HAON - Kultúra

2018.12.23. 19:18

Nagyváradra, Debrecenbe és Budapestre

Berettyóújfalu - Karácsony előtt több programon vettek részt a József Attila Általános Iskola diákjai.

Berettyóújfalu - Karácsony előtt több programon vettek részt a József Attila Általános Iskola diákjai.

December 19-én 40 tanuló és öt pedagógus járt a nagyváradi Szigligeti Színházban, ahol az „Olivér” című musicalt tekintették meg. Az ifjak a karácsonyi díszbe öltözött Nagyváradot is megcsodálhatták. December 20-án az 1-5. évfolyamos diákokból álló 40 fős csoport utazott a debreceni Főnix csarnokba, ahol a „Karácsonyi ének” című családi musicalt láthatták a Zene Theatrum előadásában. Az interaktivitás jegyében, a Berettyóújfalui Tankerületi Központ támogatásával a második évfolyamos tanulók, színházi programon jártak Berettyóújfaluban a „Csiribiri mesedoboz” című előadáson a Nadányi Zoltán Művelődési Házban, december 20-án. Hetvennégy diák látogathatott a fővárosba a „Családok éve program” zárókoncertjére. A fiatalok a Papp László Budapest Sportarénában számos komoly- és könnyűzenei produkciót láthattak.

- Kogyilláné H. Szófia -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!