„A terroristák se 4/5-del döntenek”

Akt.:
„A terroristák se 4/5-del döntenek”
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Halász János: a baloldali pártoktól már megszoktuk a felelőtlen viselkedést…

„Az elmúlt hónapokban Európa több országába terroristák jutottak be. Az illegális bevándorlás növeli a terrorveszélyt. Meg kell védenünk az embereket, nekünk ugyanis az emberek biztonsága az első. Ezért módosítanánk az Alaptörvényt, hogy a terrorveszély-helyzet elhárítható legyen. A javaslatunkat benyújtottuk, de az ellenzék nem támogatja azt” – mondta el szombati debreceni sajtótájékoztatóján Halász János, a Fidesz frakció-szóvivője. Mint fogalmazott, a baloldali pártoktól már megszokhattuk a felelőtlen viselkedést, hiszen nem támogatták a bevándorlási szabályok szigorítását, a határzár építését, illetve a rendőrség és a katonaság kivezénylését sem a határhoz. Most pedig nem támogatják a terroristák elleni küzdelmünket – tette hozzá.

Új fejlemény

A szóvivő új fejleménynek nevezte, hogy ebben az ügyben a Jobbik is szembefordul az emberek érdekeivel. – Négyötödös parlamenti felhatalmazást kérnek, ami életszerűtlen, hiszen a terroristák se 4/5-del döntenek. Mivel az emberek nem az ellenzék álláspontját osztják, hirdetésekben fogjuk ráirányítani a közvélemény figyelmét az ellenzék felelőtlen magatartására – mondta.

HBN-PA








hirdetés