Költő, író, miközben követ farag

Szerep - Rácz Endre élete feladatának tartja a falusi életvitel, a népi értékek közzétételét, továbbadását.

Rácz Endre, a Sárrét egykori központjában élő hagyományőrző, költő beszél eképpen tevékenységéről. Ezt teszi, amióta az eszét tudja, sodorja is bármerre az élet. Ha azonban olykor-olykor mégis megtörtént vele, hogy abbahagyta a múlt értékeinek a jelen és ezen keresztül a jövő számára való közvetítését, az élet hamarosan visszaterelte a „helyes” útra. Volt gépszerelő, lovász, csikós, mezőgazdász, most pedig kőfaragó és költő. És immár lakóhelyének, Szerepnek a díszpolgára. Az elismerést a múlt év végén vehette át.

Meséli, a polgármester asszony felhívta telefonon, miután a település önkormányzati képviselő-testülete megszavazta a díszpolgári előterjesztést; és nagyon meg is lepődött azon, hogy ő a címet megkaphatja, hiszen fiatal kora miatt időben nem tehetett még sokat Szerepért. A díszpolgári cím odaítélésében döntő szerepe a költészetének volt, amelyet maga az elismert a népies stílusba sorol.

Jön a gondolat, leírja

Gyermekkoromban is írtam már, néha a mondatok rímelve jöttek, ezeket le is jegyeztem. Később a gondolataimat le is leírtam, persze csak az asztalfióknak"

– beszél a kezdetekről Rácz Endre, majd áttér a 2011. évre, ami, ahogy fogalmaz, számára érdekes dolgot hozott. – Abban az évben egy csoport érkezett megnézni az addigra már szép számban összegyűjtött népművészeti dolgaimat. A csoportból egy nő megkérdezte, hogy „Ennyire vonzza a XIX. század?”. Ennek az lehetett az alapja, hogy az összegyűjtött tárgyakról szinte rajongással beszéltem. Utána elolvastam Arany Jánosnak A vásárban című versét, és szöget ütött a fejembe, hogy miért ne írhatnám le én is a gondolataimat. Miért ne vethetném papírra soraimat csikósokról, pásztorokról. Ez az érzés hatalmas felszabadulást hozott nekem, a következő másfél évben szinte ömlöttek belőlem a versek. Téma bárhonnan jöhet. Olvasok egy könyvet, találkozom valakivel, részt veszek egy eseményen, jön a gondolat, leülök és már le is írom versben vagy éppen novellában. Igen, novellákat is, amely mindegyikének egy-egy régi történet adja az alapját. A magját meghagyom, a történet új körülötte. Ezek mindegyike abszolút szerepi. A családtagok, helyben élő emberek mesélnek, vagy látok egy érdekes élethelyzetet, mind-mind témát, ötletet ad. Az alapgondolat szinte átfolyik rajtam és már meg is született a vers vagy a novella. Tapasztalom, hogyha nem spontán, nem „csettintésre” jön az írás, akkor az eredmény nem fogja megállni a helyét.

Volt már rá példa, hogy település kért tőlem a rendezvényére verset. Vagy éppen az egyik jóismerősöm a felesége születésnapjára. Ezekben az esetkben is ugyanaz a helyzet, mint a többi versnél, novellánál. Ha nem jön azonnal a gondolat, akkor akár bele se kezdjen az ember, mert a végeredmény nem lesz jó. Ilyenkor az írásra kivárom a megfelelő alkalmat. Egyébként elkészült a településnek is és a barátom feleségének is a vers.

Előtérben a népzene

– Két dupla verseskötetem jelent meg eddig. Azt, hogy lesz-e több, a Jóisten dönti majd el, ennek nem szabhat gátat földi erő. Az nem motivál, hogy hány kötetem jelenik meg. Korábban évente 100-120 verset, novellát írtam, tavaly már csak 50-et. Egyre több eseményre hívnak, adjam elő novelláimat, költeményeimet. Na meg mind inkább előtérbe kerül a népzene, főleg a citera. A helyi népdalkörbe járok, és ha van időm, tanulom a népzenét. Egy önálló műsoros est öszeállításán dolgozom. Saját verseimet népdalok dallamára éneklem el.

– Nagyon jól érzem magam, megtaláltam azt, amivel szeretek foglalkozni. Mindeközben ugyanaz az egyszerű szerepi maradtam, mint amilyen mindig is voltam. 1990-ben gépszerelő szakmát szereztem, aztán földdel, jószágokkal foglalkoztam, most pedig Nagyrábén kőfaragóként dolgozom. A hagyományok megélése, továbbadása azonban áthatja az életemet.

- Kovács Zsolt -

[related-post post_id="4110880"]

[related-post post_id="4112157"]