2008.06.07. 10:30
Az aranyat nem lehet megenni
<p><P>Ostorfákat pusztítanak az óvárosban, erre már felkapjuk a fejünket. Mert milyen az ember? Csak akkor érzi, hogy valami baj van, ha látja, a bőrén tapasztalja.</P><P>[email protected] </P></p>
Addig, amíg olyan helyen írtották a zöldet, ami nem volt szem előtt ennyire, nem váltott ki felháborodást. Most, hogy a belvároshoz közel történik mindez, ahol több ember látja, többen is érzik úgy, hogy fel kell emelniük a szavukat. Nem is lenne ezzel semmi gond akkor, ha a tettvágy, ami ilyenkor tombol, nem lenne tiszavirág életű. Mikor értjük már meg, hogy a Föld belépett az „utolsó órába”, most kell cselekedni, de nem csak lokálisan, hanem globálisan is.
Mindig akkor eszmélünk rá, mennyire fontos nekünk valami, amikor már elveszítettük. Most „csak” 220 fára mondták ki a halálos ítéletet, de ezeket legalább pótolják. De mi lesz azokkal, amiket nem? Lassan felemésztjük a körülöttünk lévő világot, nem törődve azzal mit teszünk majd azután. A Föld tüdejét módszeresen pusztítják. Amazónia őserdei helyét ültetvények foglalják el. S mit termesztenek rajtuk? Talán élelmiszert a világ éhezőinek?
Nem! Bioüzemanyaghozkukoricát, meg repcét, mint ahogyan hazánk több termőföldjén is. S kevésbé lesz szennyezett tőlük a légkör? Talán! Mivel az előállításukkor keletkező füst, és a termesztésükhöz szükséges területeken kivágott erdők széndioxid felhasználásának hiánya szinte változatlan módon rombolja a környezetet. Ott vagyunk, ahol a part szakad.
Egy indián mondás jutott eszembe erről: amikor az ember megöli az utolsó állatot, lekaszálja az utolsó szál füvet, és beszennyezi az utolsó folyót, akkor jön rá, hogy az aranyat nem lehet megenni.
Fabók Ágnes
Kapcsolódó anyagok:
