Az identitás kulcsa a lelki fejlődésben rejlik

Debrecen - Vajon hogyan hat az életünkre és az egészségünkre az identitásunk? Erre a kérdésre is választ kaphattak azok, akik ellátogattak Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus debreceni előadására, melynek a Lovarda adott otthont. Az ország egyik legismertebb pszichológusa a Naplónak is adott interjút.

Lépten-nyomon használjuk manapság az identitás fogalmát, mégse vagyunk vele tisztában, mit is jelent pontosan.

Valóban így van, ráadásul a szónak nagyon különböző a jelentése is. Az indentitás „idens-identis” azonost jelent latinul, önazonosságot, egy különleges nívót az ember életében. Egy fejlődés eredménye, mire eljutunk oda, hogy határozottan tudunk a saját értékeink, állásfoglalásaink, hiteink, meggyőződéseink alapján magunkról nyilatkozni: Ki vagyok én? Honnan jöttem? Merre tartok? Mik az értékeim az életben? Mit gondolok az életről és a halálról? Mit gondolok az élet értelméről? A legalapvetőbb kérdések, amelyek mindig értékalapúak, magas – már-már filozófiai – szintűek, melyek önmagunkról vallanak.

Kihez kapcsolható ez a fejlő­déselmélet?

A fogalom megalkotása Eric Erikson nevéhez köthető, akinek édesapja dán zsidó, nevelőapja pedig német volt, ám ő mégis Amerikában kötött ki. Így megszenvedte saját életében a felnövekedés folyamán, hogy választ kapjon arra, hol vannak a gyökerei, hova tartozik, ki ő… Mindezen nehézségeket a hányattatott sorsában megélte, valahová tenni akarta magát a világban, hogy ne csak mint egy szélfútta levél éljen, akit a sors egyik helyzetből a másikba fújdogál. Az a kérdés, hogy ki vagyok én, nagyon sokféleképpen felmerül az életünkben. Ki vagyok, ha ezt vagy azt megteszem? Ki vagyok, ha nem teszem meg? Ez Kant etikai állásfoglalása, ő azt mondja, ha én nem teszem, ki tegye, ha nem most teszem, mikor tegyem? „Ha pedig nem teszem, akkor ki vagyok én?” A Ki vagyok én? kérdésben benne van a cselekvő állásfoglalás, a vélemény, a hit, a meggyőződés, a hovatartozás. Hova tartozom? Magyar vagyok? Milyen családból jövök, mi az eredetem? Az életfámnak hol vannak a gyökerei? Ahogyan fejlődöm, mik azok, amiket magamba szívok, és fölveszek, amik építik a személyiségemet? Erikson éppen a nagy hitújítót, Luther Mártont hozza példának, aki a wittenbergi vártemplom kapujára kitűzte téziseit, amit számon kértek rajta. Ő pedig csak annyit mondott: „Itt állok, másként nem tehetek.” Ez az identitás, vagyok, aki vagyok. Ez is a Bibliából ered, amikor az Úr megjelent Mózes előtt az égő csipkebokorban, és azt mondta: „vagyok, aki vagyok”. Ugyanakkor ez a mondás az identitás legalapvetőbb meghatározója is. Nem tehetett másként Luther, hiszen ez a mély meggyőződés, hit vezérelte. Megvannak a határaink mindenben. A testünk határai közé is be vagyunk zárva, felismerhetők vagyunk, mások számára is. Páratlanul önmagunk vagyunk, nem valaki más. A formális logika azt mondja A=A, ez Arisztotelész azonosság tétele. Ha meg akarod állapítani, hogy ki és mi az A, akkor zárj ki belőle minden olyat, ami nem A. Az identitás meghatározásánál azt is elmondom, hogy nő vagyok, nem férfi. Pszichológus vagyok, nem orvos. A határokat mindig pontosan meghatározom – ahogyan a szóban is benne van.

Mi határozza meg az identitásunkat?

Mikor megszületünk, megtörténik a beazonosításunk. Adnak nekünk egy vezetéknevet, vagyis nemző apám révén valahova, valamilyen családhoz már tartozom. Már egy nemzetnek is tagja vagyok. A létünk biológiailag és mások által is meghatározott. Az, hogy hova születtem, mi a vezetéknevem, hogy keresztény vagyok-e, vagy nem, már eldől, hiszen talán a keresztelés az, aminek még ma is megvan a rítusa. Amikor megkapom a keresztnevemet, már meghatározzák a nememet is: tehát én nő vagyok, ami a keresztnevemről is felismerhető. A járásomat, az alkatomat genetikailag „hoztam magammal”, így ha látnak engem, mások is be tudnak azonosítani. A biológiai tényezőket – tetszik, nem tetszik – el kell fogadnom. Hiszen az ujjlenyomatban és a szivárványhártyában, az íriszben páratlanul egyedülállók vagyunk. Még az egypetéjű ikrek sem egyformák. A személyi igazolványon lévő adatokkal pedig a társadalom is betagoz valahová. De más az identitástudat, ha én magamat valahová beazonosítom, hogy ez vagyok én. Azonosnak lenni önmagammal testileg, lelkileg és szociálisan egyaránt jelentős.

Ezek alapján nagyon sok minden eldől pusztán azáltal, hogy megszülettünk.

Amikor megszületünk, akkor lényegében csak betesznek minket egy emberi világba. Erikson mondta és vezette le azt, hogy mire az identitás érett formáját elérjük, vagyis amikor magam tudok vallani önmagamról, azt hosszú építkező fejlődés előzi meg. Ez az úgynevezett epigenetikus személyiségmodell vagy identitáselmélet nagyon izgalmas folyamat. Amikor megszületünk, teljesen öntudatlan lények vagyunk. Mire eljutunk oda, hogy önmagunkat felismerjük, mintegy két, két és fél évnek kell eltelnie. Közben azonban rengeteg mindent kell megtanulnunk. A szociális környezet benne hagyja az idegsejtjeinkben, emlékanyagunkban a lenyomatát: hova tartozom, honnan jöttem? Ezeket Erikson fázisosan leírta, mikor mi az életfeladatunk. Igaz, hogy mindenki másképp egyforma: megvan az egyéniség, a specialitás, a páratlanul magunkkal hozott dolgok, de megvan az is, hogy mit kell egy embergyereknek megtanulnia, hogy belenőjön a társadalomba. Ha a későbbiekben identitászavarokról beszélünk, vissza kell nyúlni oda, hogy az építkezési folyamat hol siklott ki, hol szenvedett törést, mi az, amit nem tudott teljesíteni? Az identitás meghatározásában mindig előtérbe kerülnek a személyes fontosságok. Az én identitásom középpontjában például a pszichológus hivatásom áll, az a szolgálat, mellyel az emberek lelkének segítek a gondok idején. A hivatás-énem nagyon erős. Van családi identitás is, férjezett vagyok, vannak gyerekeim. A nemzeti identitást a formális anyakönyvitől eltérően pedig az dönti el, én magam mennyire érzem fontosnak az önmagamról állított hitvallásban, hogy magyar vagyok? A nemzeti identitás vállalása nagyon sok tekintetben fontos. „Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai” – írta Petőfi Sándor, és költők sorait idézhetném, akik elkötelezetten vallottak nemzeti identitásukról.

Milyen feladataink vannak az évek előrehaladtával?

Az identitás esetében fontos, hogy egyik fejlődési szakaszból hogyan lépünk át egy másikba. Első életévünkben meg kell tanulni kötődni, szeretni, örülni, ragaszkodni. Édesanyánk tanít meg rá, azon át, hogy a testéből és szeretetével táplál. Megszerezzük az emberi világban azt a bizonyos ősbiztonságot, mely az identitás talapzata, a lelki házunk alapja. A következő év a világra való rádöbbenésről szól, hogy de hiszen én tudok a saját testemmel rendelkezni, vannak tulajdonjaim, játékaim. Fontos hangsúlyozni, hogy a tulajdon-tudat előbb megszületik, mint a saját magunkra ráeszmélés. Amim van, azon keresztül határozom meg magam. A gyerekek ezért ragaszkodnak a játékaikhoz, nem adják oda másnak, hiszen ők azon át valakik. Sajnos ez a fajta identitástudat felnőttkorban is előfordul. Elég veszedelmes, hogy sokan az alapján határozzák meg magukat, hogy például mekkora vagyont gyűjtöttek össze.

A harmadik szakaszban meg kell tanulnunk a világ megismerését. A szociális születés két, két és fél éves korban következik be, amikor tükörbe nézve, kimondjuk, hogy „én”. Ez az öntudat ébredése. Ráébredünk, hogy nemcsak azáltal vagyunk valakik, amink van, hanem én is vagyok a határaimon belül. Az önmagunkra vonatkozó tudatossági fejlődésünk innen indul, ami egy nagyon bonyolult folyamat. Mi fontos, ki fontos, mi az élet értelme, merre tartok, mik a céljaim? Aki meg tudja válaszolni, hogy mi az élete értelme, és kiért, miért él, az tulajdonképpen az identitását is megadta.

Az óvodás életidőszakban szilárdul meg nemi hovatartozásunk, és a világ megismerése játékos formában valósul meg. 6-10 éves korban alakul ki az identitás következő építőköve, vagyis hogy hogyan értékeljük önmagunkat a világban. Gyerekként önismereti zárlatunk van, nem tudjuk, hogy milyenek vagyunk, de megmondják nekünk a szülők, a tanítók, a tanárok. Ha azt hallja a gyermek, hogy „kis hülye vagy, semmire sem fogod vinni”, akkor ezt cipeli magával. Erikson tanai szerint az integráció korában ezeket az építőköveket összeállítjuk egy egységgé, erről szól a kamaszkor, a fiatal felnőtté válás. Itt kap jelentőséget minden, amit magunkkal hoztunk. A képességeket összepakolom, és mint egy házat, megépítem. Az építőanyagok az értékek, a hitek és a meggyőződések.

Manapság nagyon sokszor veszik elő a genderkérdést is, önnek erről mi a véleménye?

A nemi identitás ma nagyon felkapott téma, a biológiai és társadalmi gender fogalma összekeveredett. Hogy biológiailag fiúk vagy lányok vagyunk-e, ez el van döntve, de mégis van egy ilyen európai esélyegyenlőségi tévképzet, hogy majd az ember maga határozhatja meg azt is, hogy szerepeiben fiú vagy lány. Megállapíthatjuk, hogy ez illetékességi túllépés az evolúció törvényén, hiszen van egy genetikai, hormonális, agyfejlődési, elmeműködési különbözőség. Akárhogyan is próbáljuk „átpakolni” az embert egy másik nembe, az sosem fog ugyanúgy működni. A női identitás tartozéka, hogy egyedül ő tud gyereket szülni. A férfié pedig, hogy egyedül ő tud gyermeket nemzeni. A kettő szoros szövetsége pedig az élet továbbvitelének a feltétele.

Lezárul valaha az identitásunk?

Az identitás építése egészen a bölcsőtől a sírig tart, ahogyan idősödünk, mindig újabb feladatok jönnek a párkapcsolat, a társadalmi munkamegosztás, a hivatás és a család területén. Erikson ahhoz ad támpontot, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy megőrizzük integritásunkat, és méltósággal tudjuk végigélni az életet. Vagy ahogy Áprily Lajos írta, „fent legyünk az ember magasán.”

- Vass Kata -