Hotelsztorik (18+)

Debrecen – Mindenki meséi: fiktív történetek és egyéb írások a Hajdú Online-on, Ungvári Zsuzsannától. Kitalált hotelsztorik, csak 18 éven felülieknek.

Most, hogy vége a nyárnak eltehetjük a kellemes nyaralós emlékeket a hűvös téli napokra.

Hazánkban a számtalan szálláslehetőség között van egy kis szálloda, egy kellemes kis hotel (melynek a nevét sajnos nem említhetem), ahol a többi hotelhez hasonlóan sok különös vendég járt már, és sok kis vicces eset is megtörtént.

Itt következik az a három történet, amelyek szerintem egy képzeletbeli dobogóra kerülnének, már ha lenne valamiféle versenye a legfurább „hotel sztoriknak” és amelyeket ezen különös, vagy vicces esetek közül én az utókornak megőrizve lejegyeztem.

A neveket természetesen megváltoztattam, sosem lehet tudni, akár magára is ismerhet valaki az itt következő történetekben:

III. helyezett: Inflagranti az első emeleten

Trafnyák Tamásnak mindene megvolt az életben, amire csak valaha is vágyott. Pedig ő mindig többre vágyott! A mottója is ilyen egyszerű volt: „Soha ne érd be, kisapám, csakis a legjobbal!” S ha már megvolt neki a legjobb, akkor annál is jobbat akart, amint megjelent a piacon az új felsőkategóriás autó, telefon, kütyü és hasonlók. A háza is pazarul, a legmenőbb lakberendező által összeválogatott bútorokkal pompázott lakóhelye legdrágább negyedében. És a nője… nos, a barátnője is tökéletes volt. Azaz, hogy az illető huszonéves kisasszony majdnem tökéletes volt. A külseje igazán csábító, és ami igazán fontos Trafnyák Tamás jól menő vállalkozónak, az mégiscsak ez.

Magas, vékony, amolyan 90-60-90 és 50 kilós tünemény volt a kishölgy, igazi Barbie baba szépség, szőke, derékig érő bodrokkal és mélykék szemekkel, melyek dús, rebegő műszempillák alól csodálkoztak rá a világra. Feszes, Trafnyák Tamás által fizetett kellemes domborulatú dekoltázsa mindig a fókuszban pihegett, nagy büszkeséggel töltve el Tamást - és egyúttal mérhetetlen féltékenységgel is.

Trafnyák úr a harmincvalahány évével és jó sok milliójával a „maga kategóriájában” igazán jól nézett ki – kigyúrt vállak, napbarnított bőr, divatos frizura, fuxok és márkás órák, napszemüvegek – ja és a kipattintott testrészeken szinte kötelező jelleggel „odabaszós” tetoválások voltak, ez utóbbiból a barátnője vesetájékára is feldobatott egy nonfiguratívat, százötvenért, csak úgy az egyik délután, mert hirtelen megtetszett neki a minta.

Szóval annak ellenére, hogy Trafnyák Tamás élte a tuti kis életét, valami mégsem stimmelhetett, mert iszonyatosan féltékeny természete volt. A barátnőjére volt rettenetesen féltékeny, aki pedig egy igazi kis kacér teremtés hírében állt. Persze, ha már ilyen szépre teremtett valakit az Isten és Trafnyák Tamás pénztárcája, hát igazán kár lenne fukarkodni ezekkel a csodás bájakkal a külvilág előtt, nem igaz?

Dzsenifer - Dzseni, - ahogy Tamás szólította őt, igazán szerette húzni a pasik fejét, odavillantani egy kis cicit, popsit, csorogjon csak a nyáluk, még szép, hát nem? Ezzel aztán nem tesz semmi rosszat, ha csak azt nem, hogy TéTé, alias Trafnyák Tamás majd belebolondult, ha csak valaki rápillantott a barátnőjére. Furcsa dolog volt ez, mert szerette, ha a kirakatban van a baba, de ugyanakkor ideggörcsöt tudott kapni, ha valaki „meredten skubizta Dzseni cickóit”. Különös ambivalencia élt ám emiatt Tamás lelkében, s úgy tűnt nem is lel békére a smaragdzöld szemű szörny és a becsvágyó büszkeség között őrlődő elméje soha…

Az, hogy ebben a négycsillagos kis hotelben ők ketten megszálltak, csak azért volt, mert egy ötcsillagos szállodából kijelentkeztek aznap, ugyanis Tété Dzseni volt pasiját vélte felfedezni a vendégek között a lobbiban. Nem akarta, hogy Dzseni esetleg megpillantva az exbarátját valami „hülyeséget csináljon”. S habár ez idáig a lány soha nem ment messzebb annál, mint, hogy hagyta és élvezte, hogy a pasik rajta legeltessék a szemüket, esetleg odadobott nekik egy olyan csücsörítős insta-mosoly félét, most valahogy Tamás úgy berágott, hogy otthagyta az egész all inclusive szarságot, és gyorsan keresett a közelben valami mást. Így kerültek ebbe a szerényebb, ám annál kellemesebb kis hotelbe, Trafnyák Tamás és a barátnője Dzsenifer.

Csakhogy a sors elől nem lehet elmenekülni. A sorsunkat gyakran mi magunk vonzzuk be azáltal, hogy annyira rettegünk valamitől, hogy önbeteljesítő jóslatként magunk teremtjük meg az elkerülni kívánt helyzet feltételeit. Ez történt Trafnyák Tamással is.

Megnyugodván, hogy elmúlt a veszély, Dzsenifer nem esik kísértésbe, az a bunkó expasi pedig nem tud nyomulni, miután elfoglalták a szobát a hotelben, és ittak egy flancos koktélt a teraszon, Tamás levezetendő a maradék feszkót lement a szálló alagsorában lévő konditerembe, hogy nyomjon egy párat ebből-abból. Dzseni pedig ott maradt a teraszon a Sex On The Beach koktélkájával és a műszakváltás után frissen munkába állt Carlo becenevű pincérrel.

Talán, ha Tété pár perccel később megy le gyúrni, ebből a hotelből is kijelentkezik, mert akkor meglátta volna Carlo-t, a garsont, akinek néhány pillanattal Tamás konditerembe történő távozása után kezdődött meg a munkaideje, és aki a város legnagyobb numeravadásza hírében állt. Már ránézésre látszott rajta, hogy egy igazi Casanova.

Magas, kisportolt, szálkás testén ingerlően feszült a könyékig feltűrt hófehér ing. A fekete laza anyagú nadrágban a kerek kis férfipopsi úgy vonzotta a női tekinteteket, mint az apró fémreszeléket egy bazi nagy mágnes. Finom, ápolt keze kecsesen helyezte a vendégek elé a tányérokat, poharakat és csak olyan természetesen véletlen, cseppet sem tolakodó, de mégis közvetlen, ámde érzékien finom módon érintette meg az asztaloknál ülő nők fedetlen vállait, hogy amerre ment libabőr és női sóhajok kísérték a fiatalember lépteit. Vakító zöld szemeivel bármelyik korosztályt megigézte, a hangja pedig, finom és mégis érces, amolyan bugyilepöndörítő férfihang volt.

Koradélután lévén, az ebédelők már távoztak, a vacsora még messze volt, a vendégek a parton, vagy a medencénél, esetleg bent a városban nézelődtek. Nem volt más vendég a hotel teraszán, mint a magára hagyott Dzsenifer, aki a koktélját szürcsölgette. Egykedvűen várta, hogy Tamás órákig pattintgassa az izmait a konditeremben. Egészen addig volt egykedvű a kishölgy, míg meg nem jelent a „színpadon” Carlo, az amorózó - igazi nevén Balogh Károly, a pincér. Carlonak hívta mindenki a városban, jobban is illett hozzá, meg ő maga is így mutatkozott be, utalva valami ködös nimbuszra az olasz felmenőit illetően, ami persze nem volt igaz. Carlo élete is megérne egy mesét, de az egy másik történet.

Tehát ott üldögélt a magára hagyott Dzsenifer, amikor is elé perdült egy kellemes férfiparfüm-felhőben az üdítő, a mindig vonzó, az ellenállhatatlan Carlo.

A férfi háttal állt a Napnak, eltakarva azt a lány elől, s ezért az épp felpillantó Dzsenifer csak a sziluettjét látta meg az első pillanatban. De ahogy felnézett, a bódító illat és a férfi körvonalai olyan hatást váltottak ki, melyre a pincér nem is számított. A Sex On The Beach koktél utolsó kortyocskáját félrenyelte a szépséges vendég, aki ebben a pillanatban heves köhögő rohamban tört ki, szabályosan fuldoklott. S habár a lány tökéletesen szép volt, olyan gusztustalan hangokat adott ki magából, hogy Carlo egy pillanatra visszakozott. De aztán felülkerekedett benne a lovagi szellem, és a lány segítségére sietett. Mivel a fiatalember nem tudta, hogy a kisasszony nem egy olajbogyót, vagy koktélcseresznyét nyelt e félre, s az átkozott koktél-díszítőelem nem zárja e el épp a légutakat, villámgyorsan Dzsenifer mögé penderült és hátulról a lány ruhájából kibuggyanni készülő mellei alá nyúlva alkalmazta a Heimlich-féle műfogást, úgy ahogy a felszolgáló-iskolában tanították neki.

A Heimlich-fogás egy elsősegélynyújtási technika félrenyelés esetére. A segítségnyújtó manővert végző személy a fuldokló mögé állva két kezét összekulcsolja a másik hasának felső részén, majd a kezeit hirtelen hátra és felfelé rántva összepréseli a tüdőt, az így megnövekedő légnyomással próbálva kiszabadítani a félrenyelt tárgyat.

Csakhogy Dzseni nem nyelt félre sem koktélcseresznyét, sem bogyót, mivel nem is volt ilyesmi az italában. Csak a szürcsölés és a jóképű pasi látványa miatt történt az egész fuldoklás, rendkívül cikinek is tartotta a dolgot. Az első pillanatban megdöbbent és meg is ijedt a mögé kerülő és derekát hátulról átkaroló férfi miatt, de aztán eszébe jutott egy film, amiben látott valami hasonlót és hirtelen ötlettől vezérelve megadta magát az életmentő daliának. Egy perc múlva már a köhögés is szűnni kezdett és Dzsenifer édesdeden pihegett a pincér karjaiban, Lash&Lashes pilláit rebegtetve, dúsított ajkait csücsörítve hálálkodott, amiért az megmentette fiatal és ártatlan életét.

Carlonak fel sem tűnt, hogy sem bogyó, sem cseresznye nem repült ki a lány torkából, de az mégis jól, van és szabadon lélegzik. Az asztalon árválkodó Sex On The Beach koktél maradéka sem ütött szöget a fejében, hogy abban nem szokott efféle díszítőelem lenni. Elégedettséggel nyugtázta életmentő tettét, majd egészen egyszerűen saját hódító természeténél fogva rárabolt a helyzetre és kihasználta azt.

A recepciós jót mosolygott az előtte lejátszódó jeleneten, pláne, hogy tudta, mi fog következni. Hálálkodás, pihegés, majd vidám kacarászás töltötte be a teraszt. Carlo, a pincér fordult kettőt-hármat, hozta és vitte a koktélos poharakat a lánynak, súgott búgott, belefúrta a vakító zöld tekintetét a lány pillái alá, közel hajolt hozzá, végigsimította a karját. Bevetett minden trükköt és fortélyt és fél óra sem telt el, meg is lett az eredmény.

Meggyőzte a lányt - ami nem is ment olyan nehezen -, hogy a félrenyelt koktél miatt jobb lenne kicsit lepihennie fent a szobában, természetesen ő majd felkíséri, mert szeretné épségben tudni a hölgyet. A logikai sorrendben mit sem számított az az aprócska gubanc, hogy a fuldoklós história óta két, vagy három másik koktélt is megivott Dzsenifer, jóval magasabb alkoholtartalommal, mint az első ital volt.

Nos, szó szót követett és Carlo cirka negyven perc múlva már fent volt a lánnyal a szobában, az ágyon. Trafnyák Tamás, Tété pedig épp felfelé tartott a lépcsőn (na nehogy már lifttel, az a puháknak való) egy jó kis tusolásra vágyva Dzseniferrel közösen, az alapos edzés után.

És mert a lépcsőn ment, a recepciós látta, hogy felfelé tart az alagsori konditeremből, és mivel tudta, hogy kollégája fent van a pasas barátnőjével az első emeleti szobában, azonnal a telefon után nyúlt és hívta a szobát, ugyanis a pincéreknél nincs mobiltelefon munkaidőben.

Igen ám, de az újdonsült párocska a szobába érve heves és rendíthetetlen csókolózásba kezdett. Az ágyra huppanva Dzsenifer tűsarkúja beakadt a vezetékes hotel-telefon zsinórjába és kirántotta azt a falból. Természetesen ebből mit sem vettek észre ők ketten, de emiatt a recepciós srác nem tudta őket figyelmeztetni. A lány alkoholtól bódultan és az ifjú pincér sármjától megbabonázva adta át magát az elkövetkezendő gyönyöröknek, amik pedig soha nem következtek el, lévén, hogy néhány pillanat múlva Tété keycardja csippant a zárban, majd belépett a hotelszobába izzadtan a maga két méteres frissen kigyúrt valójában Trafnyák Tamás.

Az első pillanatban fel sem fogta a látványt. A barátnője félmeztelenül hevert az ágyon egy fél pár tűsarkúban, amit a cipő párjával együtt ő vett neki két nappal ezelőtt a Váci utcában valami kurva flancos boltban, majdnem kétszázért. A barátnőjén meg ott feküdt egy szarcsimbók kis pöcs, lihegve, élvezkedve.

- Mi a jó kurva anyátokat csináltok itt, Dzseni?! – bődülte el magát, amikor már ki tudott szorítani magából hangot is – ki ez a fasz rajtad?!

Dzsenifer felsikoltott, majd heves sírásban tört ki. Carlo ebben a pillanatban leugrott a lányról, és úgy ahogy volt alsógatyában kiszaladt az erkélyre. Tamás utána kapott, de elvétette. Meg akarta ragadni a karját, orrba vágni a mocskos kis szemétládát, aztán ahogy a földre kerül, addig rugdosni, amíg csak van benne szusz. De Carlo fürgébb volt, vagy csak rutinosabb, nem tudom. Kislisszant Trafnyák Tamás mellett a nyitott erkélyajtón át az aprócska kis balkonra, majd hirtelen átlendülve annak korlátján kiugrott a bokrok közé a hotel parkjába. S habár nem volt magas az emelet, inkább olyan félemeletnyi volt, a fiatalember olyan szerencsétlenül ért földet, hogy egy hatalmas reccsenést követően elterült a füvön. Abban a pillanatban tudta, hogy kitörte a lábát, de arra sem maradt ideje, hogy örüljön neki, hogy nem a nyakát. A felbőszült „nőtulajdonos” áthajolva az erkély korlátján máris azt vizslatta, hová esett a falu bikája, és meg is látta.

- Állj meg, a kurva anyádat! Most megdöglessz, te köcsög! – ordította és a srác után akart ugrani, de látva, hogy az ott fekszik a füvön, mellette furcsa szögben kitekeredve a lába, inkább mégsem tette. – Ott maradsz, paraszt! – üvöltötte le neki, majd eltűnt a korlát mellől.

Tété visszalépve a szobába egy dühös pillantást vetett az ágyban bőgő barátnőjére, aki a takarót maga elé emelve keservesen sírt, sikoltozva zokogott.

- Te is ott maradsz, te rohadt kis kurva!!! – szinte odabökött az ujjával a lányra mutatva, azzal kivágtatott és bevágta maga mögött a szoba ajtaját.

Azonban mire leért a hotel kis parkjába a pincérfiú már nem volt sehol.

Carlo-nak, az amorózónak nagy szerencséje volt azzal, hogy az unokatesója – említettem, hogy családi vállalkozásban működik a hotel - épp lepakolta a hotel hátsó bejáratánál a kiszállított termékeket, amikor mellette néhány méterre a füvön puffant valami. Odapillantva, a sofőr az unokaöccsét vélte felismerni a földön heverő testben, az első emeletről kihajolva pedig már ordibált egy fickó, aki nem más volt, mint Trafnyák Tamás. Az árufuvarozó jól ismervén rokona nőkhöz viszonyuló természetét egy pillanat alatt összerakta a történetet, és amikor a pasas eltűnt az erkélyről tudta, hogy mi fog következni. Felnyalábolta gyorsan a lába-tört Carlo-t a fűről, egy mozdulattal feldobta a kisteherautó platójára, bevágódott a kormány mögé és villámgyorsan elhajtott, feltehetően megmentve ezzel a nőcsábász unokaöccse életét.

Mire Trafnyák Tamás leért az emeletről a gaz csábítónak már csak a hűlt helyét találta a füvön.

A gaz csábító pedig combközépig gipszben, munka, bevétel és nők nélkül töltötte a nyár további részét, ágyhoz kötve, szégyenszemre az édesanyja segítségére szorulva. Persze, mint ahogy mondják, kutyából nem lesz szalonna… Balogh Károly, más néven Carlo, nem tanult a saját kárán semmit a történetek után sem. Nem vonta le a tanulságot. Ugyanolyan nyikhaj kis nőcsábász maradt.

És, hogy mi történt Dzseniferrel és Tamással? Dráma, dráma, dráma. Dzseni kapott egy jókora pofont, abban a pillanatban, ahogy visszarohant a szobába Tété. Azonnal kijelentkeztek ebből a hotelből is.

Egy hónap szünet következett a kapcsolatukban, de aztán persze nem változott semmi. Hacsak az nem, hogy ezek után Dzseni áttért a Cosmopolitan koktélra.

II. helyezett: Nő a bőröndben

Ebben a már ismerős kis hotelben szállt meg egy késő nyári napon Otto von Karaz, alias Karászi Ottó nyugdíjas illuzionista és huszonhat éves partnernője Petra.

Karászi Ottó közel a hetvenhez, élte fiatalos nyugdíjas életét immáron jó néhány éve. Valaha híres artista és bűvész volt, a hazai és nemzetközi cirkuszi porondok koronázatlan királya. A legfőbb mutatványa, a „világszám” olyasféle ominózus műsorszám volt, amilyet sokunk, sokfelé megtekinthetett, ha járt már egyszer is cirkuszban: egy csodaszép hölgyet egy ládába zárva a bűvész a ládát többfelé fűrészeli, a darabokat különválasztja, majd újra összeilleszti. A mutatvány végén a nő egyben és sértetlenül lép elő, holott a ládát, melyben addig tartózkodott vagy több darabra szétvágták, vagy kardokkal szurkálták össze.

Karászi Ottó abban volt igazán csodálatos és azért volt az ő műsora világszám, mert ezeket a bizonyos, a partnernőit elnyelő ládákat előadása közben sokkal több és kisebb darabokra vágta szét, mint más illuzionisták a cirkusz világában.

Anélkül természetesen, hogy a mutatvány titkát elárulnám - pláne, hogy én magam sem ismerem,- azt azért sejteni lehet, hogy Ottó mindig is igencsak hajlékony hölgyeket választott partnernőül a szenzációs műsorszámaihoz.

Mi tagadás, zsánere volt, ha egy nőt össze-vissza lehetett hajtogatni, ha teste hajlékony volt, mint a gumi. S ha mindehhez még a természete is igen hajlékony, könnyen kezelhető volt a leányzónak, Ottó már nemcsak, mint asszisztensére tekintett, hanem nyomban bele is szeretett az épp aktuális cirkuszi partnernőjébe.

Ezek a hölgyek jöttek-mentek Ottó életében, lévén, hogy általában artista növendékekből került ki a „feldarabolandó” asszisztencia. Miután a lányok elvégezték az artistaképzőt, rögtön tovább is álltak, hogy saját, önálló műsorszámaikon dolgozzanak, és egyéni hírnevet szerezzenek a manézs világában. Így aztán rendre faképnél hagyták Ottót, aki egész életében a sikerei hátterében újabb és újabb guminőt tanított be, esett vele szerelembe, majd miután otthagyták, kezdődött minden elölről. Nem is nősült meg soha.

Telt-múlt az idő, mígnem beköszöntöttek a nyugdíjas évek. Karászi Ottónak kellemes élete volt, jó nyugdíja és elég sok félretett pénze is, hogy kiegyensúlyozottan töltse idős korának éveit. Az egészsége is jónak volt mondható. A cirkusz világában muszáj volt megőriznie fiatalos formáját, így kortársai közt ritkaságszámba ment, hogy jó tizenöt évet le is tagadhatott. Simán az ötvenes évei közepén járónak nézték az emberek és ő nem hangoztatta, hogy már csak pár év van a hetvenig.

Az elméje azonban már nem volt olyan friss, mint a teste. Egyre gyakrabban felejtett el dolgokat, találkozókat, időpontokat, az is gyakran előfordult, hogy olvasás közben felállt, kiment a konyhába, de ott már nem emlékezett arra, hogy mit is akart ott csinálni. Ennek ellenére, és ezt a kis feledékenykedős dolgot el is titkolva, néhány hónapja elvállalta, hogy mint külsős óraadó tanítani fog az Állami Artistaképző Intézetben.

Azt hiszem, jót tett neki a tanítás, mert kissé mintha jobb lett volna a helyzet a memória-problémáival kapcsolatban. A tanítványai szerették, a kollégái tisztelték, egyszóval Karászi Ottó elégedett volt az életével.

Mígnem egy nap a kezébe nem került Márai Sándor Mágia című novelláskötete…

A könyvben az egyik történet - melynek címe A Mutatvány - különösen megragadta a figyelmét. Talán sokan közületek ismeritek is. Egy artistáról szól, akinek a szerelmével, a gumihajlékonyságú Gizellával együtt van egy különleges száma. A történetben Gizella egy bőröndbe zárva, szerepel a cirkuszi porondon Artúrral, az illuzionistával. Ottónak nem tetszett ugyan a történet vége, mert abban Gizella elhagyja a bűvészt egy erőművészért, ő maga pedig lebőg a közönség előtt. Gizella meg abbahagyván a bőröndben való ficánkolást rettenetesen elhízik, de mégis nagyon boldogan él, mint pénztáros, a szintén kövérre kerekedett erőművész oldalán egy másik cirkuszban.

Épp ezért Ottó minden este csak addig olvasta el a történetet, amíg minden rendben volt Gizella és Artúr között, és minden este csodásan sikerült a bőröndös világszám.

Addig-addig olvasgatta így, mindig „még a jó résznél félbehagyva” ezt a Márai novellát, míg maga is erősen vágyakozni kezdett vissza a fűrészporos porondra, vissza a cirkusz csillogó, varázslatos világába.

S, hogy épp ez idő tájt került a tanítványai sorába Petra, az elképesztően gumiszerűen hajlékony lány, már csak hab volt a tortán. Azaz, hogy Ottó számára ez egy jel volt: még egyszer utoljára csinálnia kell egy szenzációs világszámot!

Addig sündörgött-bündörgött a már túlkorosnak számító artistaképzős leányzó körül, addig-addig duruzsolt a fülébe, mígnem rávette Petrát, hogy ketten csinálják meg azt a bizonyos bőröndös számot. S a régi recept szerint, megint bele is szeretett újdonsült partnernőjébe. Cukrászdába és andalító sétákra vitte a lányt és holdfényes csónakázásokra hívta.

Így telt el a nyár, ártatlanul. Petra nem volt egy különösebben okos lány, de nagyon jó természete volt. Kedves volt Ottóhoz, de nem akarta kihasználni az idős tanárát. Azért mégis hagyta, hogy Ottó udvaroljon, időnként vegyen egy-két ajándékot neki, mert látta, hogy ez a férfinek is örömöt okoz. Habár ő maga cserébe nem sokat adott. Sem szerelmet, sem vágyat nem tudott ébreszteni benne az öregúr, Ottóra inkább, mint valami apapótlékra tekintett a fiatal leányzó, s még azt is hagyta, hogy Gizellának szólítsa.

Lassan eltelt a nyár, amikor Ottó Gizella, azaz Petra elé állt és elhívta őt egy wellness hétvégére, ebbe a kis hotelbe, ahol ez a történetünk is játszódik.

A lány kissé szabódott ugyan, de Ottó külön szobákat foglalt, így végül is elfogadta a meghívást.

Amikor bejelentkeztek, a férfi mindenáron Gizellát akart az online vendégkönyvbe irtani a Petra neve helyett (a Márai novella szinte a rögeszméje lett), de végül szomorúan és csalódottan cipelte fel a lány hatalmas bőröndjét a szobájába, mert ezt nem engedték a recepción, hiszen a kisasszonynak a személyi igazolványában a Petra név szerepelt.

Petra kitett magáért, rengeteg ruhát hozott a három napos pihenésre, sosem lehet tudni, kivel találkoznak alapon. Amúgy is divatőrült volt, és Ottó szívesen vásárolt neki ruhákat és cipőket, melyeket Petra szabódva ugyan, de azért mindig elfogadott.

Amíg Ottó udvariasan átvállalva a cipekedést, Petra hatalmas bőröndjét maga után húzta azt a liftbe, a jókora koffer mérete szöget ütött a fejében. Már most el kellene kezdeniük a gyakorlást!

Ahogy elfoglalták a szobáikat, bele is kezdett, hogy rávegye a Petrát a műsorszám megalapozására:

- Gizellám! Ezt a bőröndöt nem véletlenül hoztad magaddal, ugye? – kérdezte a lánytól és igyekezett negédes hangot megütni.

Petra megszokta már Ottó furcsaságait, de ezzel a kérdéssel nem tudott mit kezdeni. Úgy nézett a férfire, mintha az meghibbant volna.

- Persze, hogy nem véletlenül, Ottó. Ebbe a bőröndbe csomagoltam a ruháimat.

- Jaj, hát, hogyne, igen, tudom én – mondta gyorsan Ottó –, de emlékszel, meséltem neked azt a bőröndös ötletemet. Emlékszel, ugye? – a férfi csillogó szemmel csüngött Gizella ajkain, nem bírta kivárni, amíg a lány sóhajtott egy végtelen hosszút, körbeforgatta szemeit a szobán, majd végül így szólt:

- Igen, Ottó. Emlékszem. Hogyan is tudnám elfelejteni, ha napjában hússzor vázolod fel előttem a számot, harmincszor mondod el, hogy ilyen még a világon nem volt, és negyvenszer kérdezed meg, hogy mit szólok hozzá?

- És mit szólsz hozzá, Gizella? – Ottó hangja elcsuklott, mintha most először hallaná meg a választ.

Petra legszívesebben azt mondta volna, hogy a hócipője tele van a bőröndös baromsággal és a Gizellázással is, sőt már majdnem ki is mondta. De csak alig néhány perce érkeztek meg. A szálloda szép volt, a szoba is kellemes. Idén nyáron nem volt sehol nyaralni. Nem akart hazamenni, ezért ezt válaszolta:

- Csináljuk meg, Ottó, ha annyira akarod.

Otto von Karaz, alias Karászi Ottóval megfordult a szoba. Mit a szoba, az egész világ! Úgy érezte, ismét huszonéves, és a csúcsra tör!

- Meglátod Gizellám, milyen sikerünk lesz! Csodálatos lesz minden! Vastaps, virágeső és Arany Bohóc díj! Ki tudja talán meghívás a Cirque du Soleil-be…

Ottó mámoros hangon dünnyögött, kezeit összekulcsolta, szemei párásan meredtek a távolba. Már maga előtt látta a világsikert.

Egy-két perc múlva pedig már felvillanyozódva látott neki az előkészületeknek. Petra bőröndjét az ágy közepére tette, majd nekilátott, hogy kicipzározza.

- Ottó, mégis mit csinálsz?! – kérdezte Petra felháborodva. Ezt már azért túlzásnak találta, hogy Ottó a holmijában akar turkálni.

- Ha most elkezdjük, Gizellám, akkor szükség lesz a bőröndödre. Pont megfelelő a mérete! Vagy gondolod, hogy nem férnél el benne?

- Elférek benne, Ottó, nem erről van szó. De ez azért már… - Petra elharapta a mondatot. Nem akarta magára haragítani idős patrónusát. Szeretett volna minél hamarabb szaunázni menni, és abban reménykedett, hogy Ottó egy kellemes masszázsra is befizeti. Aztán egy kis pedikűr-manikűr… Végül csak ennyit mondott: - Várj, majd én kipakolok belőle. Nem akarom, hogy összegyűrd a ruháimat!

– Jaj, én igazán nem akartam… Bolond, feledékeny vénember vagyok… de veszek én neked új ruhákat, Gizellácskám! Sőt, koffert is másikat, ha szeretnéd! – mondta bűnbánóan Ottó.

- Koffert?! – húzta fel a szemöldökét Petra.

- Bőröndöt! – mondta gyorsan Ottó – Amilyet csak szeretnél! Vagy ruhákat! Csak próbáljuk már ki ezt „A bőröndbe zárt menyasszony” mutatványt!

Petra szeme felcsillant. Ruhák és cipők… Jó lenne egy új bőrönd is, ez már egy ezer éves vacak…

De aztán eszébe jutott valami:

- Bőröndbe zárt menyasszony?! – kérdezte gyanakodva. Semmi esetre sem szerette volna, ha Ottó vénségére még jobban megbolondul és megkéri a kezét.

- Arra gondoltam, lehetne ez a szám címe: A bőröndbe zárt menyasszony. Mit szólsz? Lenne egy kis történet a mutatvány körül. Egy nászutas párocskáról szólna, ahol a vőlegény nem találja az aráját és végül az a kofferből bújik elő. Gyönyörű szép menyasszonyi ruhában, természetesen! A bőröndből, úgy értem.

- Tudom, mi az a koffer! - mondta sértődötten Petra, aztán gyanakodva hozzátette: - És te lennél a vőlegény…?

Arra gondolt, Ottó tudatalattija talán a házasság soha meg nem élt élményét akarja valamiképpen így átélni. Na, jó, de ezt azért mégse vele. Ultraciki – sóhajtotta halkan, hogy a férfi észre ne vegye rajta a viszolygás jeleit.

- Jaj, azt még nem tudom, hogy én leszek-e a vőlegény Gizella, majd még dolgozom a sztorin! Egyelőre, próbáljuk ki, hogy férsz el egy bőröndben! – hadarta sürgetően, látszott rajta, hogy nagyon be van sózva.

– Amikor benne vagy a táskában, tudnál úgy mocorogni benne, hogy a bőrönd tegyen egy néhány lépést? Úgy értem, jobbra-balra billegtetnéd, hogy megmozduljon a bőrönd, mintha sétálna?

- Úgy érted, sétáltassam meg a bőröndöt, miközben benne vagyok? – kérdezte Petra, miközben a ruháit pakolta át a hatalmas bőröndjéből a szekrénybe.

- Igen! Miközben én a porondon szólongatlak, hogy „Gizella!!! Gizella!!!Merre vagy szép arám?” Vagy valami ilyesmi, mintha te a bőröndből jelezni akarnád nekem, hogy: „Itt, vagyok, véletlenül a nászútra becsomagoltál engem is kedvesem!” Mit szólsz? – kérdezte lelkesen Ottó.

Petra arra gondolt, hogy ez így elég gáz, pláne, ha Ottó lesz a vőlegény… De mivel délután wellnessezni és shoppingolni akart, hangosan csak ennyit mondott: - Nem tudom, Ottó, majd meglátjuk.

- Rendben. Próbáljuk ki! - kacsintott a lányra az öreg artista, majd szemrevételezte az immáron üresen az ágyon árválkodó koffert.

- A mérete jónak tűnik, de elég viseltes – mondta.

- Igen, régóta szeretnék már egy újat… – kezdett bele a lány, de a bűvész ügyet sem vetett rá.

- Kell majd valami színpadiasabb és strapabíróbb. Majd csináltatok egyet! – Ottó teljesen belemerült a tervezgetésbe - Természetesen a szabványoknak megfelelően biztonságtechnikailag is megfelelőnek kell lennie és kellően dekoratívnak, figyelemfelkeltőnek. Majd ragasztunk rá jó néhány országzászlós, vagy ország-jelkép matricát. Mit tudom én Eiffel-torony, Big Ben és hasonlók.

A szeme csillogott, hadarva beszélt miközben szélesen gesztikulált.

- Na, bújj bele! – mutatott a bőröndre, miközben biztatóan a lányra szegezte tekintetét.

Perta úgy volt vele, ha hagyja magát, hamarabb szabadul. Ottó a padlóra helyezte az üres bőröndöt, Petra pedig először beleült, majd oldalra dőlve szépen összehajtogatta magát. Apró termetű, karcsú leány volt, talán ha negyvenvalahány kiló. Könnyedén elfért a hatalmas bordó bőröndjében, ha nem is volt kényelmes, de még bőven maradt hely egy kis levegőnek is.

- Csukhatom? – kérdezte Ottó, Petra pedig a kofferből csak annyit dünnyögött rá, hogy: - Ühüm.

Erre Ottó szépen óvatosan becipzározta a bőröndöt, ügyelve arra, hogy nehogy odacsípje Petra hosszú barna haját. – A hajadat majd össze kell fogni – mondta kicsit hangosabban, mire egy újabb „ühüm” volt a válasz. Petra könnyedén elfért a bőröndben, de azért beszélgetni most nem volt kedve.

Ottó óvatosan oldalra fordította a bőröndöt, aminek hatására a lány most arccal lefelé helyezkedett el, a térde kicsit nyomta az orrát.

- Próbálj meg elindulni! – utasította a bűvész.

Petra igyekezett a koffert megmozdítani azáltal, hogy a saját testének súlypontját áthelyezte és amennyire tudott, próbált lendületet venni. Az első próbálkozásra felborult a bőrönddel. De a második után már kiválóan ment a dolog. A bőrönd valóban „sétált”. Jobb és bal alsó sarkai felváltva biccentek előre, így valóban tett néhány lépést. Persze ezt még gyakorolni kell - gondolta Ottó, de nagyon elégedett volt a látvánnyal.

– Gizellám, csodálatos vagy! Fantasztikus! Sőt, ha olyan bőröndöt csináltatunk, aminek apró súlyokat teszünk majd a sarkába, könnyebben fogod tudni megbillenteni és…

Nem fejezhette be, mert Petra türelmetlenül hümmögött odabentről. Nem volt rosszul, levegőt is kapott, de azért mégiscsak ne így beszéljék már meg a részleteket, hogy ő a bőröndben kuporog.

- Jaj, persze-persze, milyen ostoba vagyok – esett le Ottónak is a dolog – várj, kiengedlek és megbeszéljük! Aztán elmegyünk ebédelni és utána veszünk neked néhány szép holmit. Jó? - mondta, miközben a bőröndöt óvatosan átfordította és elkezdte kicipzározni.

Petra megenyhült kissé. Így is jó. Akkor először shoppingoljunk, majd utána szaunázom – gondolta.

- Oh… ó… van egy kis… egy kis probléma… - Ottó izzadva próbálta elhúzni a koffer cipzárját, de az beakadt. Próbálta óvatosan, próbálta erősen, de sehogy nem sikerült, megmozdítani. Végül a cipzár húzókája feladta, letört és a kezében maradt.

- Ajjaj! – mondta most már ijedten.

Petra a hangokból, a vongálásból, Ottó szuszogásából és, hogy a bőrönd még mindig nem nyílt ki, egyből kitalálta, hogy mi a baj. Épp azon imádkozott, hogy a férfi nehogy letörje a… de letörte.

Az agya lázasan zakatolt… Talán ha Ottó a fürdőszobából hozna egy darabka szappant és bedörzsölné vele a táska cipzárját, megindulna a csúszka.

Próbálta Ottónak elmondani az ötletét, de az nem hallotta meg, óvatosan visszafordította a bőröndöt a „sétálós” oldalára és kirohant a szobából segítséget kérni. Az ajtót sem zárta be maga után, csak visszakiáltott:

- Tarts ki Gizellám, hozok segítséget!

Ottó nem vesződött azzal, hogy hívja a liftet. Lélekszakadva rohant le a földszintre, hogy a recepción segítséget kérjen. Egy ollót… egy kést… valamit, amivel óvatosan felnyithatják a bőröndöt, szorult helyzetéből kiszabadítva a lányt.

Átrohanva a társalgón, ami egyben a szálloda bárja is volt, azonban arra lett figyelmes, hogy a tévében épp felhangzik a mindenki által ismert cirkuszi induló (aminek eredetije a Julius Fučík cseh zeneszerző Gladiátorok bevonulása című műve).

Habár senki nem nézte, a tévé be volt kapcsolva és épp egy cirkuszi előadás közvetítése kezdődött, felvételről. Micsoda különös és megmagyarázhatatlan véletlen! Ottó megtorpant. Mint akit hipnotizáltak, lassan a televízió felé fordult, majd szép lassan lehuppant az egyik fotelbe. Csodálattal töltötte el, hogy a fellépő társulat francia. A legjobbak a szakmában – gondolta és odaintette magához a felszolgálót.

– Tudna nekem hozni egy hideg sört, kérem? – kérdezte, miközben a szemét le sem vette a képernyőről.

- Természetesen uram. Milyet hozhatok? Van cseh sörünk és… - kérdezte a pincér szolgálatkészen, de Ottó közbevágott:

- Valami francia nincs?

Az idő lassabban telik egy bőröndben, ezt Petra határozottan érezte. Hallotta, amit Ottó kiabált, hogy hoz segítséget, de nem értette miért van erre szükség? Biztosan talált volna valamit a szobában, amivel kiszabadíthatja. Azt már elvetette, hogy csak a szomszéd szobába ment át, mert akkor már visszajött volna. A balsejtelem egyre erősebbé kezdett vált, lassan a gyomrába kúszott a jeges rémület: Mi van, ha Ottó nem jön vissza? Hol lehet? Hova mehetett?

Már az sem zavarta, ha valaki meglátja, megtudja, hogy beszorult egy bőröndbe. Kiabálni kezdett:

- Segítség! Hahó, valaki!

De nem jött egy árva lélek sem segíteni.

Mocorogni kezdett. Próbálta dübögtetni a bőröndöt azzal, hogy az előbb elpróbáltak alapján ide-oda mozgatta. De nem hallotta meg senki. Viszont elindult, és ahogy Ottó szerette volna a majdani világszámban sétálni kezdett a bőrönddel. Olyan szerencséje volt, hogy a nyitva hagyott ajtón át kijutott a folyosóra. Ha véletlenül nekimegy az ajtófélfának, akkor bizonyos, hogy felborul a bőrönddel. De érezte, hogy jó az irány, valószínű, hogy már kint lehet a szobából. Nem tudta pontosan hol lehet, abban reménykedett, hogy nem még mindig a szobában „járkál”. Hirtelen eszébe jutott, mi van, ha elér a lépcsőig és leesik. Megállt. Kezdett fáradni, az erőkifejtés miatt több levegőre volt szüksége, de a bőröndben már nem nagyon volt levegő. Rettenetesen bízott abban, hogy az elkövetkező pár percben arra jár valaki, különben szörnyű véget fog érni fiatal élete. Az is átfutott a fején, hogy tele lesznek vele az újságok, a tévé és az internet. „Egy bőröndben holtan találták a fiatal artistaképzős növendéket...” Már maga előtt látta a szalagcímeket. Rátört a kétségbeesés. Épp sírni kezdett, amikor hangokat hallott.

Tatyjana Jevgenyjevna Szmirova ukrán tanítónő azóta nem jött Magyarországra, mióta legutolsó látogatása alkalmával egy zokogó, sétáló bordó bőrönd jött vele szemben a hotel folyosóján. Felmenői között voltak ugyan parafenomének, az egyik nagyapja a testére tudta ragasztani például a szenes vasalót, de soha nem gondolta, hogy neki ilyen természetfeletti élményben lesz része.

A rettenetes sikítozásra előjöttek szobáikból a vendégek, akik végül kiszabadították Petrát a bőröndből és fellocsolták az ájult Tatyjana Jevgenyjevna Szmirova ukrán tanítónőt.

Petra hirtelen kialakult klausztrofóbiára hivatkozva otthagyta az artistaképzőt és a szállodaiparban keresett munkát. Ottót soha többé nem akarta látni.

Otto von Karaz, alias Karászi Ottó hajdanvolt híres illuzionista manapság agykontroll tanfolyamra jár. Időnként még előveszi azt a bizonyos Márai novellát, de mindig csak addig olvassa el, amíg még minden rendben van Gizella, a szépséges artistalány és a nagynevű mutatványos között.

I. helyezett: Anyuci kicsi fiacskája

- Uram, megtenné, hogy egy picit arrébb teszi ezt a szép vázát? Kicsit szűkös itt a hely a pultnál, félek, hogy valaki leveri… - a fiatal recepciós kisasszony halk, tisztelettudó hangon kérdezve, bátortalanul nézett a vendégre, aki ütemesen dobolt ujjaival a hotel recepciójának pultján. A vendég a kérdésre válaszként csak döbbent arckifejezést mímelve felvonta bal szemöldökét, de nem szólt semmit. A lány láthatóan nagyon zavarban volt. Nem értette, mit keres egy ilyen giccses váza az egyik vendégnél? Most vette? Ajándékba viszi? Miért rakta ide pont az ő orra elé?

- Uram…? – próbálkozott újra, holott nyilvánvaló volt, hogy az ötvenes évei közepén járó, régimódian jól szituált pasas nagyon is hallotta, amit az imént mondott neki, de láthatólag nem akar válaszolni.

Helyette most dacosan felszegte az állát, egy mélyről jövőt sóhajtott, majd elfordult a recepciótól, de ujjaival tovább dobolt a pulton, csak most már egy fokkal hangosabban.

Az egyre kínosabbá váló helyzetet a főnök mentette meg, aki épp ekkor lépett be az ajtón.

- Áááá, kedves ügyvéd úr! Hát újra eljött hozzánk! Máris eltelt egy év… - mosolygott szélesen, miközben kezet nyújtott a flegma arcot vágó vendégnek.

- Innen átvesztem, Lili – mondta a recis lánynak, aki megkönnyebbülve állt félre és meghúzódott hátul a sarokban.

Dr. Bodzay Dezső ötvennégy éves ügyvéd rendszeres vendége a hotelnek, minden nyáron itt nyaral. Néhány éve még a nagytiszteletű édesanyjával látogatott el ide nyaranta egy hétre, kettejüknek egy kétágyas szobát foglalva, mindig ugyanazt. Mióta a kedves mama megboldogult, Bodzay ügyvédúr ugyanúgy eljár ide üdülni, a nyár ugyanazon hetén, ugyanazt a kétágyas szobát foglalva és ugyanúgy a kedves mamával. Csak lévén, hogy özv. id. Dr. Bodzay Dezsőné, született Falk Ilona már nincs az élők sorában, fizikai valójában kevéssé homogén módon, mondjuk ki: hamu alakban érkezik hálás, szerető fia jóvoltából egy pazarul díszített aranyozott urnában.

Dr. Bodzay egy alig észrevehetőt bólintott a hotel tulajdonosa felé, majd ő is kezet nyújtott.

- Hogy van? A sok munka után eljött végre a megérdemelt pihenés, ugye? – kérdezte tőle a főnök.

- Köszönöm, jól. Igen eljött – válaszolta kurtán az ügyvéd úr, leplezetlen megvetéssel pillantva a mellőzött recepciós lány felé.

- Lili még új nálunk, nem ismeri önöket. Elnézést, az én hibám, nem tájékoztattam őt alaposan. Máris rendezem a dolgot, ügyvéd úr, addig is elnézést kérek a kolléganőm nevében is – mondta szánakozva a tulaj, mire Dr. Bodzay megenyhült kissé.

- Nos, rendben. De kérem… hívja fel a figyelmét, arra, hogy édesanyám… - Dr. Bodzay hangja itt elcsuklott.

- Igen természetesen a szokásos kellő körültekintéssel fogunk eljárni – mondta a főnök és igyekezett bátorítólag nézni a megrendült férfire. Majd pillantását a pulton álló urnára vetve így folytatta:

- És, itt van a kedves mama is! A szokásos szobát foglaltuk, parancsoljon itt a kulcskártya, a wifi jelszó ugyanaz és minden a megszokott módon van előkészítve. Máris hívok valakit, aki segít fölvinni a csomagokat – ujjával intett az arrébb türelmesen várakozó londinernek, Jocónak.

- Jocókám vidd fel, kérlek Bodzay ügyvéd úr csomagjait! A kedves mamát természetesen az ügyvéd úr fogja felkísérni.

Jocó, a londiner jól ismerte a törzsvendégeket, nem lepődött meg semmin. Fogta a két bőröndöt, s ment.

Bodzay Dezső pedig óvatosan elvette a pultról a kedves mamával megtöltött urnát és azt kissé maga elé, felfelé tartva ünnepélyes léptekkel követte.

A lejátszódott jelenet után Lili maga sem tudta mit gondoljon. Egyrészt a döbbenet, aztán a szégyen, hogy majd elsüllyedt amiatt, mert egy kegyeleti urnát vázának nézett - és ezt még a vendég tudtára is adta. De néhány másodperc múltán már a feltörő kuncogást kellett visszafojtania, a helyzet annyira abszurd volt ugyanis.

- Ez meg mi volt?! – kérdezte kimeredt szemekkel bámulva a főnökétől. Megtehette, hogy ilyen közvetlenül kérdezte, hiszen családi vállalkozás lévén az unokanagybátyjától kérdezősködött.

Erre a főnök-unokabáty elmesélte neki, amit az ügyvéd úrról tudott:

Dr. Bodzay Dezső világéletében agglegény volt. Egy szem gyermek volt és mivel édesapját korán elveszítette, édesanyja a széltől is óvta. És minden mástól is. Négy éves volt, amikor édesapja – aki szintén ügyvéd volt - elhunyt egy sajnálatos, bizarr balesetben.

A kedves papának számtalan szeretője közül az egyik, egy bizonyos Lola becenevű büfésnő a Vígszínházból, egy nap úgy döntött felfedi kapcsolatuk természetét idősebb Bodzay Dezső neje őnagysága előtt. Attól, hogy színt valljon kettejük frivol kis viszonyáról Dezső hites feleségének jelenlétében, egyetlen esetben volt hajlandó eltekinteni: „ha és amennyiben” (ezt a kifejezést magától az ügyvédúrtól tanulta el), Dezső jelentős mértékben kompenzálja anyagilag az e viharos kapcsolatban kis híján lelkileg és testileg összeroppant hölgyet. Egészen pontosan a férfi apró kis budai legénylakására fájt a foga a sértődött kurtizánnak.

Dr. Bodzay Dezső jogi vénája érezte, hogy alkuképes a dolog, és addig csűrte-csavarta az egyezkedést, mígnem elérte azt, hogy Lola végül beleegyezett abba, hogy határozatlan időre beköltözik a budai garzonba, de csak, mint bérlő és nem, mint tulajdonos. De a bérleti és egyéb költségeket id. Dr. Bodzay állja.

Mivel Lola hoppon maradt a lakás tulajdonlását illetőleg, jobb híján igyekezett azzal bosszantani szeretőjét, hogy mindenféle csipp-csupp, a lakással kapcsolatos dolog miatt magához rendelte. Csöpög a bojler, kiment a biztosíték, szorul a zár és hasonlók. Az ilyen alkalmakkor rövid határidőn belül meg kellett jelennie az akkor még kisgyermek Dezsőke édesapjának, otthon hagyva őt az anyjával, akár hétvégén is, csak, hogy elkerülje a botrányt, amit az ideges természetű büfésnő okozna, aki nem volt hajlandó elfogadni, hogy az ügyvéd úr inkább mesterembert küldene a felvetődött hiba kijavítására.

Persze egy szakember előtt azonnal világossá vált volna, hogy ezeket a lakással kapcsolatos anomáliákat maga a kishölgy okozza. Egy szó, mint száz zsarolta Dezsőt, és a férfi nem tehetett ez ellen semmit.

Az utolsó ilyen alkalommal, amikor a nő hívására szinte azonnal ott kellett teremnie a budai lakásában, a redőnyt szerelte az ablakpárkányon állva. Miközben szeretője végeláthatatlan sirámait hallgatta, megkérte őt, nyújtson már fel neki egy csillagcsavarhúzót a szerszámos ládából. Lola meg is tette ezt, de addig is mondta, csak mondta és sorolta a férfi által elszenvedett sérelmeit. Dezső az ablakkeretbe kapaszkodott, a beakadt gurtnit próbálta kiszabadítani. Oda sem nézve nyúlt a csavarhúzóért, amit Lola úgy nyújtott feléje, hogy ő fogta a nyelét. Emiatt idősebb Bodzay belekapott a csavarhúzó hegyes végébe, mely kissé felhasította a tenyerét. A seb nem volt mély, de a hirtelen fellépő nyilalló fájdalom miatt a férfi elengedte az ablakkeretet, közben elvesztette az egyensúlyát, aminek következtében a negyedik emeletről a mélybe zuhant. Azonnal szörnyethalt.

A gyászoló feleség az elhunyt hagyatékának számbavételekor szembesült azzal a ténnyel, hogy férje lakásában határozatlan ideig annak szeretője lakik, ráadásul mindennemű költségtérítés nélkül, s erről törvényes, megtámadhatatlan szerződés is van.

A megdöbbent és összetört asszony tovább kutakodott férje dolgai között. Ezek után szerzett tudomást arról, hogy férjének számtalan kalandja és szeretője volt, kikről és mikről neki halvány fogalma sem volt boldog házas éveik alatt.

Elnézést kérek a kis kitérő miatt, de ezek a fentebb elbeszélt dolgok teszik teljessé a képet, hogy mely okok vezettek ahhoz, hogy idősebb Dr. Bodzay Dezsőné, született Falk Ilona miért nevelte úgy a fiát, ahogy.

Már egész kis korábban elvetette fia lelkében azt a magot, mely kicsírázva és roppant sűrű, erős indává sokasodva fonta keresztül-kasul annak gyermeki természetét, miszerint: minden nő pénzsóvár, ádáz ellenség. Édes gyönyöröket kínálnak, miközben elleplezik valódi szándékukat, mely csak a férfiak anyagi javainak megszerzésére irányul. Mindemellett egyetlen nő sem tisztességes a világon, jobb, ha nagyon, de nagyon vigyáz velük!

Természetesen ő, mint Dezső anyja kivétel volt a világ feslett és ördögi szándékú női között. Némi reményt azért hagyott a fiának arra, hogy párt találjon magának, de csakis az ő vigyázó felügyelete mellett.

Időnként társkereső irodákba regisztrálta fiát, később, miután megtanulta használni a Facebookot, a fia profilján annak ismerőseinek ismerősei közül ki-ki szemelt egy-egy hölgyet, akit aztán az ő jóváhagyásával bejelölhetett a fia saját ismerősnek. Néha Dezső a randevúig is eljutott ezekkel a lányokkal, akik mindig szigorúan tehetősebb család gyermekei voltak, nyilvánvalóan az édesanyja szempontjai szerint szelektálva, csakis ügyvédek, orvosok satöbbi.

S, ha még egy-egy lány esélyt is adott volna a tesze-tosza, mulya Dezsőkének, mire arra került a sor, hogy hazavigye magával a barátnőjét, az édesanyja néhány hónap után mégiscsak kifogásolni valót talált a leányzókban. Az egyik túl halk szavú, a másik túl harsány volt, a harmadik hagyta magát meghívatni vacsorára, a negyedik valami vallásos közegbe járt és így tovább.

Természetesen Dezső jó fia akart lenni anyjának, és mivel az sikeresen elültette benne kétségeit a barátnőivel kapcsolatban, ha nem a lányok hagyták ott a rém unalmas fiút, akkor maga Dezső anyja kaszálta el a bimbódzó kapcsolatot.

De ők ketten együtt is éltek, mert bár időközben mégiscsak visszaszerezte özv. Bodzayné megboldogult férje lakását attól a bizonyos Lola nevű szeretőtől, ugyan minek is költözött volna külön az ő fiacskája, csak növelni a rezsiköltségeket? Inkább kiadták a kis garzont albérletbe, ők pedig jól elvoltak kettecskén.

S, ha az ismerősök, rokonok arról kérdezgették Bodzaynét, hogy ugyan mikor nősül meg Dezsőke? Vagy van e barátnője? Ő mindig csak mosolyogva ilyeneket válaszolt:

- Jaj, nem ér ő rá nők után kajtatni, most vizsgázik. Vagy előadást tart az egyetemen, vagy egyéb okokat részletezett hosszasan, melyek miatt Dezsőke annyira elfoglalt, hogy most nincs ideje a lányokra. Majd hamarosan…

De, ahogy teltek múltak az évek, a hamarosan mégsem nem jött el soha. Egy borús novemberi délutánon viszont elment ifj. Dr. Bodzay Dezső édesanyja. A nagy barna füles fotelben elszundított, miközben kedvenc szappanoperáját nézte. Még egyet horkantott, ahogy szokta, méltatlankodva valamelyik női szereplő viselkedésén, aztán nem ébredt fel többé.

A hamvasztás után Dezső ott állt az üres lakásban, kezében a 24 karátos arannyal bevont hajszál vékony, de méregdrága Lomonosov porcelán urnával, melyre almazöld színű virágok voltak festve és roppant egyedül érezte magát.

Aztán hirtelen ötlettől vezérelve betette az urnát a nagy barna füles fotelbe és bekapcsolta neki a Szulejmánt. Mintha a kedves mama elégedett sóhajtását hallotta volna, hogy kezdődik az újabb epizód. Gyorsan kiszaladt a konyhába és egy kis tányérkára vaníliás karikákat rakott, a tányért egy kis aranykeretes tálcára tette, s hozzá egy csésze hársfateát is készített. Majd bevitte az egészet úgy, mint ahogyan az anyjának szokta. Ahogy letette a tálcát már mondta is:

- Igen, tudom, a szalvétát megint elfelejtettem, Anya – és már szaladt is érte vissza a konyhába.

Pont, mint azelőtt. És attól a naptól fogva minden pontosan úgy volt, mint azelőtt.

Kivéve, hogy a mama egy urnában, szokatlanul csendesen „élte” mindennapjait.

Másnap délelőtt is Lili volt a recepciós pultnál, amikor Bodzay ügyvéd úr köntösben megjelent előtte. A főnök már mindenben kiokosította, hogyan bánjon a különös vendéggel. Csak annyit kell tennie, hogy az urnáról – az ügyvéd úr édesanyjáról, mint élő és jelenlévő személyről, jelen időben kell beszélnie, ha szóba kerül. De természetesen nem úgy, hogy kér e reggelit, például. Hanem, hogy a kedves édesanyja is lejön reggelizni? (Ez esetben érdemes volt valami félreeső asztalhoz kísérni az ügyvédurat a mamával.) Vagy vigyünk e föl neki esetleg egy pár falatot a szobába? És hasonlók.

A férfi vidáman köszöntötte a lányt, mintha a tegnapi incidenst már el is felejtette volna.

- Jó napot!

- Jó napot, ügyvéd úr! Hogy telik a napja? – kérdezte kedvesen Lili.

- Lemegyek a szaunába – jött a válasz.

- Értem. A kedves édesanyja nem tart önnel? – kérdezte Lili, és igyekezett természetes hangnemben beszélni.

- Nem. Lepihent kicsit a szobában.

- Értem. Kellemes pihenést Önnek is! – köszönt el tőle Lili.

- Köszönöm! – mondta Dezső és elindult a szálló alagsora felé, ahol a wellness részleg volt berendezve.

Már a második felöntést ülte végig, amikor hirtelen belényilallott: nem rakta ki a „Ne zavarjanak!” táblát a kilincsre!

Atyaég! – gondolta. Anyám pihenne, a takarítónő pedig be fog menni és felzavarja őt!

A szauna szeánsz közepén kivágtatott, s rohant egyenesen úgy izzadtan, kivörösödve, ahogy volt, fel a szobába, hogy megakadályozza a takarítónőt abban, hogy bemenjen a szobába, megzavarva az anyját a délelőtti szunyókálásban.

Sajnos elkésett. A takarítónő már bent volt. Ismerve Bodzayék történetét óvatosan kivette az ágyból a gondosan betakargatott mamát és a fésülködő asztalkára tette. Megigazította az ágyneműt és épp elsimította annak ráncait, amikor lihegve, vérvörösen, izzadtan, egy szál törölközőben berontott a takarítás közben nyitva hagyott ajtón a fiú, ifj. Dr. Bodzay Dezső.

A takarítónő rémületéhez talán hozzátett egy keveset, hogy az imént eléggé viszolygott Bodzayné urnáját megérinteni, még mindig lúdbőrözött tőle. De az is lehet, hogy ez már mit sem számított. A vaddisznó módjára becsörtető és felhorkanó vendég úgy megijesztette szegényt, hogy rémületében akkorát ugrott, hogy könyökével meglökte és leverte a fésülködő asztalról az arannyal futtatott finom porcelán urnát.

Ha míves kegytárgy csak a padlószőnyegre esik, talán egyben marad. De sajnos a takarítónő mozdulata akkora hévvel taszította meg, hogy átrepült az apró fürdőszoba padlócsempéjére és ott a drága Lomonosov porcelán apró darabokra csattant szét. A becsapódás következtében szétterülő halványszürke hamu néhány pillanat alatt a fürdőszobát félig, a takarítónőt azonban teljesen belepte.

A rohammentők négy perc alatt értek a helyszínre. A sokkos állapotba került ifj. Dr. Bodzay Dezsőt csak két nyugtató injekcióval tudták kórházba szállítani.

Azon a napon, a recepción tizenhárom vendég tett panaszt a takarítószemélyzetre az órákig tartó porszívózás miatt.

A történetek és az azokban szereplő személyek egytől egyik a szerző képzeletének szüleményei. Mindennemű hasonlóság a valós világgal, vagy a valóságban létező személyekkel csakis a véletlen műve lehet.

A szerző további fiktív írásai ide kattintva olvashatók el.