Életstílus

2017.05.14. 14:56

Fotók: Újvároson mérették meg magukat a magyar szaunamesterek

Balmazújváros - Hazai sikert hozott a szombaton Balmazújvároson megrendezett V. Szaunamesterek Országos Bajnokság.

Balmazújváros - Hazai sikert hozott a szombaton Balmazújvároson megrendezett V. Szaunamesterek Országos Bajnokság.

Az elődöntők alapján négy férfi és négy jutott a fináléba, hogy Magyarország legnagyobb, mintegy 90 ember befogadására alkalmas szaunájában bemutathassa 12–15 perces programját. A szakértő zsűri, valamint a szerte az országból érkezett vendégek – ők is véleményezték a produkciókat – előtt a 90 fokra felfűtött helyiségben két-két szabadon választott témára épülő előadást mutattak be törölköző pörgetéssel, fények, illatanyagok és zene segítségével a tematikának megfelelő jelmezbe öltözött versenyzők.

Fotó: Kovács Péter

A férfiak között a versenyt a balmazújvárosi, de most Egerszalók színeiben indult Miskolczi Sándor nyerte. A nők között a debreceni Aquaticum szaunamestere, Szép Boglárka diadalmaskodott. A csapatversenyt, immár zsinórban negyedik alkalommal a Sauna Team Debrecen-Aquaticum Spa csapata nyerte; tagjai: Szép Boglárka, Skita Péter és Végh Sándor.

HBN-KZS

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!