Meglepő udvariasság

2021.08.16. 12:01

Nem csak az ember, a majom is tartja magát a társasági etiketthez

Az emberhez hasonlóan a majmok is kommunikálnak egymással, mielőtt elkezdenek vagy befejeznek egy közös tevékenységet.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az emberek világában udvariatlannak számít egy beszélgetést elbúcsúzás nélkül befejezni vagy egymás köszöntése nélkül egy közös feladatot elkezdeni. A Neuchateli Egyetem és a Durhami Egyetem munkatársa, Raphaela Heesen biológus és csoportja hasonló magatartást figyeltek meg állatkertben tartott bonobóknál és más csimpánzfajoknál is. A svájci és brit kutatók hangsúlyozták, ez a fajta kommunikáció mindeddig csak az embernél volt ismert.

Az iScience tudományos magazinban megjelent tanulmány keretében a szakértők elemezték, mi történik azután és azelőtt, hogy az állatok kölcsönösen tetvetlenítik a bundájukat vagy együtt játszanak. Az eredmények szerint a bonobóknak 90, a csimpánzoknak pedig 70 százaléka adott le célzott jelzéseket a közös tevékenység elkezdésekor. Ezenkívül a játék és a bundagondozás után bizonyult kiemelkedően markánsnak a kommunikáció. A majmok gesztusai ugyanis megfeleltethetőek voltak az emberek között használt kézfogásnak, érintésnek vagy a szemkontaktus felvételének.

Érdekes módon viszont a bonobók gyengébb jelzéseket küldtek, amikor partnerük egy hozzájuk társadalmilag közelebb álló csoport tagja volt. De ez is hasonló ahhoz a magatartáshoz, amelyet az embereknél társasági etikettnek vagy udvariasságnak tartunk. Amikor ugyanis az ember egy baráttal lép interakcióba, sokkal kisebb valószínűséggel törődik az udvarias kommunikációval.

A kutatók szerint a bonobók és csimpánzok körében megfigyelt kommunikáció segíthet jobban megérteni a kölcsönös elkötelezettség eredetét és evolúcióját az emberek esetében is.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!