Már nem száll tovább a komádi muzsikaszó

Komádi - Vilmos bácsi úgy öt éve hegedült utoljára közönségének, Károly bácsi pedig már tizenhárom éve meghalt.

A városban nagy hagyománya volt még nemrégiben is a névestéknek, a születésnapoknak, ahol cigányzenész húzta a talpalávalót. Ezek a szép idők elmúltak, de Miczura Vilmos bácsi és Gurbai Károlyné Magda néni segítettek feleleveníteni az emlékeket.

Kocsmákba is hívták

Mikor megérkeztünk, a 77 éves Vilmos bácsi a háza előtt ült szeretett feleségével, Kató nénivel, és együtt szemlélték az utcabeli eseményeket. Kora délután nem sok minden történik arrafelé, de később a szomszédok mind a kapujuk tövében hűsölnek a nagy forróságban, beszélgetnek. Közben Vilmos bácsi gyakorol a hegedűjén. Ahogyan ő fogalmazott viccesen: – Az arra járók hallgatják a potyát.

Aztán az élete mesélésébe kezd. – Nyolcan voltunk testvérek, én voltam a legkisebb. Apám zenélt, prímás volt, anyám pedig házakhoz járt dolgozni, ahonnan a fizetség mellé olykor-olykor hozott szalonnát, tepertőt vagy házi kenyeret. Akkoriban csak annyit ehettünk, amennyit a tányérra tettek, mindenkinek megvolt az adagja. Mikor elmentem csavarogni, anyám mindig elrejtette a párnája alá az én kenyérrészemet, mire hazaérek, nekem is jusson étel. Már 10-12 évesen tapasztani jártam, vályogvetésnél segítkeztem – meséli Vilmos bácsi, akit édesapja tanított hegedülni, mindig egy nótát muzsikált neki, a Haragszok az édesanyámra címűt. – Apám 101 magyar nótát muzsikált el a debreceni Aranybikában rendezett prímásversenyen, amelyet meg is nyert – tette hozzá.

Apja korai halála után, 18-20 évesen lakodalmakban és névestéken először brácsásként kezdte, miközben tapasztalatokat gyűjtött a zenésztársaitól. Majd elkezdett dolgozni a fővárosi kertészetnél, így csak hétvégén volt ideje zenélni. 25 év után visszakerült Komádiba, ahol a kendergyárban is eltöltött öt évet, a felesége, Kató néni pedig hatot. Két gyermekük született, egy fiú és egy lány, akiktől később öt unokájuk lett. Vilmos bácsi 50 éves korában kezdett el újra rendszeresen rendezvényekre járni muzsikálni, ahová előszeretettel várták a zenésztársaival. De ez már a múlt, hiszen van már öt éve is annak, hogy utoljára nagyközönség előtt magyar nótát hegedült.

– Régen nagyon szerették a muzsikát, kocsmákba is hívtak bennünket esténként szórakoztatni a vendégeket. Ma már örül a kocsmáros, ha fenn tudja tartani az üzletet, nemhogy még zenészt is fizessen. A fiatalok elmennek, nem sok szórakozási lehetőség van már a városban. Annak idején, a névestéken hajnalig ment a muzsikálás, hárman-négyen is zenéltünk, a lakodalmakban pedig tizenketten. Manapság nincs divatja az effajta élőzenének, kevés az a fiatal, aki el tud énekelni egy magyar nótát – mondta szomorúan. Arra a kérdésre, hogy viszi-e tovább a zenélést valaki a családban, így válaszolt: – Peti unokám szintetizátorozik, Ákos fiam nagyon jól gitározott, de abbahagyta. Sajnos a hegedülést más nem tanulta, pedig a Miczura család nagy zenészcsalád. De úgy tűnik, ezt a vonalat nem viszi tovább senki – fejezte be Vilmos bácsi, aki a beszélgetés végén boldogan szólaltatta meg a vonós hangszerét. Gyermeki örömmel játszotta a lakodalmas nótákat, szépen szálltak a dalok, miközben szemében ott bujkáltak a régmúlt idők vidámságai.

Sírba szállt a hegedű is

Gurbai Károlyné Magda néni csak pár háznyira lakik Vilmos bácsiéktól. A 67 éves özvegyasszony 1969-ben ment férjhez Gurbai Károlyhoz, akivel 36 boldog esztendőt töltöttek együtt. Sajnos 13 éve szívinfarktusban meghalt a férje, de azóta is hűen őrzi az emlékét, és jó szívvel mesélt a közös életükről.

– Tizennyolc évesen találkoztam Károllyal, akivel nagy szerelemben teltek a házaséveink, három gyermekünk született, ők ma már bizony a negyvenes éveikben járnak – kezdte a történetet Magda néni. – 20 éves kora óta zenélt a férjem, anyai és apai ágról is örökölte a muzsika szeretetét. Károlyt az édesapja tanította hegedülni, imádott zenélni és dalolni. Hatalmas névestéket tartottunk, ahol a férjem húzta a nótát, sőt a disznótorok sem telhettek el muzsikaszó nélkül. Nagyon jó életünk volt – mondta lelkesen, ugyanakkor kicsit szomorúan. Károly bácsit sűrűn hívták lakodalmakba is zenélni, ahol mindig nagy sikere volt. Magda néni sajnálta, hogy nem tudja a férje hangszerét megmutatni, de cigány szokás szerint eltemették vele a hegedűjét.

– Sajnos a családban senki nem vitte tovább a hegedülést, így a tudását magával vitte a sírba – mondta csalódottan Magda néni, akinek így már csak az emlékeiben él a szeretett hegedűszó.

- Rozsik Rita -