Gogol Revizorja a debreceni Csokonai Színházban

By janvarim
Jelenet a Revizorból
Jelenet a Revizorból
Debrecen – Meglehetősen ritkán tapasztaljuk, hogy a műsorfüzetben olvasható rendezői szándék felismerhetően meg is jelenik a színpadon, hiszen nem mindig látjuk-halljuk azt, amit az alkotók szerint kellene…

A Revizor debreceni előadása azonban szakít e „tradícióval” és valóban azt kapjuk, amit a beharangozóban ígérnek: egy estet, „amelyben összeolvadhat a két szélsőséges emberi reakció – a sírás és a nevetés.”

„Mit röhögtök? Magatokon röhögtök!”

Három évre ítélték a dögei polgármestert, Kenőpénz viszkis dobozban? Vesztegetéssel vádolják a volt parancsnokot – ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel vannak tömve a debreceni-, országos, napi- és hetilapok, s politikusaink botrányaitól hangosak a televíziók, rádiók hírműsorai. Csak ezek felsorolásával könnyűszerrel ki lehetne tölteni az itt és most rendelkezésre álló terjedelmi keretet, de nem vesztegetjük erre sem a szót, sem a helyet. Ezek fényében viszont különösen dicséretes, hogy Gogol több mint 170 éve írt, ám ma éppúgy, mint a keletkezésekor (vagy talán még jobban) aktuális művét műsorára tűzte teátrumunk.

 


Nézze meg a képeket!

 

A történet az emberi természetben rejlő gyarlóságot, képmutatást, megvesztegethetőséget, ostobaságot gúnyolja ki, ám mindeközben rafináltan görbe tükröt tart a néző elé, melyből önmagára ismerhet. A darab vége felé el is hangzik:„Mit röhögtök? Magatokon röhögtök!” Mert bizony ma is felbukkannak revizorok az életünkben; vám- és adóellenőrként a számla- és zárjegycsalók leleplezése céljából, esetleg elszámolási biztosként a nagyobb összegű kenőpénzek, közjavakből építtetett villák rejtélyes labirintusában kutakodva, vagy egy-egy gyengébb pillanatunkban saját őszintétlenségünk, piti hazugságaink, csalásaink, erőszakoskodásaink miatt megszólaló lelkiismeretünk formájában.

A debrceeni Csokonaiban rendező orosznak a kisújjában van Gogol

A gogoli remekműben a Pétervárról küldött – a korrupciónak hadat üzenő – hatóság emberének tervezett érkezése fagyasztja meg a hangulatot. A történet gyakorlatilag bárhol és bármikor játszódhat, egy isten háta mögötti kis orosz faluban, egy többmilliós fővárosban, vagy akár egy megyeszékhelyen. Helyi kiskirályok, de nevezhetjük bátran Döbrögiknek is őket, ugyanis mindig voltak, vannak és lesznek. Ezen összefüggéseket felismerve A Revizor díszlettervezője (Dmitrij Kosztyuminszkij) legkevésbé sem törekszik a korhűségre, a színpadon bal oldalt egy zongora áll, jobbra nagyobb fémasztal székekkel, néhány vasoszlop, hátul szintén asztal látható. A jelmezek (Bánki Róza munkája) ezzel ellentétben a XIX. századi divat jegyében készültek, melyek a cselekmény idejét azért mégiscsak behatárolják. Hogy ennek vajon milyen elgondolás lehet a hátterében, nem lehet tudni, viszont az előadás egésze – színészi játék, atmoszférateremtés tekintetében – annyira erős, hogy igazán nem is gondolkodunk ezen.

 


Nézze meg a képeket!

 

Az orosz rendezőnek kisujjában van Gogol, zsigereiben érzi annak sajátos világát, a Revizor-beli hatásmechanizmusokat, s a tömegpszichózis működtetését. Az írói szándéknak megfelelően, s a forradalminak (is) aposztrofált meyerholdi értelmezést alapul véve, nem bohózati tréfát csinált a műből, hanem – hősei lelkében egy pszichológus alaposságával kutatva – groteszk, szürreális drámát, komikus tragédiát. Mint a műsorfüzetben nyilatkozik is: „Hlesztakov az orosz gondolkodásban nem pusztán egy szélhámos figurát jelent (…) a kísértő, az emberi természet gyengeségeit (…) kihasználó manipulátor felé hajlik.” S valóban, a debreceni Csokonai Színház sínésze, Mészáros Tibor által megformált álrevizor itt nem hétköznapi hazudozó, sokkal inkább egy nagyra nőtt konfabuláló (vágyhazudozó) gyerek, aki felismervén a helyzet adta lehetőségeket, olyan intenzitással éli bele magát egyre jobban új identitásába, hogy szinte megfeledkezik igazi énjéről, a pénzzavarral küzdő, gyakran éhező Hlesztakovról.

Ketrecbe bújtatott színészek a debreceni Csokonaiban

A rendezés talán legizgalmasabb pontja, ugyanakkor legmerészebb ötlete, hogy Troickij több esetben – a nézői tűrőképességet, türelmet is próbára téve – nem engedi megszólalni szereplőit a már-már kellemetlen érzetet keltő csend legutolsó pillanatáig. Ezzel a késleltetéssel hihetetlenül sűrű atmoszférát teremt, és pattanásig feszíti a helyzetet. A két főszereplőn kívül nem mindenki érzett rá e szokatlan játéksítlus ízére: Oszip szerepében Kóti Árpádnak, a másik szolgálót alakító Sőtér Istvánnak, valamint a polgármester feleségét és lányát játszó színésznőknek (Ráckevei Anna, Kacsur Andrea) viszont sikerült ráhangolódni, elkapni az előadás e sajátos ritmusát. Az orosz rendező kiválóan építette fel a polgármester és Hlesztakov első találkozásának jelenetét: ketrecbe bújtatta színészeit, Varga Józsefet és Mészáros Tibort, akiket végül is saját félelmük zárt börtönbe. Mindketten okkal tartottak az elszámoltatástól, tehát egymástól is – a város feje a különböző törvénybe ütköző cselekedetei miatt, az ifjú titán pedig felgyülemlett tetemes tartozásai végett rettegett a börtöntől -, így annál nagyobb volt az örömük, amikor rájöttek, tévedtek.

 


Nézze meg a képeket!

 

A polgármester nem pénzért jött, hanem pénzt hozott, az ellenőr pedig éppúgy, mint az ellenőrzött lefizethető. S sorra Hlesztakov elé járulnak a helyi urak: a tanfelügyelő (Csikos Sándor), a járásbíró (Garay Nagy Tamás), a közjótékonysági főgondnok (Kiss Gergely Máté), a helyi földbirtokosok (Dánielfy Zsolt, Vranyecz Artúr), a rendőrfőnök (Miske László), hogy pénzt kölcsönözhessenek neki, vagy, hogy riválisaikat beárulhassák. Igazi forgóajtó-technika! A Chaplin-filmek hangulatát megidéző jelenet igazi rendezői bravúr volt, melyhez mindössze egy fényképezőgépre, meg persze a debreceni színészek mozdulatról mozdulatra való precíz instrukciója kellett. Összeállt a nagy csapat, a kimerevített képen egy kivétellel mindenki mosolyra húzza a száját, csak a Bobcsinszkij és Dobcsinszkij vállai közé helyezett preparált nyúl néz komolyan üvegszemével a lencsébe! A fényképezkedés után, nagy hajbókolások kíséretében, egyesével vonulnak félre a revizorral. Ritkán tartom jogosnak a színpadi meztelenkedést, ám jelen esetben még a közjótékonysági főgondnok (Kiss Gergely Máté) levetkőztetése sem zavart. Sőt, azt kell hogy mondjam, indokoltnak éreztem az adott szituációban, mert Troickij csak levetette vele a szennyest, hogy megtisztulhasson.
Nehéz lenne válaszolni, vajon színész- vagy rendezőcentrikus produkciót láthattunk, hiszen mindkettő nagyjából azonos hangsúllyal volt jelen. Az viszont egyértelmű, hogy a maga nemében nagyszerű előadás született.
– Hassó Adrienn –

A debreceni Csokonai Színház színpadán a Revizor



Debrecen.
HAON.HU

További hírek a Sport kategóriából






hirdetés