az egyik legfontosabb: a társas kapcsolatokat.

„Gyermekeink egyik legmeghatározóbb közege a kortárs csoport, ahol túl azon, hogy a szabad játékot élvezik, fejlődnek benne.”

– A társak szerepe hatalmas! Több módon befolyásolja szociális viselkedésük fejlődését. Mindamellett, hogy a gyermekek egymás számára is viselkedési modellt jelentenek, a csoportbeli lét bizonyos adekvát viselkedéseket megerősít, míg az inadekvátakat kioltja. A csoport és benne az egyenlő felek lehetőséget teremtenek arra, hogy a gyerek részt vehessen az egyes viselkedéseket érintő szabályok megalkotásában is – kezdte lapunk tájékoztatását.

Posztós Réka archívuma

Növekvő feszültség

Nem tudni, hogy a mostani körülmények meddig fognak hatást gyakorolni az életünkre, ezért is tettük fel a következő kérdést: befolyásolhatják-e a vírushelyzet okozta nehézségek a gyermek személyiségfejlődését? – Gondoljunk bele: a gyermek otthon, a mai családmodell mintájában viszonylag kevés, korban hozzá közelálló kapcsolatot tud „használni”. Nincs olyan cinkos – ha csak a testvér nem –, akivel titkos terveket szőhet, akivel a fentiek szerint kapcsolódhat. A bezártság, a mozgás megfelelő meglétének hiánya csak növeli a feszültséget a gyermeknél is. A gyerkőcök aktuális állapotára így ez mindenképp hatást gyakorolhat. Személyiségük fejlődése nagyobb és összetettebb kérdés. Azt gondolom, hogy ha a szülőknek sikerült megfelelően kommunikálni a jelenlegi helyzetet, és képesek voltak türelmes „modellként” megjelenni gyermekeik előtt, talán nem kell aggódnunk – fűzte hozzá.

Érzelmi töltődés

A család kiemelkedően fontos és értékes hely, de más minőségű kapcsolódási lehetőséget nyújt, mint a kortársak csoportja. Van, amit a családban, és bőven akad, amit barátok közt tanulhatunk meg.

– Lényeges, hogy mindkét lehetőség adott legyen a gyerekek számára. Mindemellett más érzelmi töltődést nyújt a családi és a baráti kör. Mindkettő számít! – hangsúlyozta. Hozzátette: – Ez a helyzet mindenkinek nehéz, hiszen egy fontos közeget kell hiányolni. Talán a tinédzser korosztály, aki már aktívan használ online felületeket élheti meg legkönnyebben a helyzetet, de nekik is nagyon fontos a személyes találkozás lehetősége: az ember társas lény – ismertette Posztós Réka.

Nincs kellő felkészültség

A pszichológus kihangsúlyozta, az online oktatás kényelmes lehet abból a szempontból, hogy nem kell a gyerekeket az intézményekbe elvinni, így időt spórolhatunk ezen a ponton, azonban mind­ennek ára van. – A szülők jelentős része nem volt felkészülve a tanári szerepre, nem rendelkezik hozzáférhető tudással az aktuális tananyagról. Nem is biztos, hogy a tarsolyában vannak azok a kompetenciák, módszerek, amelyekkel a leghatékonyabban tudnák segíteni gyermekeiket az ismeretek elsajátításában. Mindemellett elmarad az iskolai közeg gondolkodásra sarkalló, egymást motiváló ereje is – mondta.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

Próba előtt diákok, tanárok

Posztós Réka úgy véli, a gyermekek szocializációját egyáltalán nem segítené elő, ha a jövőben előtérbe kerülne az online oktatás mint megszokott forma.

– Nagyon sokat írnak, beszélnek a képernyő előtt töltött idő hatásairól, és valóban igaz, hogy bizonyos online lehetőségek összekötnek távoli szeretteinkkel, de emellett az is, hogy a képernyő mögé bújva más viselkedést engedünk meg magunknak, mint személyesen.

„Ahhoz, hogy egészségesen fejlődjenek, szükségük van valódi találkozásokra, beszélgetésekre, érintkezésekre”

– nyilatkozta a Naplónak. Hozzátette, az óvoda és az iskola intézménye nem kizárólag azzal a céllal jött létre, hogy a gyermekek ismereteket sajátítsanak el. Ezek a helyek teret adnak a gyermekek lelki fejlődésének, társas kompetenciáinak fejlődésére. Szükségük van valódi találkozásokra lelki egészségük megőrzése érdekében.

Extra stresszforrás

A pszichológus kitért a pedagógusok helyzetére is, akiknek a munkáját a mostani körülmények nagyban befolyásolják, nehezítik.

– A tanárok helyzete sem egyszerű a jelenlegi körülmények között. A hazai oktatási struktúra nem az online tanulási rendszerre épült – mondta.

„Nem várhatjuk el, hogy zökkenőmentesen zajlanak a történések, a pedagógusok életében ez most extra stresszforrásként jelenhet meg.”

– Sajnos több nyilvános támadás is érte általánosítva a pedagógusokat a szülők részéről is amiatt, hogy rosszul mérik fel az anyag mennyiségét, amit a gyerekeknek adnak. Ez tovább nehezítheti a helyzetüket, és kipróbálja kitartásukat, türelmüket. Arról nem is beszélve, ahogyan más kapcsolatainkat is, a tanár-diák kapcsolat alakulását is gátolja az, hogy személyesen nem találkoznak, online formában is kevesebbet, és más minőségben – tette hozzá végül.

Nagy Emese

Kapcsolódó cikkek:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában