HAON - Autó

2018.04.18. 14:39

Gyorsabban, nagyobb biztonságban a megyei utakon

Hajdú-Bihar - Idén Hajdú-Bihar megyében 28 kilométernyi út újulhat meg európai uniós forrásból.

Hajdú-Bihar - Idén Hajdú-Bihar megyében 28 kilométernyi út újulhat meg európai uniós forrásból.

Elkezdődött a Nyíradony és Nyírábrány közötti 4904-es út 4,2 kilométeres szakaszának, valamint a Püspökladány és Sárrétudvari közti 4211-es út 4,3 kilométeres szakaszának felújítása – tájékoztatta a Naplót a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztálya.

Teljeskörűen felújítják

A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárásban kiválasztott kivitelezőnek a napokban adott munkaterületet a beruházó Magyar Közút, a fejlesztés előreláthatóan 90 napot vesz majd igénybe. A felújítással a kivitelezők a kopóréteg profilmarásáról, a süllyedéseknél a teljes pályaszerkezet cseréjéről, a kiegyenlítő aszfaltréteg és az új kopóréteg terítéséről, az új tartós burkolati jelek felfestéséről, valamint a KRESZ-táblák igény szerinti cseréjéről és pótlásáról is gondoskodnak.

A munkálatok ideje alatt félpályás útlezárásra kell számítaniuk az arra közlekedőknek.

A beruházások megvalósulását követően nő a forgalombiztonság, nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala, és az utazási idő is rövidül.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indíthatja el. Ebből idén Hajdú-Bihar megyében 28 kilométernyi út újulhat meg európai uniós forrásból.

HBN


[related-post post_id="3824771"]

[related-post post_id="3753149"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!