Rohammunka eredménytelenül

Több helyen útépítésre, útfelújításra szánták a pénzt
Több helyen útépítésre, útfelújításra szánták a pénzt - © Illusztráció: Archív
Hajdú-Bihar – A hajdú-bihari „adósságmentesek” megpályázta 698 millióból 444 millió nem jött be.

Mintegy 12 milliárdból 254 millió forint jutott azoknak a megyei településeknek, amelyek éveken át zajló hiánymentes gazdálkodásuk révén állami forrásra pályázhattak nemrég. A bökkenő, hogy a 13 hajdú-bihari önkormányzat közül mindössze 8 járt eredménnyel.

A legnagyobb vesztesek Hajdúszoboszló (200 millió) és Hajdúszovát (112 millió), de Biharnagybajom, Nagyhegyes és Sáránd is lemaradt 44-44 millióról. Szerdán beszéltünk a csalódott polgármesterekkel (mindannyian függetlenek, többségük nem a Fidesz támogatottságát élvezte 2010-ben), akik számára sovány vigasz, hogy a kormányzati források szerint a lehetőség a következő három évben is nyitva áll a most kimaradtak felé. Hiszik is, nem is.

Emlékezetes: a kormány tavaly országszerte 600 milliárd forintnyi adósságot vállalt át a településektől. A lépés felborzolta a kedélyeket, hiszen kérdésessé vált, van-e értelme jól tervezetten, előrelátóan gazdálkodnia az önkormányzatoknak, ha „állambácsi” mindannyiunk pénzén azokat is kisegíti a bajból, ahol esetenként nem az elvárható gondossággal bántak a pénzzel.

HBN-RaL

A teljes cikk a Napló csütörtöki számában, vagy a naplo.hu-n olvasható.


Jegyzet: Hol az igazság?
Közeledve a nyugdíjkorhatárhoz az ember már nem hisz sem a mesékben, sem az igazságosságban, mert az elsőről tudja, hogy csak pótlék a valóval szemben, az utóbbi meg talán sosem létezett. Égerházi Péter jegyzete.




Hajdúszovát.
HAON.HU






hirdetés