A pályán nyújtottak elsősegélyt a hajdú-bihari rendőrök

A pályán nyújtottak elsősegélyt a hajdú-bihari rendőrök
© Fotó: police.hu
Hajdúböszörmény – Stabil oldalfekvésbe helyezték azt a lengyel kamionsofőrt, aki vezetés közben lett rosszul – olvasható a police.hu-n.

A Hajdúböszörményi Autópálya Alosztály járőrei 2018. október 2-án 7 óra körül az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán ellenőrizték a közlekedőket. A rendőrök a 165. kilométerszelvényben észrevettek egy tehergépkocsit, ami a szalagkorlátnak ütközött – áll a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság híradásában.

A közlemény szerint az egyenruhások megálltak a jármű mögött, és meglátták, hogy a kamion vezetője a földön fekszik, és nehezen vesz levegőt. A rendőrök értesítették a mentőszolgálatot, valamint elsősegélyt nyújtottak, és stabil oldalfekvésbe helyezték a 65 éves lengyel állampolgárt. A mentőszolgálat munkatársai stabilizálták a férfi állapotát, majd kórházba vitték.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi vezetés közben lett rosszul, és a szalagkorlátnak ütközve tudott megállni járművével.



Hajdúböszörmény.
HAON.HU






hirdetés