Folyamatos, stabil fejlődést akar a DHK

Akt.:
Mocsári Attila
Mocsári Attila - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A debreceni hokis klub vezetősége és játékosai is úgy érzik, jó úton járnak.

Talán mondhatjuk, várakozáson felül kezdte a MOL Liga 2015/16-os szezonját a Debreceni Hoki Klub (DHK), mely az első öt meccsét megnyerte, és jelenleg listavezető. Amint az az egyesület szerdai sajtótájékoztatóján a Debrecen Jégcsarnokban kiderült, az eredmények a folyamatos fejlődésnek köszönhetőek.


Fotó: Derencsényi István Papp László | Fotó: Derencsényi István ©

– Debrecen számára továbbra is fontos a sport. Olyan a város, mint egy nagy család, az önkormányzat szülőként próbál gondoskodni lehetőségeihez mérten a gyermekeiről, vagyis a különböző sportágakról. Idén 60 millió forinttal támogatjuk a klubot, illetve azon vagyunk, hogy a vállalkozói szférából minél több szponzort bevonjunk a támogatói körbe. Örülünk, hogy jól indította a szezont a felnőtt csapat, és bízunk benne, évről-évre egyre jobb eredményeket fog elérni – fogalmazott dr. Papp László, Debrecen polgármestere, aki ígéretet tett rá, hogy a jövőben is a DHK mellett állnak majd. Ahogy arra fény derült, a cívisváros első embere egyébként nem tartja elképzelhetetlennek, hogy ha a bajnokság vége felé olyan meccs jön, ami nagy érdeklődésre tart számot, akkor akár a Főnix Csarnokban is megtarthatják azt.

A gerinc megmaradt

Mocsári Attila, a DHK elnöke arról beszélt, hogy szeretnék megtartani a tavalyi költségvetésüket, vagyis mintegy 150-180 millióból gazdálkodnának idén is. – Nem egyszerű, de próbáljuk tartani az előző évi szintet, sőt túlszárnyalni azt. A célunk a Ligában és a Magyar Kupában is az, hogy jobb helyen zárjunk, mint az előző évben. Prímán rajtoltunk, reméljük, kitart a lendületünk még sokáig. Nem egy felfújt lufit akarunk, hanem stabil fejlődést. A felnőtt gárdánk gerince megmaradt, erősíteni is tudtunk, ami jó előjel. Az utánpótlás létszáma is nőtt, immár 220 gyerek hokizik nálunk, ez is biztató a jövőre nézve – részletezte Mocsári.


Fotó: Derencsényi István Fotó: Derencsényi István ©

Továbbra is a DHK-t erősíti a 227-szeres magyar válogatott csapatkapitány, Ladányi Balázs, a válogatott kerettag Berta Ákos, a szintén sokszoros magyar válogatott Vaszjunyin Artyom, a tapasztalt Dancsfalvi Norbert és Wéber Zsolt, a fiatalok közül pedig Könczei Áron, Hári Norbert, Csíki Zoltán, Barabás László, Godó Dániel. Debrecenben maradt az elmúlt évi orosz „légiósok” közül Savva Borogyin és Daniil Kaskov is. A tavalyi orosz különítményből a KHL-be távozott Muhin vezetőedző, eligazolt Voronov, Sadikov, Sychov és Emmelianov, valamint Sijka Dusán. Helyükre érkezett Troshin, Ivanov és Kunaev, illetve továbbra is vannak próbajátékosok Debrecenben. Kanadai és svéd légiósai is vannak a debreceni együttesnek, Kovács Bronson, Izsák Róbert, Garrett Milan, Kasper Emanuelsson és Martin Saluga, de itt játszik már a kiváló hátvéd, a székesfehérvári Hetényi Péter és a tehetséges kapus, Vay Ádám is.

Színvonalas játék

Új vezetőedző is érkezett a DHK élére, Dmitríj Romanov az orenburgi Fehér Tigrisek csapatától jött. – Az országba érkeztemkor felmértem a helyi viszonyokat, azt, hogy milyen színvonalú a MOL Liga, és hol áll a debreceni társaság. Tapasztalataim szerint gyors, fejlődő és színvonalas hoki van Magyarországon, a mezőnyben pedig kiváló képességű gárda a DHK. Persze vannak hibák, nem minden úgy alakul a meccseken, ahogy azt eltervezzük, van még munka, de jó úton járunk – nyilatkozta Romanov.


Fotó: Derencsényi István Fotó: Derencsényi István ©

A sajtótájékoztatón részt vett Ladányi Balázs és Dancsfalvi Norbert is. Mindketten egyetértettek abban, hogy erős bajnokságra számítanak, melyben jó esélyekkel pályázhatnak akár a dobogóra is. Szerintük hamar megtalálták a közös hangot az új trénerrel, és a csapat is nagyon egységes, sokan régóta ismerik egymást. Remélik, egyre jobb teljesítményükkel széles körben megszerettetik a hokit, és sok néző látogat majd ki az összecsapásaikra.

Remek debütálás volt

A Debreceni HK az előző idényben első alkalommal vett részt a MOL Liga küzdelmeiben. Újoncként az alapszakasz 5. helyén végzett, megelőzve olyan nagy múltú egyesületeket, mint az UTE és a Ferencváros. A cívisvárosiak bejutottak a negyeddöntőébe, ahol az első mérkőzést ugyan megnyerték a Brassó ellen, de továbbjutni már nem sikerült ebből a párharcból. Ennek ellenére így is csak kevesek által várt teljesítményt nyújtott a DHK együttese, mely még eredményesebbnek bizonyult a 2015. évi Magyar Kupában, ahol a tiszteletet parancsoló harmadik pozícióban zárt.

HBN








hirdetés