2023.02.05. 20:57
Máig nincs meg a felelőse a buszon felejtett tiszaderzsi óvodás halálának
A sofőr nem kér bocsánatot, Inez szülei képtelenek feldolgozni a tragédiát.
Illusztráció: Shutterstock
Tavaly június 7-én, mint minden más reggelen a szülők felültették a négyéves Inez Flórát a tomajmonostorai óvoda és iskola közös buszára. Tették ezt abban a tudatban, hogy egyetlen gyermekük biztonságban utazik megbízható felnőtt kíséretében Tomajmonostorára.
Aznap reggel egy helyettesítő sofőr dolgozott, aki nem ismerte jól a gyerekeket. T. István megállt az iskolánál, és megvárta, míg a kicsik leszálltak. Elkerülte a figyelmét, hogy egy kislány még a fedélzeten maradt, ezért a buszt lezárta. Inez Flóra csaknem nyolc órát tölthetett az 50 fokosra hevült utastérben, amíg a sofőr rátalált.
A helyszínre hívott mentők gyorsan kiértek, a kislányt pedig kórházba szállították. Az orvosok napokig küzdöttek érte, de végül meghalt.
Fazekas Szabolcs, Tomajmonostora polgármestere szűkszavúan ennyit reagált a Ripost megkeresésére: „Az önkormányzat a belső vizsgálatot lezárta, az információkat és a dokumentumokat átadtuk a nyomozó hatóságnak.”
A gyászoló édesanyát, Esztert, egyelőre nem sikerült elérni, egy közeli rokon mondta el a lapnak: a család szeretné, ha minél hamarabb ítélet születne, de úgy vélik, a büntetőügy legalább két évig elhúzódik.
„Miközben a szülők gyászolnak, a buszvezető békében éli világát. A mai napig nem kért bocsánatot” – mondta a hozzátartozó.
Krimi
- Halálra késelte alvó édesapját, majd felhívta a rendőröket egy magyar férfi
- Tragédia a Mount Everesten: a szezon első áldozatát szedte a világ legmagasabb hegye
- Felkavaró részletek derültek ki a gyermekét és önmagát megölő kapuvári anya ügyében
- Halálos szelfik: döbbenetes statisztikát tettek közzé veszélyes szokásainkról
- "Minden csupa vér volt" - döbbenetes látvány fogadta a sokat látott rendőröket egy háznál