Egyszerre felszabadít és megnyugtat

Egyszerre felszabadít és megnyugtat
Debrecen, Nagyhegyes – Több mint két évtizede működik a Nagyhegyesi Mazsorett Csoport.

Már huszonharmadik éve működik a Nagyhegyesi Mazsorett Csoport, melyet jelenleg két fiatal lány, Dézsi Fanni és Papp Nóri vezet. A hegyesiek legutóbb néhány napja léptek fel, a XXI. és XXII. Debreceni Országos Mazsorett Fesztiválon show kategóriában arany, pompom kategóriában kiemelt arany oklevelet szereztek.

Három csoport van

Nóritól megtudtuk, hogy a botforgatás története feltevéseken alapszik. A legnépszerűbb feltevés az, hogy eredete a színes svájci zászlólengetéshez kapcsolódik, mely a hollandokkal együtt érkezett meg Amerikába, amikor Pennsylvaniában letelepedtek. A másik feltevés szerint Mississippi államból származik, ott hívták mazsoretteknek a polgárháború után a női atlétákat.

– Már gyerekkoromban megtetszett, amit csinálnak a mazsorettesek – nyilatkozta Papp Nóri. – Amikor első osztályos lettem, a tanítónéni, Bíróné Kunkli Erika volt a mazsorettoktató, és ötünknek tartott külön oktatást, amit nagyon élveztünk. Ötödikes voltam, amikor ő abbahagyta, és akkor én is felhagytam ezzel. Ezután Kunkli Anikó és Kovács Dóri vitték tovább a mazsorettet Nagyhegyesen, és mivel nagyon hiányzott, fél év múlva visszamentem, és azóta csinálom lelkesen – fogalmazott az ifjú hölgy, akinek későbbi oktatója, Kovács Betti egyéb elfoglaltságai miatt nem tudta folytatni a munkát, és szerette volna átadni a csoportjait Nórinak és Fanninak. Ekkor azonban a lányoknak még nem volt megfelelő végzettségük.

p3220720
Fotók: Molnár Péter

– 2016 szeptemberében indult a mazsorettoktatói tanfolyam Debrecenben, dr. Tóthné Rozsályi Judit vezetésével. Ő egyébként a cívisvárosi mazsorett megalapítója. A tanfolyamnak feltétele volt, hogy érettségi bizonyítvánnyal rendelkezzen, aki beiratkozik, s nekem akkor még nem volt meg, ugyanis még 12. osztályba jártam. Ám mivel oktatóhiány volt, megengedték, hogy beiratkozzam és elvégezzem a három féléves tanfolyamot. Tavaly decemberben végeztük el a tanfolyamot Fannival, aki a legkisebbeket tanítja, enyém a középső korosztály, a nagyokat pedig ketten visszük, és táncolunk is köztük – mondta Nóri.

Mint megtudtuk, amíg korábban csak mazsorett és foci volt a faluban, most már elég sok szakköri lehetőségük van a gyerekeknek, ezért nehezebb megnyerni a gyerekeket a mazsorett számára. Régebben öt csoport is működött a faluban, most már csak három.

De miként születik meg egy-egy koreográfia?

– Igyekszünk minél sűrűbben változtatni a koreográfiát, aminek a zene az alapja. Az a megfelelő muzsika, ami szinte magával ragad. Ha ez megvan, akkor nagyon sokszor meghallgatom és közben folyamatosan rakom össze képzeletben a koreográfiát. Az alapszabály, hogy csak fúvós zenére lehet mazsorettezni. Azt mondják, minden oktatónak vannak saját mozdulatai, jellegzetes alakzatai. Csak ajánlani tudom ezt a mozgásformát mindenkinek, mert egyszerre felszabadít és megnyugtat.

TN



Debrecen.
HAON.HU






hirdetés